Szegény Laci, ha ezt látná, de közénk lövetne!

2016.10.06. 22:29

Az 1949. október 15-én koholt vádak alapján kivégzett Rajk Lászlót és halálra ítélt vádlott-társait Rákosi Mátyás minden mesterkedése ellenére 1955-ben hivatalosan is rehabilitálták. A Szovjetunió Kommunista Pártjának a desztalinizációs folyamatot lezáró 1956-os XX. kongresszusa után Rákosi Mátyás párton belüli helyzete végleg ellehetetlenült. A diktátor távozása után Rajk László és társai 1956. október 6-án megrendezett újratemetése olyan rendszerellenes tüntetésbe torkollott, amelyre a történetírás az október 23-tól kibontakozó forradalom és szabadságharc egyik nyitóeseményeként tekint.

Csak Sztálin halála hozott enyhülést a paranoiás terrorban

A Rákosi-korszak koncepciós perei közül Rajk László volt belügyminiszter, valamint társai ellen megkonstruált és hatalmas propagandakörítés mellett 1949. szeptember 16-án elkezdett hátborzongató kirakatper fordulópontnak tekinthető az 1948-tól kiteljesedő diktatúra törvénytelenségeinek történetében.

Május elsejei ünnepség 1947-ben. A tribünön elöl balról Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Rajk László és Marosán György látható. Szakasits és Marosán börtönbe, Rajk pedig bitófára kerültForrás: Fortepan/Berkó Pál

Ez volt az első olyan koholt vádakon alapuló eljárás, amely szovjet mintára „a párton belüli ellenség leleplezését”,

valójában Rákosi korlátlan hatalmának megszilárdítását szolgálta.

A Rajk-per után a pártvezetés csúcsát alkotó „négyes fogat” (Rákosi, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József) kivételével senki sem érezhette magát biztonságban, még a vezető káderek közül sem.

Farkas Mihály vezérezredes, honvédelmi miniszter, Rákosi egyik legközvetlenebb híve és a Rajk székébe helyezett Kádár János belügyminiszter, 1949 nyaránForrás: Fortepan/Magyar Rendőr

A szociáldemokrata párt kommunistákkal történt 1948-as fúziója (valójában beolvasztása) ügyében „hervadhatatlan érdemeket” szerzett

Szakasits Árpád ugyanúgy nem kerülhette el a börtönt, mint például Rajkot a belügyminiszteri székben váltó Kádár János sem.

A paranoiás „éberségi” kampánynak és a sorozatos törvénytelenségeknek csak a szovjet diktátor, Joszif V. Sztálin halála után a Kremlben kibontakozó hatalmi harc, illetve az új politikai irány vetett véget.

Éles hatalmi küzdelem a Kreml kulisszái mögött

Amikor Sztálin 1953. március 5-én meghalt, ádáz hatalmi küzdelem bontakozott ki a potenciális utódok, Lavretyij Berija állambiztonsági főnök, Nyikita Szergejevics Hruscsov és Georgij Malenkov politikai bizottsági tagok, valamint az ókonzervatív sztálinista Vjacseszlav Molotov külügyminiszter, illetve a Hruscsovot támogató Mihail Bulganyin miniszterelnök-helyettes között.

Lavrentyij Berija, az NKVD (később KGB) rettegett ura, a háttérben a „gazda”, Sztálin ül az asztalnálForrás: Wikiwand

A küzdelemből győztesen kikerült Hruscsov már 1953-ban több ponton módosította az addigi irányvonalat.

Hruscsov elvetette a két tömb, az „imperialisták és a szocialista béketábor” közötti háború elkerülhetetlenségéről vallott sztálini tézist, és a világrendszerek közötti békés egymás mellett élés lehetőségét hangoztatta. Hruscsov ugyanis felismerte, hogy az állandó háborús készültséget kiszolgáló, erőltetett ütemben folytatott nehéz-, illetve hadiipari fejlesztések tönkreteszik a Szovjetuniót.

Hruscsov került ki győztesként a Sztálin halála utáni hatalmi harcokbólForrás: Wikimedia Commons

Az új külpolitikának komoly belpolitikai következményei lettek a „béketáboron” belül is.

