Az alapvető illemszabályok megkövetelik, hogy beszélgetés során a másik szemébe nézzünk. Ez azonban sokak számára nem egyszerű feladat, aminek megvan a maga tudományos oka – derült ki egy friss kutatásból.

Az új eredmények alapján az agy számára gondot okoz, ha egyszerre kell a megfelelő szavakat kigondolni és a másik arcára koncentrálni, írja a Science Alert. A jelenség akkor feltűnő, ha valaki ritkábban használt szavakat mond, ugyanis ez a feladat ugyanazokat a mentális erőforrásokat veszi igénybe, mint a szemkontaktus tartása.

A japán Kiotói Egyetem tudósainak kísérletében 26 önkéntes vett részt. Feladatuk az volt, hogy játsszanak szóasszociációs játékot, miközben számítógép által generált arcokat kell nézniük. Kiderült, hogy az önkénteseknek gondot okozott a szókapcsolatok megtalálása, ha közben szemkontaktust kellett tartaniuk.

Habár a szemkontaktus és a verbális feldolgozás egymástól függetlennek tűnik, az emberek beszélgetés közben gyakran próbálják kerülni a partnerük tekintetét. Ez azt sugallja, hogy a két folyamat nem fér össze egymással" – írták a kutatók.

Könnyebb és nehezebb szavak

A feladatok nehézsége sem volt egyforma. Például voltak olyan arcok, amik az önkéntesek felé néztek, más arcok azonban elfordultak tőlük. Ugyancsak különbség volt a szóasszociációs játékok nehézsége között. Az olyan szót, mint például a kés, nem nehéz feldolgozni, hiszen csupán vágni vagy szúrni lehet vele. A mappa szó viszont már nehezebb dió, hiszen ki lehet nyitni, be lehet csukni vagy éppen meg lehet tölteni papírokkal.

Forrás: AFP/Eric Audras

A kísérletben résztvevők hosszabb ideig gondolkodtak, ha szemkontaktust kellett létesíteniük és közben nehezebben feldolgozható szavakkal kellett megbirkózniuk. A kutatók szerint a tétova viselkedés arra utal, hogy az agynak ilyenkor túl sok információt kell kezelnie.

Az eredményeket a japán kutatók a Cognition című szaklapban közölték.

Módosult tudatállapot

Egy tavalyi kutatás kiderítette, hogy ha a másik szemébe bámulunk, tudatállapotunk módosulhat.

Egy olasz pszichológus, Giovanni Caputo (University of Urbino) megkért 20 fiatal önkéntest (többségében nőt) hogy üljenek egymással szembe, egy gyengén megvilágított szobában. A fényerősség elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy az alanyok kivegyék egymás arcvonásait, a megfelelő színérzékelést azonban nem tette lehetővé.

Ezt követően 10 percen keresztül kellett az önkénteseknek folyamatosan egymás szemébe nézniük. Ez a végtelenül egyszerű művelet furcsa, „testen kívüli élményeket" produkált a résztvevőknél. Hallucinációkat láttak szörnyalakokról, elhunyt hozzátartozókról, de olyan is előfordult, hogy saját arcukat látták a partner arcában.

E jelenséget valószínűleg az úgynevezett neurális adaptáció okozza. Lényege, hogy az agyunk fokozatosan megváltoztatja a válaszát egy ingerre, ha az huzamosabb ideig nem változik – példának okáért, ha a kezünket egy asztalra helyezzük, abban a pillanatban érezzük a tárgyat. Amennyiben kezünket nem mozdítjuk, ez az érzés idővel fokozatosan tompul.

A Kiotói Egyetem szakértői úgy vélik, az önkénteseiknél is egyfajta neurális adaptációt sikerült megfigyelni, a verbális és nonverbális kommunikáció közötti kapcsolat alátámasztásához viszont további kutatásokra van szükség.