Megkerülhetetlen jövőnk lesz a mesterséges intelligencia

Neil Jacobstein interjú
Vágólapra másolva!
Észre sem vesszük, pedig a mesterséges intelligencia már beépült a mindennapjainkba – amikor Google-lel keresünk, vagy a Street View-on pásztázunk, esetleg megkérdezzük Sirit, milyen időnk lesz ma, MI-re épülő szoftvereket használunk. Miért félünk akkor még mindig ennyire ettől a technológiától, amikor gyakorlatilag már be is engedtük az életünkbe?
Vágólapra másolva!

„A mesterséges intelligencia ma már a mindennapi életünk szerves része: az orvostudományban olyan diagnosztizáló rendszerek léteznek, amelyek a panaszok és leletek alapján megmondják, mi bajunk van, az autókban és a repülőgépekben is van robotpilóta, utóbbinál a felszállás és a leszállás sokszor automatizált. A műholdak fotóit mesterséges intelligencia segítségével elemezzük, a vadvilágot ilyen eszközökkel szabályozzuk" – mondta az Origónak Neil Jacobstein, a Singularity University egykori elnöke, az egyetem mesterséges intelligenciával és robotikával foglalkozó ágának vezetője.

Neil Jacobstein a szimpóziumon a mesterséges intelligencia által felvetett kérdésekről beszélt Fotó: Mudra László - Origo

Jacobstein a T-Systems Magyarország Symposiumon tartott előadásában vázolta a mesterséges intelligencia jelenlegi helyzetét, és ötleteket adott ahhoz, hogy a vállalatok hogyan tudják maximalizálni működésüket az MI segítségével. Az előadás után egy rövid beszélgetés erejéig az Origo kérdéseire is szakított időt.

Nem ember versus gép jövőre kell gondolnunk

Jacobstein szerint a legfontosabb, amit meg kell értenünk a mesterséges intelligenciával kapcsolatban az az, hogy exponenciálisan növekszik – ma, ha az MI-re gondolunk, valahol egy rovar és egy egér agykapacitását kell megbecsülnünk, ha szeretnénk tudni, mennyire okos egy ilyen gép. A 2020-as évek közepére azonban már eljutunk odáig, hogy

egy emberi agy feldolgozóképességére fog hasonlítani

egy mesterséges intelligenciát használó eszköz memóriája – persze nem egy kifejezetten okos ember agyáéra, de már emberire.

2016-ban már annyira a mindennapi életünk része a mesterséges intelligencia, hogy majdnem észre sem vesszük – beszivárgott a dizájntól kezdve a vevőszolgálatokon keresztül a minőségellenőrzésig mindenhová. Mi lehet mégis az oka annak, hogy még mindig ennyire félünk tőle, és tartunk attól, milyen jövőt fog elhozni nekünk?

Jacobstein szerint Hollywood is felelős a mesterséges intelligencia rossz híréért Fotó: Mudra László - Origo

Erről faggattuk Jacobsteint is, aki jó részben a média és a hollywoodi filmipar számlájára írta a rémületkeltést. „Nem gondolom, hogy mindenki rettegne a mesterséges intelligenciától, általában attól félünk, mi történik majd a jövőben, ha továbbfejlődik a technológia. Ebben nagy szerepe van a kasszasiker filmeknek, amik

– mondta. Valóban: a legtöbb moziban az emberi fajt szembeállítják a mesterséges intelligenciát használó robotokkal, pedig Jacobstein szerint a jövő az, hogy egymás mellett dolgozzunk majd – kicsit giccses kifejezést használva gyakorlatilag kéz a kézben fogjuk építeni velük a jövőt. „Hollywoodnak nem kifizetődő, ha azt mutatja, hogy egy engedelmes MI asszisztens végzi a dolgát egy irodában, az emberek halálra unnák magukat a filmen. Kell a konfliktus, amitől izgalmas lesz."

Rosszul idézik a nagy gondolkodókat

Persze nem csak a filmek, hanem a tudományos világ nagyjai is fogalmaztak már meg kritikát a mesterséges intelligencia veszélyeivel kapcsolatban. Elég, ha arra gondolunk, hogy Stephen Hawking vagy Elon Musk mit nyilatkoztak – előbbi egyenesen az emberiség legnagyobb hibájának nevezte az MI-t.

Stephen Hawking is nyilatkozott már a mesterséges intelligenciáról, de általában csak egy részét közli a média annak, amit mondott Forrás: AFP/Getty Images/Frederick M. Brown

Csakhogy valami ennek a mondatnak is lemaradt a végéről. „A baj az, hogy a véleményvezér gondolkodók nyilatkozatait lesarkítják, vagy kiemelik a kontextusból. Hawking is azt mondta, hogy a mesterséges intelligencia

de a média csak az első felét kapta fel." Elon Musk pedig nem kizárólag vészmadárkodik, hanem tesz is azért, hogy a mesterséges intelligenciát minél biztonságosabban használhassuk. Beszállt az OpenAI nevű kutatócsapat létrehozásába, amelynek célja, hogy nyílttá tegye a mesterséges intelligencia fejlesztését, ezzel kiküszöbölve, hogy a fejlődő technológiát rossz célra használják. Persze, érdekes is volna, ha Musk foggal-körömmel ellenezné az MI-t, hiszen autómárkája, a Tesla is használja.

A mesterséges intelligencia kutatásainak megnyitásával az a veszély is megnőtt, hogy a bárki által elérhető információkat rossz célra fogják felhasználni. Jacobstein azonban bizakodó. „Én úgy gondolom, hogy a világ nagy része még mindig építeni szeretné a társadalmat, nem lerombolni. Lesznek, akik szeretnék majd rossz célokra fordítani az MI-t, de a zseniális kutatók java nem ezen fog dolgozni – és én rájuk számítok."

Jacobstein szerint az, ha a robot ellenőrzi a robot munkáját, nem kifejezetten veszélyes Fotó: Mudra László - Origo

A robot fogja ellenőrizni a robotot

Jacobstein előadásaiban gyakran emlegeti azt, hogy szükségünk lesz a mesterséges intelligenciát ellenőrző mesterséges intelligenciára is – ha ez horrorisztikusan és Terminátor-szerűen hangzik, gondolja újra: a laptopján a vírusirtó is ugyanazt teszi.

A vírus is MI, a vírusirtó pedig magától felismeri és karanténba zárja, illetve megsemmisíti a kórokozót.

„Apró mesterséges intelligenciát használó szoftverek gonosz dolgokat szeretnének művelni a laptoppal, a szintén mesterséges intelligenciát használó vírusirtó pedig megakadályozza őket ebben. A távoli jövőben a cél az lesz, hogy okos városokat, okos autókat, okos utcákat tervezzünk, mindegyiküknek szükségük lesz arra, hogy valami monitorozza a rendszer egészségét." Ezt az ellenőrzést pedig valószínűleg nem manuálisan mi, hanem az előre betanított mesterséges intelligencia fogja végezni.

Az önjáró autó dilemmája

De mi a helyzet az etikai problémákkal? Sokszor felmerül, hogy egy önjáró autó vajon hogyan fogja megállapítani, hogy mi a helyes megoldás, ha egy baleseti szituációban emberéletek között kell döntenie (legutóbb a TEDxYouth előadássorozaton Haidegger Tamás beszélt a témáról) – Jacobstein szerint azonban ez, bár valóban fontos kérdés, egy nagyon kis része az önjáró autók témájának.

A Tesla sem tévedhetetlen Forrás: Vimeo

„Én úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy ez egy nagyon fontos, megoldandó etikai probléma, egyszerre elég szélsőséges példa is. Ha egy emberi vezetőnek kell döntenie aközött, hogy elüt-e valakit, vagy veszélybe sodorja a saját családját az autóban, ugyanilyen morális dilemma. Gyorsan kell döntést hoznia. Bárki, aki vezet, retteg egy ilyen eseménytől. Szerencsére ez ritkán következik be, de képesek vagyunk úgy programozni a mesterséges intelligenciát, hogy olyan döntést hozzon, amilyet egy ember is hozna. Szerintem

– évente 1,2 millió ember hal meg autóbalesetben, legtöbbször azért, mert valaki nem figyelt, ittasan vezetett, telefont nyomkodott vezetés közben. Senki nem nézi a másik oldalát a témának. Gondoltunk már arra, hogy az embereknek meg kellene tiltanunk a vezetést?"

Valóban nem véletlen, hogy azt mondják, repülőre ülni még mindig biztonságosabb, mint autóba: az évi 1,2 millió halálos baleset statisztikailag helyes világszinten, de Magyarországon is 3658 közúti balesetet rögzítettünk eddig csak 2016-ban. Bár az önjáró autók még fejlesztésre szorulnak (gondoljunk csak arra az esetre, amikor egy Tesla nem tudta megkülönböztetni a teherautó vásznát a fehér égtől, és belement), de könnyen lehet, hogy megtizedelhetik a közlekedési balesetek számát.

Tényleg elveszik a robotok a munkánkat

A mesterséges intelligenciával kapcsolatban hatalmas félelmünk még az, hogy az új gépek elveszik majd a munkánkat – és Jacobstein nem is tud megnyugtató magyarázattal szolgálni. Ő is úgy gondolja ugyanis, hogy bár a gépek teremtenek majd új munkahelyeket azzal, hogy olyan foglalkozások iránt nő meg a kereslet, amelyek hozzájuk köthetők, szerinte

mégsem lesz olyan mértékű a növekedés, amilyen mértékben az emberek elveszítik a munkájukat a gépek miatt.

Ennek megoldására érdekes teóriával áll elő. Úgy gondolja ugyanis, hogy a mesterséges intelligencia használata olyan jólétet teremt majd, hogy biztosíthatunk egyfajta szociális hálót azoknak, akik kiesnek a munkájukból a robotok miatt. „A gazdagabbak nem fogják bánni, mert sokkal több pénzük lesz, jobb lesz az életminőség, lesz miből adni" – jegyezte meg Jacobstein. Bár kicsit utópisztikusnak tűnik a megoldás, akár még működhet is – valószínűleg úgyis csak a távoli jövőben látjuk majd meg, mennyi a realitás mögötte.

A munkaerőpiaci helyzetről Jacobstein sem tudott megnyugtatót mondani Fotó: Mudra László - Origo

Szerelmesek lehetünk-e egy robotba?

Kevesebbet beszélünk arról, mi lesz az életszerű, mesterséges intelligenciát használó robotok pszichológiai hatása az emberekre – bár Hollywood és a sorozatgyártók előszeretettel foglalkoznak a dologgal, tudományos szempontból kevés kutatás készül a témában. Az A nő című film hasonló problémát dolgoz fel, és a HBO sikersorozatában, a Westworldben is bontakozik ki hasonló szál, a Humans című széria pedig egyenesen ezt a témát öleli fel – mi történik, ha elkezdünk érzelmeket táplálni a robotok iránt?

A Westworldben az intelligens robotok etikai dilemmáját boncolgatják

Forrás: HBO

„Az alapvető probléma, úgy gondolom, az, hogy kórosnak, betegesnek fogjuk fel, ha érzelmeket táplálunk nem emberi lények iránt is" – fejtette ki véleményét Jacobstein.

pedig nem ember. Miért ne történhetne ugyanez a robotokkal is? A kutyák sokkal jobban szocializálódtak hozzánk, mint a sokkal okosabb csimpánzok. Úgy gondolom, hogy a robotok is ugyanígy idomulni fognak hozzánk, és együtt fejlődünk majd."

Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy a robotok lesznek emberibbek, hanem azt is, hogy mi is fejlődünk majd általuk – ha akarjuk, ha nem. Mindig lesznek olyanok, akik ellenezni fogják a mesterséges intelligencia és az ezt használó robotika előretörését, de valószínűleg a mobiltelefonokhoz hasonlóan a közeljövőben ez is megkerülhetetlen lesz, ugyanúgy, ahogy ma már az MI is az, csak nem vesszük észre.

A robotika és a mesterséges intelligencia a közeljövőben megkerülhetetlen lesz Fotó: Mudra László - Origo

Jacobstein szerint ez nem rossz dolog – pár évtizede még a mesterséges megtermékenyítésből születő lombikbébiket is furcsának találták, ma pedig már annyira mindennapos a beavatkozás, hogy ha valaki így születik, valószínűleg nem is gondol arra, hogy bármi megkülönböztetné hagyományos módszerekkel fogant ismerőseitől. Előreláthatólag ugyanez lesz a helyzet a mesterséges intelligenciával is – talán néhány évtized nélkül furcsán nézünk majd vissza ezekre az időkre, amikor az MI még csak ilyen kis mértékben befolyásolta az életünket.