Magyar érzelmünk oly szívből jövő, mélyről fakadó

2016.07.09. 10:28

A magyar törvényhozásban az 1930-as évek második felétől vette kezdetét – nem függetlenül a nemzetközi helyzetben és a hazai belpolitikában bekövetkezett változásoktól – a jogkorlátozó, majd később totálisan jogfosztó, úgynevezett zsidótörvények megalkotása, amelyek az 1867-es kiegyezés után sikeresen emancipálódott és a magyar polgárosodásban, a kultúra, a tudományok és művészetek felvirágoztatásában is komoly szerepet vállalt magyar zsidóságot fokozatosan kitaszították a nemzet testéből. A jogfosztó törvények hatálya alóli mentesítési kérelmek e korszak egészen különleges és kevéssé ismert, kortörténeti értékű dokumentumai.

Különleges dokumentumok a levéltár mélyén 

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára mélyén aludták háromnegyed évszázados álmukat azok a zömében 1944. március 19-e, az ország német megszállása után fogalmazódott beadványok, amelyek írói a közéleti és hazafias érdemeik alapján az úgynevezett zsidótörvények alóli mentesítésüket kérték végső kétségbeesésükben, a fenyegető deportálások árnyékában. 

Az 1944-es deportálások során a magyar zsidók túlnyomó többségét Auschwitzba hurcoltákForrás: Bundesarchiv/Faupel

Az 587 dokumentumot Hankiss Ágnes fedezte fel az archívum iratcsomói között, 

amelyekből a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet kiadásában „Hazájának, Nemzetének hű fiaként” címmel jelentetett meg válogatást a közelmúltban. Az eddig még nem kutatott és nem publikált beadványok tartalma rendkívül sajátos történelmi-szociológiai körképet nyújt a vészterhes 1940-es évekről. 

A jogfosztó törvények jogcímet teremtettek először a magyarországi zsidók egzisztenciájának, majd életének elvételéreForrás: Wikimedia Commons

Szerzőik kivétel nélkül olyan emberek, akik vagy az első világháború frontjain vagy 1919-ben – nemegyszer az életük kockáztatásával – a kommün ellen küzdöttek, magas rangot és kitüntetést viseltek a k. u. k. vagy a Horthy-korszak hadseregében, 

vagy pedig a közéletben, a tudományok, illetve a művészetek területén szolgálták hazájukat.

Mindannyiukban közös, hogy saját magukat hazaszerető és hazájukhoz hű magyar emberként említik meg, és ezt a beadványokhoz csatolt dokumentumokkal igyekeztek bizonyítani. 

Néhányan csöbörből vödörbe kerültek

Hogy közülük végül kik kapták meg a mentesítést, és kerülték el a deportálást vagy a későbbi halálmeneteket, illetve hogy a túlélők közül hányan hagyták el végleg a hazájukat, talán már sohasem fog kiderülni. 

Jaross Andor, a Sztójay-kormány belügyminisztereForrás: Wikimedia Commons

Beszédes körülmény, hogy a zömében 1944 nyarán készített és a Sztójay-kormány szélsőségesen németbarát, illetve antiszemita belügyminiszterének, Jaross Andornak címzett mentesítési beadványok 

1945 után a kommunisták irányítása alatt álló Politikai Rendészeti Osztály, illetve ÁVO jogutódjánál, az Államvédelmi Hatóságnál (ÁVH) „landoltak”. 

A vészkorszakot túlélő és hazájukban maradt, ám a korábbi rendszerhez hű magyar zsidók üldöztetéseik és szenvedéseik ellenére az új hatalom számára is gyanús „horthysta elemekké”, illetve „népellenes” osztályidegenné váltak. 

Péter Gábor 1946-ban a Politikai Rendészeti Osztály, később az Államvédelmi Hatóság főnöke volt. A mentesítési kérelmek az ÁVH-nál landoltakForrás: Pinterest

Az 1948-tól kibontakozó Rákosi-korszak paranoiás ellenségkereső légkörében a Horthy-rendszerhez való hűség tényét bizonyító dokumentumok komoly veszélyt jelenthettek szerzőik számára. Úgyis mondhatjuk, hogy csöbörből vödörbe kerültek.

