Új baktériumnemzetséget fedeztek fel a palaolajban

2016.09.06. 11:05

Amerikai kutatók elemezték a palaolajban és a gázkutakban élő mikroorganizmusok genomjait, és azt találták, hogy virágzó ökoszisztémák boldogulnak ebben a környezetben. Ráadásul a mikroorganizmusok egy része eddig nem ismert baktériumnemzetség képviselőiből áll. Ezeket Frackibacternek nevezték el a kutatók.

Az új nemzetség egyike annak a 31 mikrobiális közösségnek, amelyek két, egymástól különálló, hidraulikus kőzettöréssel (hydraulic fracturing) működő kútban fedeztek fel az Ohiói Állami Egyetem kutatói. 

A hidraulikus töréssel kitermelt kutakból származó folyadékok, amelyekben a kutatók felfedezték az új baktériumnemzetségetForrás: Rebecca Daly (The Ohio State University)

Annak ellenére, hogy a kutak több száz kilométerre találhatók egymástól, és eltérő palaformációkba fúrták őket, a bennük élő mikrobiális közösség szinte teljesen megegyezik, írják a kutatók a Nature Microbiology folyóiratban megjelent cikkükben. 

A most előkerült mikrobák zömét már másutt is megtalálták, és sokan valószínűleg a felszíni tavakból származnak, amelyekből a kitermelő vállalatok a kutakba pumpálják a vizet. 

Genomikai megközelítés

Eddig azonban sehonnan sem került elő a most meghatározott Candidatus Frackibacter, amely egyedi jellegzetesség lehet a hidraulikus kőzettöréses helyeken, mondta Kelly Wrighton, a cikk társszerzője.

A mintákból származó egyik baktérium (Halanaerobium) fluoreszcens mikroszkópos képeForrás: Michael Wilkins (The Ohio State University)

„A biológiai nómenklatúrában a „Candidatus” olyan új organizmust jelöl, amelyet először tanulmányoznak genomikai megközelítéssel, nem pedig egy laboratóriumi tenyészetben izolált szervezetet. A kutatók a „fracking” szóból képezték az új baktériumnemzetség nevét (Frackibacter). A fracking a hidraulikus törés angol kifejezésének (hydraulic fracturing) rövid elnevezése. 

„Úgy gondoljuk, hogy ezek a mikrobák minden egyes kútban önfenntartó ökoszisztémát alkothatnak,  ahol megtalálják a saját táplálékukat” – mondta Wrighton. „A kútfúrás és a törőfolyadék bepumpálása létrehoz ökoszisztémát, de a mikrobák oly módon adaptálódnak az új környezetükhöz, hogy hosszú távon fenntartsák a rendszert.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK