Tőlünk függ, milyen lesz az együttélés a robotokkal

Jody Medich a TED X Y rendzevényén a MOM kultúrális központban

A szingularitás, az ember és számítógép kölcsönhatása volt a téma a budapesti TEDxYouth konferencián, ahol új világ tárult fel a résztvevők előtt, és izgalmas kérdésekre kaptunk válaszokat.

Mesterséges intelligencia, robotok, virtuális valóság, komputerchip az agyban – ha ilyesmi a téma, gyakran jól körülhatárolhatóan megoszlik az amerikai és az európai emberek véleménye. Az amerikai idealista lelkesedéssel, az európai racionális megfontoltsággal beszél róluk.

Egy amerikai számára az egyéni szabadságot hozhatják el a robotok, egy diktatúrát megélt európai tart attól, hogy korlátlan hatalmat adjon nekik. Interjúalanyunk abból a szempontból is különleges, hogy mindkét oldal álláspontját ismeri: mint az közvetlenül beszélgetésünk előtt, egy ártatlan folyosói kérdés nyomán kiderült, édesanyja magyar származású, az 1956-os forradalom idején hagyta el az országot és telepedett le az Egyesült Államokban. Lássuk hát, a többi kérdésre milyen választ kapunk a budapesti TEDxYouth konferencia egyik előadójától: Jody Medich egy személyben művész, jövőkutató, virtuálisvalóság-tervező, a kaliforniai Singularity University designigazgatója.

Jody Medich a TEDxYouth rendezvényén a MOM Kulturális Központban Fotó: Szabó Gábor - Origo

A mostani konferencia hívószava volt a szingularitás, de elöljáróban jó lenne tisztázni, mit is értünk alatta.

A kifejezés arra utal, hogy a jövőben az ember lényegében feltölti az elméjét, a tudatát a számítógépre, afféle mesterséges agyat megvalósítva ezzel. Ennek köszönhetően pedig a technológiai fejlődés és a társadalmi változások exponenciális ütemben, ugrásszerűen felgyorsulnak.

A szingularitás olyan mértékben átformálja a jövőt, amit ma még el sem tudunk képzelni.

Mi a legnagyobb félreértés a szingularitást illetően?

Talán, hogy mi a Szilícium-völgyben a Singularity University, tehát a Szingularitás Egyetem keretén belül ezt fejlesztenénk. Nem is vagyunk hagyományos értelemben vett egyetem, inkább olyan oktatási szervezet, amelyben arra képezzük, sőt inspiráljuk a hallgatóinkat, hogy miként legyenek képesek hatást gyakorolni a társadalomra, a technológiára.

Az ember lényegében feltölti az elméjét, a tudatát a számítógépre, afféle mesterséges agyat megvalósítva ezzel Fotó: Szabó Gábor - Origo

De hogyan lehet olyasmi tárgyban képezni a hallgatókat, ami még nem is létezik, és a jelenlegi ismereteinkből kiindulva el sem tudjuk képzelni?

Az exponenciális technológia alkalmazását viszont meg tudjuk tanítani nekik. Azt találjuk ki együtt, hogy hova juthatnak el öt év leforgása alatt. Egyik kedvenc idézetem Wayne Gretzky jéghokiklasszistól származik, aki azt mondta: „Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem ahová majd érkezik.” Ezt a szemléletet próbáljuk a hallgatóinknak átadni.

A jelenlegi technológiai eszközökről mi a véleménye?

A legtöbbjük megtévesztő és kiábrándító. Nem úgy működnek, ahogy elvárnánk tőlük, még nincsenek teljesen kifejlesztve, lényeges részek hiányoznak belőlük ahhoz, hogy korlátozások nélkül tudnánk használni őket. Ehhez képest tudnunk kellene, hová lehet fejleszteni őket ahhoz, hogy elkezdhessünk gondolkodni azon, miképpen oldhatnánk meg velük a jövő problémáit – ez így nagyon nehéz.

