Az ember, aki megevett egy állatkertet

Buckland
Frank Buckland a „halas” korszakában
Vágólapra másolva!
Egy furcsa, kevéssé ismert brit természetbúvár 190. születésnapját ünnepli nemsokára a világ. Ez alkalomból jelent meg egy könyv, amelyből a New Scientist szemezget bizarr, érdekes történeteket.
Vágólapra másolva!

Az 1826. december 17-én született Frank Buckland neve csak a legelszántabb tudománytörténészeknek jelent valamit. Pedig munkássága megérdemli a szélesebb körű elismerést.

Már a papa is furabogár volt

Buckland sebész, zoológus és a haltenyésztés úttörője volt. De ami a mai emberek számára talán a bizarabb, hogy fáradhatatlanul kutatta, mi a legjobb élelemforrás, amely alkalmas a szegény emberek táplálására is.

A kutatásokat már édesapja elkezdte a maga nem kevésbé excentrikus módján. A papa, William Buckland az Oxfordi Egyetem első geológiaprofesszora és kiváló egyházi személy volt. Ő keltette fel a családja érdeklődését a nemzet étrendjének javítása iránt.

Vacsorára felszolgálhattak sünt, lovat, kutyakölyköt, sőt akár krokodilt, teknőst vagy félig rohadt medvét.

Személyesen próbált ki mindent

Az élő, felboncolt, megkövült vagy tányérján lévő állatokkal körülvett ifjabb Buckland hamar megkezdte a természet világának önálló vizsgálatát.

Frank Buckland a „halas” korszakában Forrás: Wikimedia Commons

Buckland egész élete alatt megfigyelte, felboncolta és megkóstolta az élőlényeket. A másodkézből származó információk nem voltak elég jók számára, mindent magának kellett felfedeznie és kipróbálnia.

Nem volt semmi, amit ne kóstolt volna meg. A sült erdei egér például „jó falat egy éhes fiú számára". Az óriáskígyó íze olyan, mint a borjúhúsé. A kenguru ideális húsforrás, hosszú farka jobb, mint az ökörfarok.

A bomlófélben lévő párduc sem aratott nagy sikert. Mikor meghallotta, hogy egy barátja állatkertjében elpusztult a párduc, rögtön írt neki, hogy küldjön neki néhány szeletet belőle. A párducot azonban már pár napja elföldelték, de Buckland rávette a barátját, hogy ássák ki.

– írta jegyzeteiben.

Úttörő halkutatás

Buckland igazi érdemeit azonban a halakkal kapcsolatban szerezte. Buckland megalapította a brit Akklimatizációs Társaságot, hogy új terményeket és tenyésztésre szánt állatokat honosítson meg. Hamarosan rájött azonban, hogy a proteinhiányos étrenden élő családok élelmezésének legjobb módja a megbízható halellátásról való gondoskodás.

Frank Buckland portréja Forrás: Wikimedia Commons

Kifejlesztette a halikra keltetésének technikáit abban a reményben, hogy újra benépesíthetik a kimerített folyókat. Rájött arra is, hogy a lazacok azért tűntek el a legtöbb folyóból, mert az ipar szennyezi a vizet, valamint a gátak is akadályozzák a vándorlást az ikrázó helyekre.

Aki még több érdekességet szeretne megtudni erről a színes természetbúvárról, olvassa el Richard Girling - egyelőre még csak angolul megjelent - könyvét: The Man Who Ate the Zoo: Frank Buckland, forgotten hero of natural history.