Egérutat nyerni a pokolból

A dokumentumokban felsejlenek a két világháború közötti időszak eseményei és társadalmi mikroszövetei, Tisza István meggyilkolásától kezdve az 1919-es vörös terror tombolásán át egészen a trianoni országcsonkítást megelőző felvidéki, illetve burgenlandi területvédő mozgalmakig. Kétségtelen tény, hogy ezek az emberek, akik a kérelmeikben előadott és dokumentált tetteikkel többszörösen is bebizonyították hazafias elkötelezettségüket és magyarságtudatukat, nem azt érdemelték volna, amit a második világháború idején hazájuktól kaptak. 

Ide vezettek a zsidótörvények: Magyarországról deportált zsidó gyerekek AuschwitzbanForrás: Origo

„… A kommün bukása után részt vettem Csilléry András lakásán a »Fehér Ház« megalakításában, és ugyaninnen indult ki Friedrich István kormánya is, amelynek 1922-ben hivatalos képviselőjelöltje is voltam. … A »Fehér Ház«-ban tömörült bajtársaim ismerték az én ellenforradalmi tevékenységemet, és megfelelően értékelték azt… A Kormányzó Úr Őfőméltósága kegyes volt az ide hiteles fényképmásolatban csatolt igazolvány H./. alatti tanúsága szerint 

engem fentebb vázolt kommün alatti magatartásomért a Nemzetvédelmi Kereszttel kitüntetni” 

– áll többek között dr. Baksay Miklós mentesítést kérő budapesti ügyvéd beadványában. (Forrás: Hankiss Ágnes, id. mű, 16. o.) 

Kun Béla szónokol 1919 tavaszán. A kommün a „burzsujnak” minősített zsidókat ugyanúgy üldözte, mint a nem zsidó származású „gyanús elemeket”Forrás: Wikimedia Commons

A kérelmek között szép számmal találhatók a Tanácsköztársaság idején a bolsevik önkényuralommal szembeni ellenállást bizonyító dokumentumok, köztük néhány a szervezett fegyveres ellenállásban, így például az 1919. június 24-i ellenforradalmi felkelési kísérletben való részvételre vonatkozik.

Horthy hírszerzője is mentesítést remélt

„A helyemen kitartottam fegyverrel a kezemben mindaddig, amíg a laktanya politikai megbízottja a vörös katonák által le nem tartóztatott. Itt is, mint magyar tiszt, aki a zsidó hitről, hogy ezzel is a magyarságom és nemzethűségem külsőleg is kifejezésre jusson, a római katholikus vallásra tértem át, a hazámat szolgáltam, és az életemet kockáztattam…” – áll a Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterhez címzett mentesítési kérelmében. (Forrás: Hankiss Ágnes, id. mű, 210. o.) A zsidótörvények miatt méltatlan helyzetbe került emberek között akadt olyan is, aki Horthy szegedi nemzeti hadseregével, mint a kisezüst vitézségi érem kitüntetettje, valamint a fővezér „hírszerző őrmestere” vonult be Budapestre. 

Horthy Miklós fővezér nemzeti hadseregének számos zsidó „ellenforradalmár” tisztje is részt vett a kommün maradványainak felszámolásábanForrás: AFP/Roger-Viollet

A kérelmek között meglepően nagy számban szerepelnek a kommün ideje alatti ellenállást tanúsító okiratok, 

erőteljesen rácáfolva arra a még ma is élő és meglehetősen leegyszerűsítő, illetve igazságtalan elképzelésre, miszerint a Tanácsköztársaságnak az egész hazai zsidóság örült. A valóság ezzel szemben az, hogy a kommün a polgárságba, illetve nagypolgárságba integrálódott zsidóság egzisztenciáját ugyanúgy veszélyeztette, mint nem zsidó honfitársaikét. 

Hűséggel és becsülettel élő öreg katona vagyok

Az Osztrák–Magyar Monarchia liberális szellemisége és az emancipáció a zsidó polgárság előtt is megnyitotta az utat a magas állami hivatalok, a nemesi és főnemesi címek megszerzése, valamint a hadsereg törzstiszti és tábornoki kara előtt. (Így például Báró Hazai Samu vezérezredes 1910 és 1917 között a Magyar Királyság honvédelmi minisztere lehetett izraelitaként.) 

Báró Hazai Samu vezérezredes, honvédelmi miniszterForrás: First World War

Több magas rangú és az első világháborús harcokban magát többszörösen is kitüntetett, köztiszteletben álló volt katona kényszerült mentesítését kérni, köztük például Friedrich Alfréd nyugállományú m. kir. vezérőrnagy is. „…Hűséggel és becsülettel élő öreg katona vagyok. Háborús múltam, illetve kitüntetéseim révén, egyébként pedig keresztény családomra tekintettel »kivételezett« vagyok. És mégis, most ezt a mentesítő okiratot kérem. Kevésbé a magam céljaira /mint ahogy a Nemzetvédelmi Keresztet sem a magam személye kitüntetésére szerettem volna elnyerni/, de gyermekeim számára. Örökségképpen.” (Forrás: Hankiss Ágnes, id. mű, 16. o.) És a megrendítő példákat még hosszasan lehetne sorolni. 

