Földhöz hasonló bolygót találtak a legközelebbi csillagnál

exobolygó
Fantáziarajz a Kepler-186f exobolygóról
Vágólapra másolva!
Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naphoz legközelebbi csillag, a Proxima Centauri, a Kentaur csillagkép vörös törpéje körül.
Vágólapra másolva!

- adta hírül a Der Spiegel német hetilap.

A Der Spiegel szerint soha ilyen közelségben nem bukkantak még a kutatók egy lehetséges "második Földre". A déli égbolton látható Proxima Centauri 4,24 fényévnyi távolságával a Nap legközelebbi csillagszomszédja. Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) augusztus végén tervezi bejelenteni a tudományos szenzációt.

Az egyelőre névtelen bolygót a chilei Atacama-sivatagban működő tükrös teleszkóp segítségével fedezték fel. A lapnak név nélkül nyilatkozott a kutatás egyik résztvevője.

- idézte a Der Spiegel.

Proxima Centauri Forrás: Wikimedia Commons

Az ESO egyik szóvivője, Richard Hook az AFP kérdésére elmondta, hogy tudomást szerzett a hetilap szombati számának cikkéről, ám nem fűzött hozzá semmilyen kommentárt. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) nagyjából egy éve jelentette be, hogy egy Földhöz hasonló bolygót fedeztek fel a Naprendszerünkön kívül, amely azonban igen messze, 1400 fényévre van a Földtől. Az exobolygó a Kepler 542b nevet kapta.