Már a Római Birodalom idején is pusztított a malária

maláriaszúnyog
Maláriaszúnyog (Anopheles).
Vágólapra másolva!
Már 2000 éve, az ókori római császárság idején is létezett a malária: az olasz félsziget bizonyos régióiból származó emberi maradványokban először találtak közvetlen genetikai bizonyítékot arra, hogy a malária a római birodalomban is szedte áldozatait.
Vágólapra másolva!

Az adatok alapján az olykor halálos fertőző betegség ezt az ókori civilizációt is sújthatta.

- jelentette ki Hendrik Poinar, a kanadai McMaster Egyetem ősi DNS-eket kutató intézetének igazgatója.

A tanulmány szerint léteznek írott bizonyítékok, melyek maláriának tűnő, lázas betegségeket írnak le az ókori Görögországban és Rómában, de a maláriát okozó parazitafaj ismeretlen volt. Poinar és kollégái 58 felnőtt és tíz gyermek fogmaradványaiból vettek mintákat, Itália három 1-3. századi temetőjében, Isola Sacrában, Veliában és Vagnariban. Isola Sacra fontos kikötőváros, Velia kereskedelmi központ volt. Vagnari a félszigeten beljebb helyezkedik el, a feltételezések szerint ide olyan munkásokat temettek, akik egy vidéki birtokon dolgoztak.

Maláriaszúnyog Forrás: Wikimedia Commons

Nem tudni mekkora terhet jelentett a birodalom számára

A fogbélből vett DNS-töredékek alapján a kutatók egy Veliából és egy Vagnariból származó holttestből ki tudták nyerni a maláriát okozó parazita mitokondriális genomjának egy részét. A parazitafaj feltételezhetően a Plasmodium falciparum volt, amely különböző ökológiai és kulturális környezetben élő emberekhez is eljutott - mondta Stephanie Marciniak, a DNS-központ munkatársa.

- tette hozzá.

A Plasmodium falciparum a Szaharától délre lévő afrikai országokban jelenleg is a legelterjedtebb és a leghalálosabb maláriaparazita, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ez felelős a világ maláriás haláleseteinek többségéért. Az eredményeket a Current Biology című tudományos lapban tették közzé.