Könnyebben megjegyezzük azt, ami számunkra fontos

Human brain anatomy, artwork ARTWORK ILLUSTRATION NOBODY NO ONE NO-ONE BIOLOGY BIOLOGICAL ANATOMY HUMAN ANATOMY ANATOMICAL BIOMEDICAL ILLUSTRATION MEDICINE AND HEALTH HEALTHCARE 3D 3 DIMENSIONAL THREE DIMENSIONAL BLACK BACKGROUND PLAIN BACKGROUND BRAIN HU
Human brain anatomy, computer artwork.
Vágólapra másolva!
Könnyebben beépülhetnek a hosszú távú memóriába azok a dolgok, amiket fontosnak tart az ember - derült ki egy kis létszámú walesi kutatásból.
Vágólapra másolva!

Nyolc, a walesi nyelvet nem beszélő résztvevőnek walesi szavakat tanítottak alvási időszak előtt, vagy ébrenlét elején - írta a BBC News.

Akik aludhattak a tanulás után, jobban megjegyezték a szavakat, de a legjobban azoknak ment a tanulás, akik számára személyesen is fontos volt a walesi nyelv. A tudósok szerint ez arra utal, hogy az értékesnek ítélt emlékek az alvás alatt előnyt élveznek az agyi folyamatokban. Azt régóta tudják, hogy az alvás segíti az emlékek beépülését, azonban a kutatók szerint ez az első tanulmány, amelyik kimutatta, milyen hatása van annak a fontosságnak, amit az egyén tulajdonít az egyes tapasztalatoknak.

Az eredményeket, melyeket a hétvégi British Science Festival című tudományos rendezvényen ismertettek előzetesen, hamarosan közli a Journal of Sleep Research című szaklap. "Meglepő már a tény is, hogy a dologról alkotott vélekedésünk befolyásolja, hogy dolgozik éjjel az agyunk" - mondta Mark Blagrove, a Swansea-i Egyetem tudósa, aki kollégájával, Elaine van Rijnnel végezte a kutatást.

Forrás: Origo

A kutatás

A tesztet angol anyanyelvű egyetemistákkal végezték, akik röviddel korábban érkeztek Walesbe és nem éltek korábban az országban. Tableten kapták meg 28 angol szó walesi és breton megfelelőjét. A program tesztelte, mennyi idegen szót jegyeztek meg azonnal, majd azt, hogy mennyire emlékeztek 12 órával később, ha aludtak közben legalább 6 órát, valamint ha nem aludtak közben egyáltalán. Arra is megkérték őket, értékeljék, mennyire tartják fontosnak a walesi nyelvet.

Abban a csoportban, amelyben aludhattak, erős összefüggés mutatkozott a nyelv szubjektív értékelése és a megjegyzett szavak száma között. A tesztet a Swansea-i Egyetem alváslaborjában végezték.