Öt botswanai nőstény oroszlánnak sörénye nőtt, és úgy is kezdenek viselkedni, mint a hímek. Az egyikük például már nőstényekkel is próbált közösülni – derítette ki egy új kutatás.

A hím oroszlánok egyik legjellegzetesebb ismertetőjegye a sörény, amely főként arra szolgál, hogy elkápráztassa a nőstényeket. Szintén az „erősebb nem” képviselőire jellemző, hogy üvöltésükkel elriasztják a betolakodókat területükről, vagy magukhoz hívják a falka többi tagját. A nőstényeknek nincsen sörénye, és hangjuk sem olyan erőteljes, mint a hímeké.

Előfordulhat azonban, hogy a nőstény oroszlánoknak sörénye nő, és úgy is viselkednek, mint a hímek. Ez a jelenség viszont nagyon ritka, alaposabban megfigyelni még sosem sikerült, csak szóbeli beszámolók léteztek róla. Most azonban – hála a Sussexi Egyetem kutatójának – sikerült öt olyan „elférfiasodott” nőstényt tanulmányozni, amelyek a botswanai Moremi Vadrezervátumban élnek, írja a New Scientist.

Hímként viselkedő nőstények

Geoffrey D. Gilfillan az öt nagymacskát már 2014 márciusa óta vizsgálja, elsősorban az egyik egyedre, SaF05-re koncentrál. Ennek a példánynak fejletlen sörénye van, testmérete pedig felülmúlja az összes többi nőstényét.

Bár alapvetően „nőiesen” viselkedik – tehát követi a falkát, és párosodik a hímekkel –, „férfias” jelleget is mutat: megjelöli a területét, ordít, és megkörnyékez más nőstényeket. „A területjelölés és ordítás a nőstényeknél is megfigyelhető ugyan, de jóval ritkábban” – mondta Gilfillan. SaF05 viszont más ebből a szempontból, ez az egyed sokszor mutatja a hímekre jellemző viselkedésmintát” – tette hozzá a kutató.

A kép egy hímként kinéző nőstény oroszlánt ábrázolForrás: Simon Dures

A szakértők szerint az egyik lehetséges magyarázata a jelenségnek, hogy a vizsgált nőstényeknél az egyedfejlődés során a tesztoszteronszint az „egekbe szökött”. E nagymacskák esetében ugyanis a tesztoszteron felelős a sörény kifejlődéséért. Az ivartalanított hímeknél jól megfigyelhető, hogy a férfi nemi hormon termelődésének hiánya miatt elveszítik „hajkoronájukat”.

Meddő oroszlánok

Kathleen Alexander, a Virginia Tech kutatója szerint a tesztoszteron okozta „elférfiasodásról” szóló elméletet támasztja alá a botswanai nőstények szaporodási sikerének nyomon követése. Mint kiderült, többször párosodtak ugyan hímekkel, de egyik esetben sem lettek vemhesek. Ez arra utal, hogy meddők, ami a magas tesztoszteronszintre vezethető vissza. A viselkedésük megváltozását a kutató szerint ugyancsak a férfi nemi hormon túltengése okozza.

Mivel a Gilfillan által megfigyelt állatok mindannyian az Okavango folyó környékéről származnak, a szakemberek azt gyanítják, valamilyen genetikai tényező miatt férfiasodnak el a tanulmányozott populáció nőstényei.

Megkeresnék a jelenség hátterében álló géneket

Habár a szóban forgó nőstények terméketlenek, tökéletes egészségi állapotnak örvendenek. A szakértők szerint amiatt sem kell aggódni, hogy a faj számára hátrányos tulajdonság széleskörűen elterjedne, veszélyeztetve ezzel az oroszlánok fennmaradását.

A jelenség mögött álló genetikai tényezők egyelőre nem ismertek, de a magazinnak nyilatkozó tudósok elmondása alapján házimacskák esetében is jelen vannak hímekre jellemző tulajdonságokkal bíró nőstények, így az érintett állatokat érdemesebb lenne alaposabban tanulmányozni.

Ami SaF05-öt illeti, más érdekességet is sikerült megfigyelni nála. Egyszer leterített egy zebrát, amit később egy másik falkába tartozó oroszlán ellopott. SaF05 nem tétovázott, bosszúból megölte a rivális példány két kicsinyét. A kölyökgyilkosság elsősorban a hímekre jellemző viselkedés.

Az eredményeket a kutatók az African Journal of Ecology című szakfolyóiratban publikálták.