A munkácsi zsidó közösség üdvözli a várost meglátogató Horthy kormányzótForrás: Yad Vashem

A magyar zsidóság jogfosztásának az 1930-as évek végétől kiteljesedő folyamata négy nagyobb, egymással összefüggő szakaszra tagolható: a származáson alapuló egzisztenciális korlátozó intézkedésekre, a faji alapú törvénykezésre, az 1944. március 19-ét követő, a Sztójay-kormány ténykedéséhez kapcsolódó és a vidéki zsidóság deportálásába torkolló, valamint az 1944. október 16-i nyilas-hatalomátvétel utáni gettósítással és halálmenetekkel végződő szakaszra. 

A Gömbös-féle fajvédő politikától egyenes út vezetett az auschwitzi haláltáborigForrás: RIA Novosti/RIA Novosti/Fishman

A jogfosztás külön – ám az egyéb intézkedésekhez szorosan kapcsolódó – részét alkotja a katonai törvénykezés és rendeletalkotás, a munkaszolgálat bevezetése is.

Beérik a gömbösi alapvetés 

A magyar belpolitikában Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején (1931 és 1936 között) elkezdődött erőteljes jobbratolódás, a „vezér” szemléletű, egypárti jellegű kormányzási törekvések, a fasiszta Olaszország, majd pedig 1933. január 30-a, Adolf Hitler hatalomra jutása után a náci Németországban kiépülő politikai rendszer mind komoly hatást gyakoroltak az 1930-as években a hazai politika szélsőjobbos fordulatában. 

Gömbös Gyula, szolgálaton kívüli gyalogsági tábornok, miniszterelnökForrás: Wikimedia Commons

Ez a folyamat a náci Németország és a fasiszta Olaszország támogatásával megvalósított területi revízió, különösen az 1938-as első, majd az 1940-es második bécsi döntés után teljesedett ki. A magyar politikai életből egyre inkább kiszorult 

a gróf Bethlen István nevével fémjelzett mérsékelt-konzervatív irányvonal, amely mereven ellenezte a zsidóság jogfosztását, 

és a kormányzat egyre erőteljesebbé váló német orientációját. Az első lépés a „társadalmi és gazdasági élet hatályosabb biztosításáról” szóló 1938 évi XV. törvénycikk elfogadása jelentette. 

Imrédy Béla (a képen jobbra, alul) üdvözli Horthy Miklós kormányzót Komárnóban, az 1938-as első bécsi döntés után. Imrédy miniszterelnöksége alatt fogadták el az első zsidótörvénytForrás: Origo

A még a Darányi-kormány által előkészített törvény a szabadfoglalkozások, az ipar és a kereskedelem területén a tíz értelmiségi munkatársnál többet foglalkoztató vállalatoknál és intézményeknél 20 százalékban maximálta a zsidó munkavállalók arányát. Noha az első zsidótörvény még nem deklarálta a faji diszkriminációt, az 1919 után kikeresztelkedetteket a vallásuktól függetlenül zsidónak minősítette, lefektetve ezzel a későbbi, faji jellegű törvénykezés alapját.

Nürnberg szellemében 

Annak ellenére, hogy Horthy Miklós kormányzó növekvő ingerültséggel nézte a Darányi Kálmánt követő, eredetileg angolbarát hírében álló és mérsékeltnek tekintett Imrédy Béla miniszterelnök kritikátlanná fejlődő németbarátságát – ami végül a menesztéséhez vezetett –, mégis, az őt követő konzervatív gróf Teleki Pál miniszterelnöksége alatt fogadta el az országgyűlés mindkét háza az úgynevezett második zsidótörvényt. 

A magyar jogtörténetben addig példa nélkül álló, nürnbergi szellemiségű 

és már kizárólag faji alapon álló, „A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” szóló 1939. évi IV. törvénycikk faji alapon definiálta, hogy kit kell zsidónak tekinteni. 

