Megvan, miért kerülik az autista gyerekek mások tekintetét

2016.11.21. 10:38

Az új, szemmozgást követő vizsgálatok kimutatták, hogy a fiatal autista gyerekek nem szándékosan kerülik a szemkontaktust. Azért viselkednek így, mert nem fogják fel a másik szeméből kiolvasható szociális információt.

Miközben a csökkent szemkontaktus jól ismert tünete az autizmusnak – ezt fel is használtak a korai szűrések és diagnosztikai eszközök –, eddig nem tudták, miért néznek kevesebbet az autisták mások szemébe. Egy új tanulmány segít a kérdés megválaszolásában.

Kétféle magyarázat

Ez azért fontos, mert az autizmus egészen új oldalait tártuk fel

– mondta Jennifer Moriuchi, az Emory Egyetem végzett hallgatója. – Attól függően, hogy mit gondolunk arról, miért létesítenek kevesebb szemkontaktust az autista gyerekek, különféleképpen lehet megközelíteni a kezelést, és eltérő elképzelésünk lehet az autizmus agyi alapjairól.”

Forrás: AFP


„A különféle magyarázatok alapján már fejlesztik és tesztelik a gyógyszeres kezeléseket és a viselkedésbeli beavatkozásokat. Annak tisztázásával, melyik magyarázat a helyes, biztosak lehetünk abban, hogy a helyes problémákat célozzuk meg a kezeléssel” – tette hozzá Moriuchi.
A kevesebb szemkontaktusra két magyarázatot javasoltak.

Az egyik szerint az autista gyerekek azért kerülik a szemkontaktust, mert stresszesnek és negatívnak találják.

A másik szerint az autisták nem érzik ezt különösen jelentősnek vagy fontosnak.

Az ilyen kutatások segíthetik az autizmus jobb kezelését

Az American Journal of Psychiatry folyóiratban megjelent tanulmány a második elképzelést támasztja alá.

A vizsgálatban részt vevő 86 kétéves gyereknek gondosan kiválasztott videókat mutattak.

A filmek levetítése előtt olyan képeket villantottak fel, amelyekkel felkeltették az érdeklődésüket.
Ezután a képek helyén vagy a gyerekekkel szembenéző vagy a tekintetüket kerülő embereket ábrázoló filmek következtek. A kutatók azt tapasztalták, hogy az autisták ugyanolyan gyakorisággal néztek szembe a filmek szereplőivel, mint a nem autista kontrollcsoport tagjai.

Forrás: AFP/BSIP/AMELIE-BENOIST / BSIP/Amelie-Benoist


Amikor azonban különféle szociálisan jelentős szemkontaktust mutattak, az autista gyerekek kevésbé néztek más emberek szemébe, mint a nem autista társaik.
„Az ilyen tanulmányok előmozdítják az autizmus jobb megértését, és segítik a kutatókat és az orvosokat új kezelések kifejlesztésében” – mondta Lisa Gilotty, a tanulmányt támogató egyik szervezet kutatási igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK