Félbevágott koponya és gyermekcsontok az apró koporsóban, hátborzongató látvány. Semmelweis rejtélyek. Miért került tébolydába és miért verték ott kis híján agyon? Mi okozta valójában az anyák megmentőjének halálát, szifilisz vagy vérmérgezés? Miért exhumálták négyszer? És milyen lett volna vajon Semmelweis igazi arca, ha nem ragadja magával a betegség? Megannyi izgalmas kérdés, amelyre Kiss-Stefán Mónika új, rendkívül izgalmas dokumentumfilmje keresi a választ.
Azt hitte családi kirándulásra megy, de a tébolydában ébredt fel
A 19. század közepén édesanyák ezrei halnak meg a szülő nők réme, a gyermekágyi láz következtében.
A halál oka minden esetben ismeretlen eredetű vérmérgezés.
Semmelweis Ignác tudni akarja a fiatal nők ezreinek életét veszélyeztető gyermekágyi láz okát. Kutatja a megoldást, majd meg is találja azt. Korszakalkotó felfedezését azonban eleinte még nem sokan követik.
1865 tavaszától drasztikus változás áll be Semmelweis viselkedésében, egyre gyakoribb dühkitörések jellemzik a professzort. Ekkor a család kérésére megvizsgálják
és arra az eredményre jutnak, hogy Semmelweis Ignác megbolondult.
Úgy döntenek a háta mögött, hogy Bécsbe szállítják egy elmegyógyintézetbe. A bécsi tébolydában Semmelweist rettenetes körülmények között tartják; megverik, és napokon át ágyhoz kötözve tartják, amikor 1865. augusztus 13-án hirtelen meghal.
A boncolás megállapítja, hogy a gyermekágyi vérmérgezést leküzdő Semmelweis végmérgezésben hunyt el. Azóta már azt is tudjuk Benedek István professzor kutatásaiból, hogy Semmelweis Ignác harmadik fázisú szifiliszben szenvedett, amit még valamikor az 1840-es években kaphatott el. Ez mindenképpen elvitte volna a híres orvosprofesszort, de tény, hogy halálát konkrétan a verés utáni vérmérgezés okozta.
Életre kel az egészséges Semmelweis
A negyedik exhumálás után Semmelweis Ignác maradványait Bartucz Lajos antropológus-professzor vizsgálta meg, 1963-ban. Tőle származott az a hátborzongató felfedezés, hogy
a felnőttől származó csontok között gyermeki maradványokat is rejtett a furcsán kisméretű koporsó.
A csontmaradványok újbóli sírba helyezése előtt a koponyáról hiteles gipszmásolat készült.
Ennek a felhasználásával és a 21. századi technika, valamint a szigorú követelményeknek megfelelő tudományos szemlélet segítségével szakemberek tárják elénk azt a valóságot, amelyet Kiss-Stefán Mónika új dokumentumfilmjének köszönhetően, mi is megtekinthetünk.
Az arc, amelyet a tudomány Semmelweisről alkotott, a koponyához leginkább illeszkedő arcot reprodukálja. Nem a negyvenes éveiben rohamos gyorsasággal öregedő férfi arcát, hanem azt az arcot, ahogyan a fiatal negyvenes férfi kinézhetett volna – ha nem támadja meg szervezetét a betegség. A kép, amit látunk, az antropológia mai eszköztárával történő kísérlet a lehetetlen megvalósítására.
Ebbe az izgalmas kísérletbe – amely sok vonatkozásban felfedi Semmelweis utolsó életszakaszának néhány eddig kevéssé ismert titkát is – enged bepillantást a „Semmelweis arca" című dokumentumfilm. A film alkotója, Kiss-Stefán Mónika az Origónak elmondta, hogy már régebb óta foglalkoztatta a Semmelweis-rejtély.
Hátborzongató lelet az apró koporsóban
Amikor Bartucz professzor 1963-ban elvégezte a negyedik exhumálást, az első érdekesség amivel a szakemberek szembesültek, a koporsó rendkívül kis mérete volt – említi meg Kiss-Stefán Mónika.
Csak többszöri próbálkozás után sikerült felnyitni az alig 142 cm hosszú koporsót,
amiben – az exhumálást végzők nagy megdöbbenésére – egy még kisebb fémkoporsót találtak. A fémláda felső végében feküdt Semmelweis fejtetőnél lefűrészelt koponyája, de ami igazán horrorisztikus felfedezésnek bizonyult, hogy a felnőtt csontok mellett gyermekcsontokat is rejtett a fémkoporsó.
A gondos vizsgálatok kiderítették, hogy a gyermekmaradványok Semmelweis egyhónapos korában elhunyt fiúgyermeke, illetve a négyhónapos korában elhalálozott Mária nevű kislányának csontjaival azonosak. Az egykori dokumentumokból – amelyet Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Levéltár igazgatója ( jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója) bocsátott a kutatók rendelkezésére – kiderült, hogy Semmelweis holttestét a család kérésre felboncolták, és ennek tudható be a koponyatető lefűrészelése.
Brutálisan ütlegelték az anyák megmentőjét
1865 nyarán a professzor egyre sűrűsödő dühkitöréseinek hatására Semmelweis felesége, Weidenhofer Mária, közös orvos barátjuk tanácsát megfogadva elhatározta, hogy férjét a döblingi elmegyógyintézetbe viszik, amelyet volt egyetemi évfolyamtársa, a monarchia legkiválóbb pszichiátere vezetett.
Máig tisztázatlan, hogy valamilyen szer titokban történt felhasználásával juttatták-e mélyen bódult álomba, mindenesetre tény, hogy július 31-én Semmelweis már a tébolydában ébredt fel.
Helyzetét felismerve éktelen haragra lobbant, az ápolók fékezték meg.
Ma már tény, hogy a doktort halála előtt legalább két alkalommal brutálisan bántalmazták
és az egyik alkalommal úgy megverték, hogy több helyütt eltört a csontja is. Kiss-Stefán Mónika az Origónak elmondta, hogy a dokumentumfilm szakértői szerint Semmelweis augusztus 13-án bekövetkezett halálát a verés okozta sérülések, pontosabban azok elfertőződése, vérmérgezés okozta.
Boncolás közben fertőződhetett meg szifilisszel
Semmelweis nem volt népszerű a kortárs hazai orvostársadalomban, mivel azzal szembesítette kollégáit – tegyük hozzá, jogosan – hogy lényegében állapotos nők százait gyilkolják meg tudatlanságuk, illetve szakmai gőgjük miatt. Ma már kétségtelen tény, hogy az anyák megmentője szifiliszben szenvedett, amit valószínűleg az 1840-es években egy gyermekágyi lázban meghalt szifiliszes asszony felboncolásakor kapott el, mivel boncolás közben véletlenül megvágta a kezét.
Először Benedek István orvosprofesszor, művelődéstörténész állította fel ezt a diagnózist a korabeli dokumentumok gondos elemzése alapján, amit a legfrissebb kutatások is alátámasztanak.
A betegsége okozta leépülés élete utolsó éveiben alaposan megváltoztathatta Semmelweis arcvonásait.
Noha több kőnyomat, sőt korabeli fotó is ismert a doktorról, a Kustár Ágnes antropológus iránymutatása mellett Balikó András szobrászművész által elkészített arcrekonstrukció a finom részleteiben is hiteles képet ad arról, hogyan nézhetett volna ki életében az egészséges Semmelweis.
Semmelweis felismerésével messze megelőzte a korát
Semmelweis Ignác már 1847 márciusában felismerte, hogy az a betegség, a szepszis vagy vérmérgezés - amely akkortájt egyik nagyon jó barátja és orvostársa, Jacob Kolletschka halálát okozta egy boncolás elvégzése után - lényegében azonos a szülő nők körében rendkívül elterjedt gyermekágyi lázzal. Már Bécsben, majd 1851-től Pesten is, - amikor a Szent Rókus Kórház főorvosa lett -, többször bebizonyította a fertőzést megelőző aszeptikus, fertőtlenítő eljárások eredményességét a szülészetben.
Semmelweis rájött, hogy a gyermekágyi lázat azok az orvosok és orvostanhallgatók okozzák, akik boncolás után, fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a szülészeti klinikán a várandós, szülés előtt álló nőket. Azt is felfedezte, hogy a bábák által levezetett szülések után nagyságrendekkel kevesebb esetben alakult ki a gyermekágyi láz, mivel ők nem végeztek boncolásokat. Semmelweis megfigyelte, hogy a beavatkozások előtti
klórmész-oldatos kézmosás esetén sohasem alakult ki gyermekágyi láz,
ezért erősen ajánlotta kollégáinak ezt az egyszerű, de igen hatékony megelőző eljárást.
A konzervatív orvosi társadalom Semmelweis rendkívül meggyőző eredményeket felmutató munkássága ellenére is csak nagyon lassan fogadta el a fertőzéseket megelőző aszeptikus eljárások létjogosultságát. Ne feledjük, hogy
Semmelweis korában a tudomány még semmit sem tudott a mikroorganizmusok világáról,
mivel csak Louis Pasteur felfedezése után ismerték fel a bakteriális fertőzések jelentőségét.
Az antiszeptikus eljárások 1877 után kezdtek elterjedni a gyógyításban, elsősorban Joseph Lister brit sebész munkásságának köszönhetően, aki sokat merített Semmelweis felismeréséből.
A film bemutatója október 24-én 12.40-kor lesz az M5 csatornán.
(Forrás: Kiss-Stefán Mónika, a Magyar Antropológusok szóvivője, a film rendezője)