Jody Medich Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az ön szakterületén, a kiterjesztett valóság (augmented reality) témájában ez hogyan mutatkozik meg?

A technológia már elég fejlett, ám a hétköznapi alkalmazások nagyon le vannak maradva. Vagyis az emberiségre gyakorolt hatás még nem igazán érezhető. Egyetlen széles körben ismertté vált alkalmazás volt eddig, a Pokémon Go, de ez csak egy játék, nem viszi előbbre a világot. Ugyanakkor akár két éven belül ez a technológia mindenki számára elérhető lehet. De ezt jelenleg még elképzelni is nehéz, pláne, hogy egy-egy technológiai újdonság alkalmazhatóságát általában egy adott iparágra szűkítve gondolják csak végig a fejlesztők.

Hogyan válik az új technológia a hétköznapjaink részévé?

Az Uber részben azért vált sikeressé világszerte, mert ráébresztette az embereket, hogy a kezükben lévő mobiltelefont új célokra is lehet használni: nemcsak taxit hívni vele, hanem útvonalat szerkeszteni, készpénz nélkül fizetni stb. Nekünk az az egyik célunk, hogy az ilyen fejlesztések minden lehetséges jövőbeni hatását megvizsgáljuk.

A technológia már elég fejlett, ám a hétköznapi alkalmazások nagyon le vannak maradva Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az emberek egyik része örömmel üdvözli a mesterséges intelligenciával, virtuális valósággal, robotikával kapcsolatos fejlesztéseket, mások azonban tartanak tőlük. Mit remél az első csoport, miért fél a második?

Rajongok a mesterséges intelligenciáért, és tudom, hogy kicsit őrülten hangzik, de az az életem célja, hogy segítsek szuperembereket alkotni, nem pedig szuperkomputereket. A jelenlegi oktatási rendszer arra képezi az embereket, hogy képesek legyenek irányítani a műszaki eszközöket, hogy azok elvégezzék a tőlük elvárt munkát. Ám ez óriási terhet ró az emberre, akinek túl sok mindent kell fejben tartania. A mesterséges intelligencia könnyíthetne ezen, és a gép-gép közötti kommunikációval egy sor alacsonyabb rendű műveletet elvégezhetne.

Mondana egy konkrét példát?

Designerként látom, sok tervező kollégám attól retteg, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával a munkájuk fölöslegessé, elavulttá válik. Egy új termék megalkotása során mi, emberek csak néhány tervezési-használati variációval vagyunk csak képesek számolni, egy számítógép azonban ezernyi opció futtatására képes. És azok közül mi kiválaszthatunk egyet, amelyre szintén ezernyi továbbfejlesztési variánst ad a gép. Ebben a folyamatban nincs szükség arra, hogy az ember a valós tervezéssel, gyártás-előkészítéssel foglalkozzon, sokkal inkább az kell, hogy képes legyen meglátni a lehetőségeket, és azok alapján új döntéseket hozzon. A többit majd elvégzi a mesterséges intelligencia a késztermék előállításáig.

Sok tervező retteg attól, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásával a munkájuk fölöslegessé, elavulttá válik Fotó: Szabó Gábor - Origo

De nem kell-e félnünk attól, hogy a fejlett gépek átveszik az irányítást?

Őszintén az a véleményem, hogy már ma is a technológia szolgái vagyunk.

És a gépek, a programok már ma is figyelnek bennünket, nyomon követik a tevékenységünket. Bármilyen szolgáltatás vagy termék igénybe vételéhez regisztrálnunk kell, és olyan bizalmas adatokat megadnunk, amiket másoknak nem szolgáltatnánk ki. És sajnos a hollywoodi filmek is erősítik ezt a félelmet, mert ijesztőnek ábrázolják a mesterséges intelligenciát, a gépek által irányított jövőbeli világot, gondoljunk csak a Mátrix-filmekre. A Facebooknak volt az a 2012-es kísérlete, hogy több százezer felhasználó hírfolyamában szűrte a híreket, és egyiknek csak a depressziósakat, másiknak csak az optimistákat engedte megjelenni, mondván, kíváncsiak arra, hogy mi történik.

