Ez az agyi terület még felnőttkorban is fejlődik

2017.01.06. 14:34

Azzal ellentétben, amit eddig gondoltak a tudósok, az agy bizonyos területeinek szövetei egészen felnőttkorig növekednek, ezáltal javulnak bizonyos képességek, mint például az arcfelismerés.

Egy nemzetközi szakértői csoport 22 gyerek és 25 fiatal felnőtt agyát vizsgálta meg, eredményeit a Science című tudományos lapban mutatta be.

Az agy szerkezete még serdülőkorban is változik. Szoros az összefüggés az arcfelismerő képesség és az agyszerkezet között. Nincs minden készen a születéstől fogva. A gyerek születésekor jól hall, más képességei azonban csak évek alatt alakulnak ki" – mondta el Katrin Amunts, a vizsgálatban részt vevő német idegkutató.

A kísérlet

A kutatás során 5 és 15 év közötti gyerekeknek és a 22–28 éves fiatal felnőtteknek arcokat mutattak három különböző nézőpontból, majd értékelniük kellett, mennyire hasonlítanak egymáshoz. A tudósok mágneses rezonanciás képalkotás (MRI) segítségével készítettek felvételeket az agy két régiója közötti aktivitásról: az egyikkel a helyszíneket, a másikkal az arcokat ismeri fel az agy.

Csak a felnőtteknél és csak az arcfelismerésért felelős agyi régióban találtak olyan jeleket, amelyek plusz szövetekre utalnak, olyanokra, amelyek a gyerekeknél nem léteznek. Valószínűleg bizonyos idegsejtek nyúlványai fejlődnek ki felnőttkorra. Ennek a területnek a térfogata a felnőtteknél átlagosan 12 százalékkal nagyobb volt, mint a gyerekeknél.

Forrás: AFP

"Úgy véljük, hogy az idegsejtnyúlványok, vagyis a dendritek, amelyek a különböző agyi régiókból összegyűjtik és az egyes idegsejtekhez szállítják az információkat, erőteljesen fejlődnek az agy arcfelismerésért felelős régiójában. A közvetlenül vele szomszédos, a helyfelismerésért felelős területen nem láthatók ilyen változások" – fejtette ki Amunts.

Miben segíthet a felfedezés?

Az arcok felismerésének fontos képessége a gyerekkorban a társas környezet szélesedésével folyamatosan fejlődik. Amunts szerint elképzelhető, hogy hasonló fejlődési folyamatok játszódnak le más területeken, például a nyelvi központban is. A nyelvi képességek fejlődése ugyanis viszonylag hosszú ideig tartó folyamat.

A felfedezés az emberi faj társadalmi evolúciójának jobb megértésében segítheti a kutatókat. A gyors arcfelismerés és az arcokhoz kötődő emlékek gyors felelevenítése segíthette az őseinket abban, hogy minél előbb és a helyzetnek megfelelően reagálhassanak ellenségeik vagy társaik közeledésére.