Bárdossy László és gróf Teleki Pál (a kép bal szélén). Telekit Bárdossy követte a miniszterelnöki bársonyszékbenForrás: wikimedia.org

Innen már csak egy további lépés volt a faji jellegű jogfosztást kiterjesztő 1941. évi XV. törvénycikk elfogadása és kormányzói szentesítése, ami többek között megtiltotta a vegyes házasságokat és a zsidó származású, illetve nem zsidó személyek közötti nemi kapcsolatot, ez utóbbit büntetőjogi tényállásnak, „fajgyalázásnak” minősítve. 

Lavírozó Kállay-kettős

1942 márciusában Bárdossy László kormányfőt – akit túlzottá vált németbarátsága miatt a kormányzó felmentett – Kállay Miklós követte a miniszterelnöki székben. Kállay feladata az ország német szövetségből és háborúból történő óvatos kivezetése, 

valamint a nyugati szövetséges hatalmakkal remélt különbéke-tárgyalások előkészítése volt. 

E törekvésekbe már nem illettek bele a németek által egyre erőszakosabban követelt további jogfosztó intézkedések. 

Kállay Miklós miniszterelnök (a kép jobb oldalán) Bethlen István gróffal, a náciellenes konzervatívok vezérévelForrás: Origo

Kállay egészen az ország megszállásáig sikeresen el is hárította a birodalmi kormány „zsidók külföldi munkavégzése”, azaz deportálása iránti, fenyegetésektől sem mentes követeléseit. A Kállay-kormány honvédelmi minisztere, nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes igyekezett a frontszolgálatra vezényelt zsidó munkaszolgálatos alakulatok helyzetén is könnyíteni, és visszaszorítani az ezrek halálát okozó súlyos visszaéléseket. 

Nagybaczoni Nagy Vilmos vezérezredes, a Kállay-kormány honvédelmi minisztereForrás: Wikiwand

A magyar zsidóságnak számos megalázó és jogfosztó hatósági intézkedést kellett elszenvednie 1938-tól kezdve, de 1944. március 19-ig legalább a többség életét nem fenyegette közvetlen veszély. Az ország német megszállásával azonban megváltozott a helyzet. 

Munkába lép a "három Laci"

Horthy 1944. március 22-én Sztójay Döme volt berlini követet nevezte ki miniszterelnöknek. 

Sztójay DömeForrás: Göndör

A szerény képességű Sztójaynak volt egy feltétlenül „pozitív” tulajdonsága a németek szempontjából; fanatikus, százszázalékos németbarátsága okán a birodalmi kormány, illetve annak teljhatalmú budapesti megbízottja, Edmund Veesenmayer bármilyen utasítását vakon és mérlegelés nélkül végrehajtotta. A német megszálló csapatokkal Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer (alezredes) a Birodalmi Biztonsági Főhivatal IV. zsidóügyi osztályának vezetője és mintegy 150 fős stábja is Budapestre érkezett. Az európai zsidóság deportálását irányító Eichmann 

azzal a megbízással jött a magyar fővárosba, hogy tegyen pontot az „áruló Horthy-klikk és Kállay-kormány által elszabotált zsidókérdés végső megoldására.” 

A Sztójay kormány frissen kinevezett belügyminisztere, Jaross Andor a minisztériumon belül felállított háromfős csoportot – a budapesti köznyelvben csak „három Laciként” emlegetett Ferenczy László csendőr alezredest, Baky László politikai és Endre László közigazgatási államtitkárt – bízta meg a zsidóság deportálásának előkészítésével, Eichmann stábjával való szoros együttműködésben. 

A sárga csillagtól az auschwitzi rámpáig

A Sztójay-kormány március 29-i ülésén fogadta el az újabb zsidóellenes intézkedési csomagot. (Sztójay augusztus 28-án történt elmozdításáig kormánya közel száz zsidóellenes rendeletet hozott.) Már ekkor elrendelték a zsidók tulajdonában álló személygépkocsik és telefonkészülékek azonnali hatályú elkobzását, kizárták őket a közigazgatásból, megszüntették a sajtó-, ügyvédi és orvosi kamarai tagságukat. 

Edmund Veesenmayer német követ és „teljhatalmú birodalmi megbízott”Forrás: Wikipedia / Bundesarchiv

Az április 5-én elfogadott 1240/1944. M.E. számú rendelettel 

hatéves kor felett sárga csillag viselésére kötelezték a zsidókat nemre és korra való tekintet nélkül. 