Mit tehetünk ez ellen?

A mi döntéseinken múlik, hogy hová fejlődik a technológia, mit fogadunk el, hogyan bánjanak velünk. Ismét egy konkrét példát hozok: az Egyesült Államokban tilos emberi embriókkal kísérletezni, Kínában nem. Sokkal alaposabban kellene szabályozni az ilyen területeket, hiszen közben mindannyian azt szeretnénk, hogy az embrionális őssejtek segítségével egy sor betegség gyógyíthatóvá váljon.

Feladatunk megteremteni az egyensúlyt a szabad felfedezés és a korlátozott alkalmazás között.

A mi döntéseinken múlik, hogy hová fejlődik a technológia Fotó: Szabó Gábor - Origo

Milyen változásokat remélhetünk az ember-gép interfésztől? Jobb emberekké válunk?

Mindenképpen ezt remélem. Nézzük meg, hogy az ipari forradalom hogyan változtatta meg az emberek, különösen a nők életét: a gépeknek és a késztermékeknek köszönhetően más dolgokkal is foglalkozhatnak, mint a háztartás. Választhatják persze azt is, de immár nem kötelező egész nap kézzel mosni, befőttet elrakni, maguknak előállítani egy sor mindent. Ma azt várjuk el a gyerekektől, hogy iskolába járjanak, régen erre csak azoknak volt lehetőségük, akiknek nem kellett a család fenntartásához munkával hozzájárulniuk. Én úgy látom, az ember-gép együttes a terheink enyhítésével ahhoz járul hozzá, hogy többet tehessünk az emberiségért, az általános életminőség javításáért, a klímaváltozáshoz hasonló, világméretű problémák megoldásáért.

Kevésbé leszünk önzők?

Igen, hiszen ha segítséget kapok a személyes gondjaim megoldásában, akkor lehetőségem nyílik egy másik ember, a közösség helyzetének javítására.

Egyértelmű tehát, hogy szükségünk lesz a számítógépekre. De vajon a számítógépeknek is szükségük lesz ránk? Sikerül kialakítani egy demokratikus együttműködést?

Az emberi agy nagyon másként működik, mint a kiterjesztett valóság. A gépeknek szükségük van ránk, mert másképp gondolkodunk, mint ők: nem lineárisan, hanem asszociációk mentén. Közben befolyásolnak az érzelmeink, a fantáziánk, a képzeletünk, a kreativitásunk.

Az ember-gép együttes a terheink enyhítésével ahhoz járul hozzá, hogy többet tehessünk az emberiségért Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szükségük lesz a tökéletlenségünkre?

Pontosan! Máskülönben csak ugyanazokat a köröket fogják lefutni. Nem hiszek abban, hogy megvalósul a Mátrix világa. Az a véleményem, hogy a gépek segíteni fognak bennünket.

Hogyan kell elképzelnünk ezt az ember-gép interfészt? Ez egy chip lesz az agyunkban, vagy egy különálló gép?

Éppen egy könyvön dolgozom, amiben ezt a témát járom körül. A human-computer interface, azaz HCI többféle lehet. Például egy olyan kesztyű, ami mozgatja az ujjainkat, és ezáltal megtanít gitározni. De lehet chip is, amely az autista gyerekek agyába építve stimulálja vagy csillapítja az idegműködésüket, és ennek révén képesekké válnak az érzelmek felismerésére vagy a rohamok megelőzésére. Ettől még megmarad a személyiségük, a csodálatos képességeik, de a mindennapi életük könnyebb lesz. Ugyanezt lehet elérni a stroke- vagy Alzheimer-betegek esetében. Az a HCI lényege, hogy fejlessze, erősítse, hangsúlyozza az emberi képességeket, ezáltal hozzuk létre a szuperembereket.