Új nemzet születik a világűrben

Asgardia
Illusztráció egy asgardiai fennhatóság alatt álló űrállomásról
Vágólapra másolva!
„Űrállam” alapítását jelentette be egy csapat tudós és jogász Párizsban. Asgardia megálmodói szerint az űrnemzet célja az lenne, hogy elősegítse a világbékét, biztosítsa az új technológiákhoz való hozzáférést mindenki számára, és védje a Földet a világűrből érkező fenyegetésektől.
Vágólapra másolva!

A merész gondolatból született űrnemzet Asgard után kapta nevét, amely a skandináv mitológiában az istenek lakhelye.

A futurisztikus állam tagja lenne az ENSZ-nek, saját zászlóval, valamint himnusszal rendelkezne,

olvasható a Guardian magazin weboldalán.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az űrnemzet állampolgárai kiköltöznének a világűrbe. „Fizikai értelemben véve a polgárok a Földön maradnak, mindenki a saját országában él, de egyúttal állampolgárai Asgardiának is” – mondta a lapnak Igor Asurbejli, a projekt vezetője, aki egyúttal az UNESCO űrtudományi bizottságának elnöke.

Bárki az űrnemzet tagjává válhat, ehhez mindössze egy regisztrációs lapot kell kitölteni. A regisztráltak száma már bőven negyvenezer fő felett van. Ha ez a szám eléri a százezret, az alapítók kérvényezni fogják, hogy Asgardiát ismerje el az ENSZ szabad, önálló országként.

Illusztráció egy asgardiai fennhatóság alatt álló űrállomásról Forrás: James Vaughan / Asgardia

Számos jogi és technikai probléma merül fel

Asurbejli egyik célja, hogy az űrnemzet elismertetésével párbeszédet kezdeményezzen a világűrben folyó tevékenységek újraszabályozásáról.

A jelenlegi rendelkezések szerint az űr szabadon kutatható mindenki által, és nem vonható egyetlen állam szuverenitása alá sem, ebbe pedig Asgardia megalapítása igencsak belekavar.

A Guardian által megkérdezett jogi szakértő szerint rengeteg kérdés merül fel az űrország kötelezettségei körül, de a jelenleg hatályos Világűrszerződésbe (Outer Space Treaty) is alaposan bele kellene nyúlni a jogi akadályok elhárításához. Ehhez pedig több (valóban létező) állam támogatására volna szükség.

Asgardiai műhold illusztrációja Forrás: James Vaughan \ Asgardia

Az alapítók lelkesedését azonban ezek a problémák nem törik meg. „A most létező állami ügynökségekkel az a probléma, hogy csak a saját érdekeiket képviselik, és figyelmen kívül hagyják azokat a nemzeteket, amelyek nem rendelkeznek űrügynökségekkel” – mondta Asurbejli.

A kezdeményezés egyik célja így az, hogy az űrtechnológiákhoz és kutatási eredményekhez az űrügynökséggel nem rendelkező államok is legálisan hozzáférhessenek.

A másik nem titkolt célnak Asurbejli a Föld védelmét jelölte meg. Hogy ezt pontosan milyen technikai eszközökkel valósítanák meg, egyelőre kérdéses. Első műholdjuk felbocsájtását 2017–2018-ban tervezik.