A későbbi rendeletek kitiltották őket a mozikból, strandokról, korlátozták a tömegközlekedési eszközök használatát, csökkentették az élelmiszer-fejadagjukat, és elrendelték, hogy naponta legfeljebb két órát fordíthatnak bevásárlásra. 

Endre László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a kormányzó parancsával szembeszegülve készült a budapesti zsidóság deportálásáraForrás: Origo

1944. április közepe és júliusa között a zsidóságot úgynevezett csillagos házakba költöztették hatósági erőszakkal, majd május 15-től elkezdték a belügyminisztérium és a csendőrség, valamint a közigazgatási szervek hatékony közreműködésével a vidéki zsidóság deportálását. 

Lényegében július elejére deportálták a teljes vidéki zsidóságot, mintegy 437 ezer embert, 

túlnyomó többségüket a hírhedt auschwitz-birkenaui megsemmisítő lágerkomplexumba.

Auschwitz-jegyzőkönyv és meghiúsított csendőrpuccs

1944 májusában vált ismertté a szövetséges kormányokhoz eljuttatott Auschwitz-jegyzőkönyv, amelyet sikeresen megszökött auschwitzi foglyok csempésztek ki a lágerből. 

A jegyzőkönyv egy másolati példánya 1944 júniusában Horthyhoz is eljutott. 

Ennek, valamint a semleges kormányok és a Vatikán tiltakozásának hatására a kormányzó június 26-ra koronatanácsot hívott össze, ahol bejelentette, hogy azonnali hatállyal leállítja a további deportálásokat. 

Horthy Budapestre rendelte az 1. páncéloshadosztály egységeit a „csendőrpuccs” megakadályozásáraForrás: Magyar Fotóarchívum

Baky és Endre azonban elhatározták, hogy elszabotálják a kormányzó utasítását, és utolsó akcióként még végrehajtják a budapesti zsidóság puccsszerű deportálását. Baky az akcióra vidékről 3000 csendőrt rendelt fel a fővárosba. Horthy azonban tudomást szerzett a háta mögött szervezett „csendőrpuccsról”, és a deportálás megakadályozására Budapestre rendelte az 1. páncéloshadosztály Esztergom mellett állomásozó egységeit, amelyek a feltétlenül kormányzóhűnek ismert Koszorús Ferenc vezérkari ezredes, hadosztályparancsnok vezénylete alatt álltak.

Adolf Eichmann 1961-ben a bírósági tárgyalásán Jeruzsálemben. 1944 nyarán ő volt a magyarországi deportálások legfőbb irányítójaForrás: AFP

Koszorús ezredes haladéktalanul intézkedett: 1944. július 6-án – a budapesti zsidóság deportálására kitűzött napon – alakulataival lezáratta a fővárosba vezető utakat, katonái megszállták Budapest stratégiai fontosságú pontjait, majd tiszti járőrt küldött a belügyminisztériumba, megüzenve, hogy amennyiben a csendőralakulatok 24 órán belül nem hagyják el Budapestet, 

fegyverrel fog érvényt szerezni a kormányzó deportálást megtiltó parancsának. 

A Sztójay-kormány államtitkárai, Endre László (a kép jobb szélén) és Baky László a népbírósági tárgyalásukonForrás: Yad Vashem

Baky, Endre és Eichmann meghátráltak, a budapesti zsidóság deportálása elmaradt. 

Ugrás a sötétbe

A németek számára egyre súlyosabbá váló hadi helyzet és különösen Románia augusztus 23-án történt kiugrásának hatására 

Horthy augusztus 28-án lemondatta Sztójayt, a helyére hívét, Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek. 

A kormányzó elhatározta, hogy fegyverszünetet kér a szövetségesektől, ám a szeptember 7-i koronatanácson a miniszterek ellenezték a kiugrást. 

A németek kívánságait mindenben szolgalelkűen teljesítő Sztójay Döme (középen) kormányát Horthy 1944. augusztus 28-án mentette felForrás: Wikimedia Commons

Horthy a várbeli „kiugrási iroda” közreműködésével akár a kormány háta mögött is végre akarta hajtani a kiugrást, amelynek időpontját – a Faragho Gábor vezérezredes vezetésével Moszkvába küldött fegyverszüneti delegáció és a szovjet fél képviselői között október 11-én megkötött ideiglenes fegyverszüneti egyezmény aláírása után – október 15-re tűzte ki. 