Hruscsov véget vetett a korábbi Tito-ellenes kampánynak – ami a Rajk-per egyik legfontosabb vezérvonala volt –, és befejezte az 1950-ben kitört koreai háborút. A meghirdetett új külpolitikai doktrína jegyében elkezdődött a hadi- és nehézipari beruházások leépítése, az életszínvonalra közvetlen hatást gyakorló mezőgazdaság, valamint a fogyasztási cikkeket előállító könnyűipar javára.

Mikojan, Hruscsov, Sztálin és MalenkovForrás: AFP

És talán ami a legfontosabb, Hruscsov enyhíteni kívánt a Szovjetunióban több évtizede fennálló terrorrendszer szorításán is. Megkezdték a gulágok, a munkatáborok felszámolását,

leállították a még Sztálin által előkészített koncepciós pereket,

és általános amnesztiában részesítették az öt évnél alacsonyabb tartamú szabadságvesztésre ítélt politikai foglyokat.

Mondja, Rákosi, mi akar maga lenni, zsidó király Magyarországon?

Májusban Moszkvába rendelték Rákosi Mátyást, akit felszólítottak az új politikai irányvonal követésére. A szovjet elvárásokat korábban kutyahűséggel teljesítő diktátor most azonban a bólogatáson kívül nem tett semmit, mivel úgy vélte, hogy a Kremlben zajló hatalmi harcok hamarosan a sztálinista irányvonal győzelmével fognak befejeződni. Nem így történt, ezért Rákosit és a magyar pártvezetőket június 13-ra ismét visszarendelték a Kremlbe. Rákosi Mátyás hosszú politikai pályafutása alatt egyszer sem részesült olyan megalázó és ellenséges bánásmódban elvtársai, köztük Dobi István, Gerő Ernő és Nagy Imre jelenlétében, mint a június 13. és 16. közötti moszkvai tárgyalásán.

Berija (balra) és Sztálin. Berija szívből utálta RákositForrás: Origo

A szovjet vezetők a szemére vetették a hadsereg felduzzasztását, az erőszakos téeszesítést, a koncepciós pereket, internálásokat és a személye körüli kultuszt,

egyszóval mindazt, amit korábban a Kreml „tanácsára” és „éltanuló” módjára az elvárásokat túlteljesítve végrehajtott.

A ledorongoló, kemény hangú kritika pikáns részét alkotta a zsidó származásúak pártvezetésen belüli nagy arányának számonkérése. Berija, a sztálini zsidóellenes irányvonal Kreml-beli vezéralakja, aki különösen gyűlölte „Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványát”, a pártfőtitkár körül kialakított mértéktelen személyi kultuszt bírálva egyenesen ezt vágta Rákosi Mátyás fejéhez:

Mondja, Rákosi, mi akar maga lenni, zsidó király Magyarországon?”

 

Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkáraForrás: Magyar Országos Levéltár

A bukott pártfőtitkár visszaemlékezésében leírja, az agresszív Berija egyenesen azt követelte tőle, hogy a Központi Vezetőséggel (KV) külön határozatban mondassa ki, miszerint „a pártban a zsidók elnyomták a nem zsidókat”, és mindezt „...kiáltvány formájában közöljék a magyar néppel”. (Forrás: Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, 1940–1956. Szerk.: Feitl István, Gellérriné Lázár Márta, Sípos Levente. Budapest, 1997, Napvilág, 2. köt. 917 – idézi, Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, Osiris Kiadó, Bp. 1999, 375. o.)

Rákosi Mátyást 1953. júniusi moszkvai látogatásán lemondatták miniszterelnöki hatalmárólForrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Rákosit azon melegében lemondatták a miniszterelnökségről, és felszólították, hogy ossza meg mással a hatalmát.

A személyi javaslatot nem bízták rá;

Malenkov a „színmagyar” és parasztság körében népszerű Nagy Imre miniszterelnökségét javasolta, amit a megalázott Rákosi azonnal el is fogadott.

Rákosi hamut szór a fejére, ám titokban revansra készül

A moszkvai affér után az MDP Központi Vezetősége 1953. június 27–28-ai ülésén már mindenben a moszkvai „ajánlások” szerint járt el. Határozatot hoztak az ipari és mezőgazdasági politika módosításáról, utóbbinál külön kimondva a téeszek feloszlásának lehetőségét.

A KV külön határozott az internálótáborok megszüntetéséről, valamint az ártatlanul elítéltek szabadlábra helyezéséről.

Rákosi, Gerő, Farkas és Révai a kommunista pártrituálé szerint „erős önkritikát” gyakorolt a plénum előtt.

Rákosi Mátyás szovjet nyomásra önkritikára kényszerült a KV plénuma előttForrás: Origo

A Központi Vezetőség „hozzájárult” a Moszkvában kinevezett új kormányfő, Nagy Imre miniszterelnöki megbízatásához. Nagy Imre kormányzásával új szakasz kezdődött a magyarországi szocialista kísérlet történetében. Nagy Imre miniszterelnökként 1953. július 4-től 1955. március 28-ig állt a kormány élén. Nem egészen két évig tartó kormányzása alatt jelentős korrekciókat hajtott végre mind a gazdaság-, mind pedig a társadalompolitikában.

Elindul a törvénytelenségek kivizsgálása

Az általános hangulatjavító intézkedések közül kétségkívül a terror enyhítésére hozott rendelkezések tekinthetők a legjelentősebbnek. A Nagy-kormány már 1953 júliusában kihirdette az internálótáborok felszámolásáról, az internálások megszüntetéséről, valamint a két évnél nem hosszabb időtartamú szabadságvesztésre ítélt politikai foglyok általános amnesztiában részesítéséről szóló rendeletét.

Nagy Imre (középen, a kezében kalappal) egy szőlősgazdánál, 1953-ban. Nagy miniszterelnöksége alatt indult el a koncepciós perek felülvizsgálataForrás: Fortepan/Hegedűs Judit

A hírhedt pártterrorszervezet, az Államvédelmi Hatóság jogkörét jelentősen megnyirbálták,

és szervezetileg visszahelyezték a Belügyminisztérium felügyelete alá. A törvénytelenségekben és az annyi áldozatot követelő koncepciós perekben – köztük a Rajk-perben – kulcsszerepet játszó Péter Gábort, az ÁVH vezetőjét letartóztatták, ellene bűnvádi eljárást indítottak, és 1954. március 13-án életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték.

Péter Gábort, az ÁVH rettegett főnökét börtönbe csuktákForrás: Origo

Átalakították az ügyészi szervezetet, amelyet függetlenítettek a közigazgatási és a pártszervektől. Ezek az intézkedések vezették be a koncepciós perek felülvizsgálatát, amelyben kiemelt szerepet kapott Rajkék rehabilitációja.

Rákosi a régi szép sztálini idők visszatérését vizionálta

A hatalom árnyékába visszaszorult Rákosi – akinek közvetlen és személyes felelőssége vitathatatlan volt Rajk Lászlóék mondvacsinált elítélésében – mindent elkövetett a Rajk-per felülvizsgálatának meghiúsításáért. Végül csak annyit tudott elérni, hogy Rajk és társai 1955-ös rehabilitálása párton belüli ügy maradt.

Rákosi ideiglenes visszatérésére 1955 kora tavaszán nyílt meg a lehetőség

a Kreml magatartásában bekövetkezett fordulat és az ismét feszültebbé vált szovjet–nyugati kapcsolatok miatt. A Kreml a Nagy-kormány reformintézkedéseit túl radikálisnak tartotta, ezért Nagy Imrét 1955 januárjában Moszkvába hívatták, ahol Hruscsov felszólította a „hibák” kijavítására.

Nagy Imre reformjait Hruscsov túl radikálisnak tartottaForrás: Fortepan/Jánosi Katalin

A nemzetközi helyzetben bekövetkezett változások miatt Moszkva külpolitikája jelentősen megkeményedett.

1954. október 23-án az Eisenhower-adminisztráció – a többi tagállammal egyetértésben – hivatalosan is meghívta a Német Szövetségi Köztársaságot a NATO-ba. (Az NSZK 1955. május 5-én a NATO teljes jogú tagjává vált.) Emiatt Moszkva felmondta az 1942-es szovjet–brit, valamint az 1944-ben megkötött szovjet–francia szerződést, és 1955. május 14-én létrehozta a NATO ellenpárját, a keleti tömb közös katonai szervezetét, a Varsói Szerződést.

