Nyom nélkül feloldódott egy férfi a Yellowstone savas forrásában

2016.11.18. 10:50

Még júniusban történt, hogy egy férfi eltűnt a Yellowstone Nemzeti Parkban. Az eddig is egyértelmű volt, hogy meghalt, de a hatóságok csak most hozták nyilvánosságra a tragédia brutális részleteit.

A 23 éves férfiről eddig annyit lehetett tudni, hogy júniusban beleesett a Norris Geyser-medence egyik forrásába, de a teste nyomtalanul eltűnt. A szerencsétlen ember valószínűleg megpróbált megmártózni az egyik forró vizű, savas forrásban, megcsúszott, és a savas víz teljesen feloldotta a testét.

Darwin-díjas eset

A férfi elhagyta a park biztonságos útját, és a vele lévő nővére szerint megközelítette az egyik hőforrást, hogy a kezével ellenőrizze a víz hőmérsékletét. Ahogy lehajolt, megcsúszott, és beleesett a medencébe, amely balszerencséjére nemcsak a park egyik legforróbb, de legsavasabb vizét tartalmazza.

Rögtön riasztották a park mentőszolgálatát, de a mentők nem tudták kiemelni a maradványait, mert zivatar tört ki heves villámlással. Másnap már nem találtak semmit: az áldozat teste és személyes holmijai is teljesen feloldódtak.

A figyelmeztetések és a tiltások ellenére legalább 22 ember halt meg a források okozta sérülések miatt a Yellowstone Nemzeti Park területén 1890 óta.

Forrás: Wikimedia Commons

Miért olyan veszélyesek a park vizei?

A park egy geológiailag aktív szupervulkán tetején fekszik. A felszín alatt fortyogó magma egy sor gejzírt és hőforrást melegít fel.

Ezek elég forrók ahhoz, hogy rendszeresen megégessék és leforrázzák a kijelölt ösvényekről letérő látogatókat. Ráadásul a park összes gejzírjei közül a legforróbbak a Norris Geyser-medencében találhatók, amely három nagyobb törésvonal metszéspontjában fekszik.

A víz hőmérséklete a felszín alatt elérheti a 121 Celsius-fokot, de nem ez az egyetlen veszély. A park többi részének lúgos kémhatású vizeivel ellentétben a Norris Geyser-medence vize rendkívül savas a hidrotermális kürtőkön át felszínre jutó vegyi anyagok miatt.

Baktériumok élnek bennük

Az Echinus-gejzír pH-ja például 3,5 körül mozog (a tiszta víz pH-ja 7). Ennek ellenére egy sor extremofil (szélsőséges körülményeket elviselő) baktériumnak ad otthont, amelyek kibírják a toxikus vizet. Ezek adják a víz egyedülálló, tejszerű színezetét.

Az emberek számára azonban halálosak ezek a vizek. Nemcsak azért, mert a víz súlyos, potenciálisan végzetes égési sérüléseket okoz, hanem gyorsan elkezdi lebontani az emberi izmokat, sőt a csontot is, mint a leírt eset is bizonyítja.

Így bármilyen vonzónak is tűnhet valakinek, hogy beledugja a lábujját egy ilyen forrásba, az életével játszik, aki nem tartja be a park szabályait.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK