Hatalmas üresség taszítja a Tejútrendszert

kozmikus üresség
Vágólapra másolva!
Nemcsak egy hatalmas galaxishalmaz vonzása, hanem egy gigantikus, üres régió taszítása is hatással van a Tejútrendszerre – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.
Vágólapra másolva!

Erre a Föld kozmikus környezetében lévő galaxisok mozgásának eddigi legátfogóbb és legpontosabb elemzése révén jutottak a szakértők.

Az üres régió mintegy 400 millió fényévnyi nagyságú és a Földtől 600 millió fényévnyire található. A 700 millió fényévnyire lévő Shapley-szuperhalmazzal együtt az üres régió mágneshez hasonlóan kétpólusú mezőt hoz létre, amelyben a galaxisok mozognak – írja a szakértői csoport a Nature Astronomy című tudományos lapban.

Ez a galaxisáramlat több mint 800 millió fényévnyire nyúlik" – fejtette ki munkatársaival Jehuda Hoffman, a jeruzsálemi Héber Egyetem kutatója. Ennek a közös mozgásnak a hátterében a tudósok eddig a Nagy Mozgatót (Great Attractor), egy 150 millió fényévnyire lévő galaxishalmazt sejtették – írja a Welt der Physik német tudományos honlap.

Hatalmas üresség

A csillagászok azonban a Nagy Mozgató mögött egy még nagyobb képződményt fedeztek fel, a 700 millió fényévre lévő Shapley-szuperhalmazt, amelyben több mint kéttucatnyi galaxishalmaz van. De még ezzel a kozmikus szuperképződménnyel sem lehet kielégítően megmagyarázni a Tejútrendszer és szomszédos galaxisai mozgását.

Forrás: Yehuda Hoffman, et. al.

A kutatók régóta úgy sejtik, hogy nagy szerepet játszik ebben egy nagy régió, amelyben szinte alig van galaxis. Egy ilyen "űr" bizonyítása azonban eddig jóval nehezebbnek bizonyult, mint a nagy galaxishalmazok létének bizonyítása.

Hoffman és kollégái ahelyett, hogy galaxisokat kerestek volna, és azok sűrűségét térképezték volna fel, a galaxisok kozmikus mozgási mezejét vizsgálták nagy pontossággal. Ez az áramlási mező ugyanis a környező anyaghalmozódás nehézségi ereje lévén jön létre, így az anyag eloszlását és ezzel a galaxisok eloszlását is tükrözi. Így tudták az áramlásmezőből levezetni egy nagy üres tér létét, amely a Shapley-Nagy Mozgatóval szemben található, és így azzal együtt két pólust alkot.
Hoffman és kollégái remélik, hogy néhány éven belül szuperérzékeny űrmegfigyelő eszközök közvetlenül is képesek lehetnek e régió létének bizonyítására.