A Sztálint túlélt Vjacseszlav Molotov külügyminiszter a keményvonalas irányzatot képviselte a hatalmi harcokbanForrás: AFP

A szovjet pártvezetés a hadiipari fejlesztések és az ezeket kiszolgáló nehézipari beruházások növeléséről határozott. Rákosi úgy értékelte, hogy ismét tartóssá válik a kelet–nyugati szembenállás, és visszatérnek a „régi szép sztálini idők”.

Rákosi ellentámadásba lendül, Hruscsov Canossát jár

Rákosi a Nagy Imrével szemben kialakult szovjet elégedetlenséget, valamint a nemzetközi klíma lehűlését látva elérkezettnek látta az időt arra, hogy visszavegye jelentősen megnyirbált teljhatalmát. Nagy Imrét nyíltan „jobboldali elhajlással és revizionizmussal” vádolta meg. Elérte, hogy felmentsék miniszterelnöki tisztségéből, majd április 14-én megfosztották politikai bizottsági tagságától is.

Nagy helyére a miniszterelnöki székbe Rákosi bábját, a fiatal és tapasztalatlan pártkádert, Hegedüs Andrást ültették.

 

Bata István honvédelmi miniszter (egyenruhában) és Hegedüs András miniszterelnök a városligeti dísztribünönForrás: Fortepan

Ebben a helyzetben Rákosinak sikerült leállítatnia a koncepciós perek felülvizsgálatát, és a Rajk-ügyet a KV keretei között tartatni. Rákosi számítása azonban hibásnak bizonyult. Az NSZK NATO-hoz történt csatlakozása ellenére a Szovjetunió 1955 áprilisában bejelentette, hogy kivonja csapatait Ausztriából, aminek fejében a nyugati szövetségesek elfogadták Ausztria semlegességét. A nemzetközi feszültség oldódásában jelentős szerepet játszott az 1955. júniusi genfi találkozó is, ahol 1947 óta először ismét tárgyalóasztalhoz ültek a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői.

Joszip Broz Tito jugoszláv pártvezető és államelnökForrás: Wikimedia Commons

1955. május 26-án Hruscsov Belgrádba érkezett Canossát járni Titónál,

akitől hivatalosan is bocsánatot kért a Szovjetunió korábbi jugoszlávellenes politikája miatt, és elismerte, hogy a szocializmushoz többfajta, a szovjet modell szolgai lemásolása nélküli, a nemzeti sajátosságokat figyelembe vevő út létezik.

Szovjet emigrációba menekült a bukott pártfőtitkár

Hruscsov jugoszláviai útja után Rákosit is felszólította a konzekvenciák levonására. Rákosi ennek ellenére a „lázadó értelmiség” megregulázását fontolgatta, azonban a kiszabadult szellemet már nem lehetett visszaszorítani a palackba.

Rajk László volt külügyminiszter és Brankov Lázár szembesítése a Népbíróságon, ügyük tárgyalásán, 1949 szeptemberébenForrás: MTI/Hámor Szabolcs

Az SZKP XX. kongresszusán zárt körben elmondott, ám kiszivárgott és a Szabad Európa Rádió által közölt Hruscsov-beszéd után Rákosi helyzete tarthatatlanná vált. A robbanásközeli helyzetet érzékelve a Kreml nyomására a Központi Vezetőség július 18-án Rákosit Mátyást felmentette első titkári posztjából, és visszahívta a Politikai Bizottságból.

Nyikolaj A. Bulganyin, Hruscsov szövetségese, aki Malenkovot váltotta a miniiszterelnöki  székbenForrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A felmentését követő napon Rákosi a Szovjetunióba távozott, ahonnan élete végéig nem térhetett vissza Magyarországra.

A reformerők 1956 szeptemberétől aktivizálták magukat, a pártból kizárt Nagy Imre rehabilitációját követelték. Mozgolódni kezdett a Petőfi Kör, az Írószövetség, és az egyetemi ifjúság is. Rajk László 1956. október 6-i újratemetése az első nagy rendszerellenes tüntetéssé vált.

A rákosista Rajkra a Rákosi-diktatúra mártírjaként tekintettek

Rajk László özvegye,

Földi Júlia 1956 tavaszán hivatalosan is kérvényezte az ismeretlen helyen nyugvó férjének eltemetését.

Csak hosszas egyeztetés után engedélyezték Rajk László gödöllői műút mellett elkapart holttestének exhumálását és újratemetését. Rajk és társai újratemetésének engedélyezése Rákosi távozása után gyorsult fel; az állami dísztemetést október 6-ra tűzte ki a szervezőbizottság.

Rajk László belügyminiszterként meggyőződéssel szolgálta a diktatúra kiépítésétForrás: Berkó Pál - Fortepan

Annak ellenére, hogy Rajk László belügyminiszterként nagyon is sokat tett a kommunista diktatúra kiépüléséért, valamint komoly szerepe volt az első nagyobb koncepciós perekben, a kékcédulás szavazás megszervezésében, valamint a politikai rendőrség terrorszervezetté történt kiépítésében, 1956 őszén a Rákosi által kiagyalt vádpontokban valóban ártatlan és emiatt kivégzett Rajk Lászlóra mint a Rákosi-rendszer mártírjára tekintett a közvélemény.

A felravatalozott koporsókForrás: Fortepan/Berkó Pál

Rajk László meggyőződéses, hithű, Rákosit, illetve „a pártot” mindenben kiszolgáló kommunista volt. (Kivégzésén is Sztálint és Rákosit éltette.) Ahogy a tömegben valaki megjegyezte: „Szegény Laci, ha most ezt látná, de közénk lövetne!”

Rendszerellenes tüntetés lett a szertartásból

A Kerepesi úti temetőben és környékén a hideg, esős és szeles idő ellenére csaknem kétszázezer fős tömeg gyűlt össze. Rajk László temetésén a kormány és a párt is képviseltette magát, igaz, nem a legfelső szinten. A sztálinista vonalat képviselő Gerő Ernő, az MDP első titkára a Rákosi legszűkebb híveit alkotó „trojka” tagjaként jobbnak látta, ha nem vesz részt a temetésen, mint ahogy Hegedüs András miniszterelnök is távol maradt.

Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András ravatala újratemetésük alkalmával 1956. október 6-án. Háttérben a Kossuth-mauzóleumForrás: Fortepan/Berkó Pál

A pártvezetést Apró Antal képviselte, a kormányból Janza Károly honvédelmi miniszterhelyettes és Münnich Ferenc vett részt a temetésen. A tömeg számára

a legnagyobb szenzációt a politikai életből teljesen száműzött Nagy Imre és felesége felbukkanása jelentette.

A temetésen elhangzott beszédek hatására az esemény a Rákosi-rendszer elleni tüntetéssé vált.

Darvas József népművelési miniszter, Nagy Imre miniszterelnök és Rajk Lászlóné 1956 októberébenForrás: Fortepan/Jánosi Katalin

A korabeli sajtó minderről részletesen beszámolt. „Négy ravatal előtt hajtott főt az ország. Négy ártatlanul elítélt és kivégzett magyar forradalmár, a népszabadság ügyéért mindig helytálló kommunista koporsója előtt vonultak el tízezrek... Mi a biztosítéka annak, hogy Rajk László és mártírtársainak tragikus sorsa nem ismétlődik meg? A felelet: a szocialista demokrácia... el kell vetni a Rákosi-féle személyi kultusz időszakának káros módszereit...” (Forrás: Magyar Nemzet 1956. október 7. Gárdos Miklós cikke)

Rajk és társai újratemetése 1956. október 6-ánForrás:Fortepan/Berkó Pál

A temetésen nagy számban képviseltette magát az egyetemi ifjúság, akik a szertartás után a Batthyány-örökmécseshez vonulva rendszerellenes tüntetésbe kezdtek, a Rajk-per felelőseinek megbüntetését és Nagy Imre hatalomba történő visszatérését követelve. A Rajk-temetés így vált 1956. október 23-a történelmi előszobájává.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK