Szuperszaglású egereket fejlesztettek ki

egér, sajt
Az egerek valójában nem is szeretik a sajtot
Vágólapra másolva!
Amerikai kutatók szuperszaglású egereket állítottak elő genetikai módosítással. Ezek egy nap talán segíthetnek a robbanószerek, például taposóaknák, egyes betegségek kiszagolásában. Sőt akár az illatszeriparban is hasznukat vehetik.
Vágólapra másolva!

A New York-i Hunter College csoportja Paul Feinstein biológus vezetésével úgy módosította egérembriók genetikai kódját, hogy olyan egerek jöjjenek létre, amelyeknek több neuronja van bizonyos specifikus szagok érzékelésére. Ezek az úgynevezett MouSensor egerek segíthetnek megválaszolni az emberi szaglással kapcsolatos alapvető kérdéseket is, írja a Discover Magazine.

A neuronok felszaporításával érzékenyítik az egereket

Az egereknek nagyjából 1000-féle szagreceptoruk van, míg az embereknek csupán 400. A receptortípusok több milliónyi szagérzékelő neuron között oszlanak el, így hozzávetőleg csak a neuronok 0,1 százaléka ugyanaz a receptor, ez teszi „szélessávú” érzékelővé az orrot, mondta Feinstein.

Forrás: Flickr / Alice Popkorn

A MouSensorokban Feinstein és munkatársai egy erősítő gént adtak hozzá az állatok eredeti génjeihez, amivel megnövelték az egyes specifikus szagreceptorokhoz tartozó neuronok számát a normális 0,1 százalék fölé.

Olyan egereket hoztak létre, amelyekben a neuronok 1-2 százaléka tartozott az édes jázminillatú acetofenonmolekulák receptorához. Egy másik egérvonalban a neuronok 13 százaléka kapcsolódott azokhoz a receptorokhoz, amelyek a mentaillatú karvonmolekulákra reagáltak.

Rengeteg potenciális alkalmazási lehetőség

A MouSensor technológiának – azaz a specifikus szagreceptorokhoz kapcsolódó neuronok számának megnövelésének – sokféle alkalmazása elképzelhető.

Az illatszeripar a szagfelismerés jobb megértésére használhatja ezeket az egereket, és így hatékonyabban tervezhetik meg termékeiket.

A Védelmi Minisztérium már támogatja Feinstein csoportját abban, hogy kifejlesszenek olyan szuperszaglású patkányokat, amelyek képesek robbanószerek kiszagolására.

A MouSensoroknak fontos orvosi alkalmazásai is lehetnek. Az egerek már akkor kiszagolhatnak bizonyos betegségeket, mielőtt még a tünetek megjelennének, mivel a betegségek megváltoztatják a szervezet kémiáját, így a szagát is.

Az eredmények a Cell Reports folyóirat csütörtöki számában jelentek meg.