Lakatos Géza vezérezredes miniszterelnökként azt a feladatot kapta Horthytól, hogy minél előbb vezesse ki az országot a háborúbólForrás: Origo

A kiugrás azonban belső árulás, valamint a német ellenintézkedések és szervezési hibák miatt összeomlott. Horthyt lemondásra kényszerítették, 

és október 16-án a német szuronyok hegyén puccsal hatalomra jutott a Szálasi Ferenc alakította illegitim kormány. 

A fantaszta nyilasvezető „országlásával” – aki annak ellenére, hogy hatalomátvétele idején már Kecskemét alatt álltak az oroszok, még mindig fanatikusan hitt a németek „végső győzelemében” – a budapesti zsidóság megpróbáltatásai új szakaszba léptek. 

Elszabadult a zöld ár

Szálasi november 17-én készítette el a végleges „zsidóügyi tervet”, amely hat kategóriába sorolta a még megmaradt zsidóságot. (Amikor a nyilasok átvették a hatalmat, Budapesten mintegy 200 ezer ember maradt, a honvédségi munkaszolgálatos alakulatokban pedig hozzávetőleg 100 ezer fő szolgált.) Külön kategóriát képviseltek a külföldi menlevéllel rendelkező, a mentesített, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt oltalma alatt álló zsidók. 

Szálasi német segítséggel végrehajtott puccsal vette át a hatalmat 1944. október 16-ánForrás: Bundesarchiv

Szálasi nagyon szerette volna, hogy kormányát legalább néhány semleges állam is elismerje, ezért eleinte megtagadta, hogy az összes zsidót Németországba „adja kölcsön munkára”. 

A zsidó kényszermunkásokra a főváros környéki védelmi rendszer kiépítéséhez a nyilaskormánynak is szüksége volt. 

Október 20-tól a 16 és 60 év közötti férfiakat, valamint a 16 és 40 év közötti nőket úgynevezett árokásó századokba szervezték. 

A Szálasi-kormányForrás: Wikimedia Commons

A nyilaskormány végül 50 ezer zsidót „kölcsönadott” Németországnak, őket november 6-tól gyalog, a hírhedt dunántúli halálmenetekben hajtották Ausztria felé. A nyilasuralom első hónapjaiban – egészen Budapest ostromáig – a semleges követségek és a Vatikán által kiállított menlevelek 

még jelenthettek némi védelmet, 

a főváros december 24-én történt bekerítése után, az ostrom alatt azonban már semmit sem értek. Az ostrom idején elszabadult a pokol, a még korábban a VII. kerületben belügyminiszteri rendelettel felállított gettóba zsúfolt embereket az éhezés, a járvány és a gettóban rendszeresen „razziázó” nyilas suhancok gyilkosságai tizedelték. 

A számos gyilkosságot elkövetett,hírhedt Kun páter nyilas pártszolgálatosok és más kétes elemek társaságábanForrás: Origo

A gettóba és a csillagos házakba zsúfolt budapesti zsidók megpróbáltatásai csak akkor értek véget, amikor a szovjet csapatok január 16-án a főváros teljes pesti oldalát elfoglalták, és kijutottak a Dunához. Persze a gettólakók között is akadtak olyanok, akik túlélve a nyilasok garázdálkodását és az ostromot, egykettőre „malenkij robotra” induló menetoszlopban találták magukat, mint ahogyan a zsidó nők közül sem tudott mindenki elmenekülni a tömegével erőszakot tévő felszabadítók elől.

Csak kevesen emelték fel szavukat az embertelenség ellen

Az első három zsidótörvény elfogadását senki sem kényszerítette rá az akkori magyar országvezetésre, azokat önként – talán az újkori magyar politikát annyiszor jellemző, rosszul felfogott megfelelési kényszertől hajtva – alkotta meg a törvényhozás. Csak kevesen – Bethlen István köre, arisztokraták és néhány egyházi vezető – emelték fel szavukat a jogfosztó, diszkriminatív intézkedések ellen. 

Az auschwitzi koncentrációs táborkomplexum 2. egysége, Birkenau főbejárata. A deportált magyarországi zsidók túlnyomó többségét ide szállítottákForrás: WW2 Today

1944 nyarán még Eichmannt is meglepte az a gyorsaság, amivel a magyar közigazgatás alig szűk két hónap alatt sikerre vitte a vidéki zsidóság deportálását. Magyar állampolgárok százezrei, köztük – mint a fennmaradt mentesítési kérelmekből is kiderül – hazafias gondolkodású és magyar érzelmű emberek estek egy, az országot is megfertőző ordas eszme áldozatául. Tragikus sorsuk örök tanulság és intelem marad az utókor számára. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK