Az Azori-szigetek térségében, 900 méteres mélységben bukkantak rá a hetvenöt éve elsüllyedt U-581 német tengeralattjáró roncsára. A búvárnaszád második bevetésén süllyedt a mélybe, miközben a HMS Llangibby Castle brit csapatszállítót készült megtorpedózni. A súlyosan megsérült U-581-et a parancsnoka süllyesztette el, nehogy a britek kezébe kerüljön a szupertitkos német rejtjelező készülék, az Enigma. Az U-581 egyik hajótörött tisztje kalandregénybe illő módon szökött meg az angolok elől.

Hallgatag háborús mementó az Atlanti-óceán mélyén

Az Azori-szigeteket övező tenger alatti világ felfedezésére létrehozott Rebikoff–Niggeler Fundation tengerkutatási szervezet közlése szerint az U-581 hadrendi jelzésű tengeralattjáró roncsait még tavaly szeptemberben fedezték fel hozzávetőleg 900 méteres mélységben, az Azori-szigetekhez tartozó Pico partjaitól délre. Az érdekes felfedezést azonban csak most, pontosan 75 évvel azután jelentették be, hogy 1942. február 2-án a brit vízibombáktól súlyosan megsérült U-581 a hullámsírba merült.

1942 elején a dél-atlanti térség még valóságos paradicsomnak számított a német tengeralattjárók számáraForrás: World War Pics

Kristien és Joachim Jacobsen, a Rebikoff–Niggeler Fundation szaktudósai, a mélytengeri kutatásokra kifejlesztett, kétszemélyes LULA 1000 merülőeszköz fedélzetéről kiváló minőségű fotókat készítettek a robbanástól kettétört, ám szemmel láthatóan tökéletes állapotban fennmaradt tengeralattjáró roncsáról.

Az U-581 tornya 900 méteres mélységbenForrás: Rebikoff-Niggeler Fundation

A tengeralattjáró-háború már 1939 szeptemberében – közvetlenül a második világháború kitörése utáni napokban – elkezdődött.

Erich Raeder vezértengernagy, a Kriegsmarine főparancsnoka, Hitler társaságában. A tengernagy nevéhez fűződött a "Z" terv meghirdetéseForrás: DPA/AFP/Dpa Dena

Az 1935-ben Erich Raeder vezértengernagy, a Kriegsmarine főparancsnoka koordinálásával meghirdetett

tízéves flottafejlesztési program, a „Z” terv megvalósulása még az eredeti ütemterv felénél sem járt,

amikor Adolf Hitler 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot, és a két nappal későbbi brit, illetve francia hadüzenet miatt európai háborúvá szélesedett a német–lengyel, majd szeptember 17-e után a szovjet–lengyel fegyveres konfliktus.

Prien súlyosan megalázta a brit oroszlánt

Karl Dönitz ellentengernagy, az U-Boot flottaparancsnoka

a háború kitörésének napjaiban jó ötven tengeralattjáróval rendelkezett,

és ezek közül is alig több mint harminc búvárnaszád volt az óceánjáró képességekkel rendelkező, nagy hatótávolságú VII-B, illetve VII-C típus.

VII-C típusú német dízel-elektromos meghajtású tengeralattjáró. A háttérben a Bismarck csatahajó láthatóForrás: WW2

E kevés hajóegységet azonban Dönitz igen nagy merészséggel vetette be, nem várt veszteségeket okozva az angol kereskedelmi flottának.

Még ezeken is túltett az a brit oroszlánt súlyosan megszégyenítő vakmerő akció,

amely során az U-47 tengeralattjáró Günther Prien korvettkapitány parancsnoksága alatt, 1939. október 14-én éjszaka belopakodott a brit Honi Flotta szigorúan védett Scapa Flow-i hadikikötőjébe.

Günther Prien korvettkapitány, a vakmerő Scapa Flow-i rajtaütés parancsnoka. A híres tengeralattjárós 1941 márciusában egy szövetséges konvoj támadása közben tűnt el az észak-atlanti vizek jeges mélységeibenForrás: Bundesarchiv

Prien szó szerint a britek orra előtt torpedózta meg a kikötőben horgonyzó HMS Royal Oak csatahajót, hullámsírba küldve az óriást és több mint 800 angol haditengerészt.

Churchill felismerte a tengeralattjárók jelentette halálos veszélyt

A brit háborús kabinet élén 1940 májusában Neville Chamberlain miniszterelnököt váltó Winston Churchill maximálisan tisztában volt vele, hogy ha nem vezetnek be hatékony védelmi intézkedéseket a Dönitz "szürke farkasai" jelentette fenyegető veszély elhárítására, Anglia rövid idő alatt elbukhat.

Churchill számára élet-halál kérdés volt a német tengeralattjárók jelentette fenyegetés leküzdéseForrás: Wikimedia Commons

Az intézkedések csak 1941 őszétől kezdték éreztetni hatásukat.

Ebben rendkívül nagy szerepet játszott a víz alá merült tengeralattjárók felderítésére kifejlesztett ASDIC készülék rendszeresítése és a tengeralattjáró-elhárító felszíni egységek, elsősorban rombolók és korvettek egyre nagyobb arányú bevetése, a konvojtaktika alkalmazása mellett. A Kriegsmarine és Dönitz admirális sem ültek azonban a babérjaikon. A tengeralattjárók sikereit látva, Adolf Hitler elrendelte az U-Boot építési program felgyorsítását, a nagy felszíni egységek rovására. Ekkor kezdték el a VII-es típussorozat C altípusának tömeges gyártását is.

A legendás "Das Boot"

A második világháború idején a tengerek igáslovának is nevezett VII-C tengeralattjáró a jól bevált VII-B típus továbbfejlesztett változata volt, megnövelt hosszúsággal és nagyobb kapacitású üzemanyagtartályokkal, aminek köszönhetően 15 750 kilométerre növekedett a hatótávolsága. E fejlesztési program terméke volt az U-581 is.

Karl Dönitz vezértengernagy, 1943 januárjáig az U-Boot Flotilla parancsnoka voltForrás: Wikimedia Commons

A U-581 búvárnaszád gerincét 1940. szeptember 25-én fektették le a hamburgi Blohm & Voss hajógyárban. Az U-581 1941. július 31-én állt szolgálatba az 5. U-Boot Flotilla egységeként, Werner Pfeifer „Kapitänleutnant" (a sorhajóhadnagyinak megfelelő rendfokozat a német haditengerészetben, a szerk.) parancsnoksága alatt. A kiképzés után, 1941 júliusában az egységet a 7. tengeralattjáró-flottillához vezényelték át.

Az egyetlen, nem túl jó minőségben fennmaradt kép az U-581-rőlForrás: U-Boat.net

Az U-581 1941. december 13-án futott ki első éles bevetésére;

a Feröer-szigetek térségében, illetve a szövetséges konvojok észak-atlanti útvonalai mentén portyázott. Annak ellenére, hogy a babonás tengerészek nagyon rossz ómennek tartották a 13-án kezdődő bevetést, a búvárnaszád sértetlenül futott be a franciaországi St. Nazaire hadikikötőjébe.

Álcázott Q-hajók: nem csak a németek sértettek hadijogot

Az U-581 1942. január 11-én szedte fel a horgonyt, és miután átkelt a Vizcayai-öböl veszélyes vizein, 45 fős legénységgel a fedélzetén, délnek vette az irányt. A kapott parancs értelmében az Azori-szigetek térségében kellett lesállást felvennie.

1942 elején az Atlanti-óceán középső és déli térsége még valóságos paradicsom volt az U-Bootok számára.

Az Indiába vagy a délkelet-ázsiai gyarmatokra tartó, illetve az onnan nyersanyagokkal megpakolva Angliába visszatérő brit teherhajók ekkoriban még gyakran kíséret nélkül hajóztak át az észak-atlanti térségnél sokkal biztonságosabbnak tartott déli-óceáni vizekre.

Bevetésre induló VII-C típusú tengeralattjáró és legénységeForrás: Bundesarchiv

A csalóka biztonság azonban nem sokáig tartott, mivel Dönitz hamarosan a dél-atlanti térséget is intenzív tengeralattjáró-hadműveleti területté tette. Az egészen Fokvárosig portyázó „szürke farkasok" véres rendet vágtak a könnyű zsákmánynak bizonyuló angol teherhajók soraiban. Az angolok emiatt  a német tengeralattjárók egyik fontos gyülekezési körzete, az Azori-szigetek térségében titokban „tengeralattjáró-csapdákat" állítottak fel. Álcázott, úgynevezett Q-hajókat, valamint rombolókat vontak össze a térségben.

VII-C típusú tengeralattjáró metszetrajzaForrás: Wikimedia Commons

A Q-hajók kereskedelmi hajóegységek voltak, gondosan elrejtett lövegekkel meg vízibombavető készülékekkel felszerelve,

amelyeket rádión irányítottak a tengeralattjárók közelébe.(A hadijog tiltja a civilnek álcázott hadihajók bevetését.) A német parancsnokok eleinte a hadijog által előírt, szokásos eljárást követték; az elfogott kereskedelmi hajó legénységét felszólították a hajó elhagyására, amelyet ezután torpedóval elsüllyesztettek. Az angolok ezt az eljárást használták ki a Q-hajók bevetésével.

Az U-Boot csapdák különösen az Azori-szigetek térségében működtek sikeresen (A kép illusztráció)Forrás: Wikimedia Commons

Amikor a német U-Boot megállásra kényszerítette és megközelítette a „civil" hajóegységet, a „békés" gőzös fedélzetén hirtelen eltávolították a lövegeket és géppuskákat rejtő álcát, és tűzzel árasztották el a tengeralattjárót.

Miért is hírhedt a Laconia-parancs?

Dönitz a nagy veszteségek miatt később hatályon kívül helyezte ezt az eljárást, amelyre a Laconia gőzös esete szolgáltatta a végső precedenst.

Már 1939 szeptemberétől érvényben volt a 154. számú utasítás,

amely megtiltotta a tengeralattjáró-parancsnokoknak, hogy megálljanak a hajótöröttek mentésére. 1942 szeptemberében az U-156 megtorpedózta az RMS Laconia brit gőzöst, amely többek között 1800 olasz hadifoglyot, 268 brit, valamint 80 lengyel katonát szállított a fedélzetén, 80 civil mellett.

Az RMS Laconia megtorpedózása (A kép illusztráció)Forrás: Youtube

Az U-Boot parancsnoka, Werner Hartenstein sorhajóhadnagy észlelve a sok, vízben vergődő hadifoglyot és civilt, engedélyt kért a Bdu-tól a mentési tilalom eseti felfüggesztésére és a mentés megkezdésére. Dönitz admirális hozzájárult ehhez, egyben nyílt,

nem kódolt adásban bejelentette, hogy átmenetileg semleges területnek nyilvánítja a Laconia mentési körzetét,

és biztosítja, hogy a mentésben akár szövetséges hajók is részt vegyenek. A Vichy-kormány felügyelete alatt álló nyugat-afrikai területről szállítóhajókat indítottak a túlélőkért.

A Laconia túlélőit mentik a térségbe érkezett tengeralattjárókForrás: WW2 Today

Közben több tengeralattjáró is beérkezett, és a fedélzetükre felvett túlélőkkel, nagy vöröskeresztes zászlót húzva az árbocukra, elindultak a közeledő szállítóhajók elé. Eközben azonban egy amerikai B-24 Liberator típusú négymotoros járőrgép mélyrepülésben többször is rátámadt a jól látható megkülönböztető jelzést viselő tengeralattjárókra, vízibombákat oldott ki rájuk, illetve géppuskatűzzel árasztotta el őket.

Az amerikai B-24-es Liberator megtámadja a vöröskeresztes jelzést viselő tengeralattjárókat (fantáziarajz)Forrás: Kuriositas

Az incidens után Dönitz kiadta az elhíresült és a háború után szándékosan félremagyarázott Laconia-parancsát, amelyben megtiltotta, hogy a továbbiakban a német tengeralattjárók akár közvetett módon is részt vegyenek a túlélők mentésében. (Ehhez még hozzá kell tenni, hogy a Laconiát a háború elején katonai csapatszállító hajóvá alakították át, lövegekkel, vízibombavetőkkel és ASDIC készülékkel is felszerelték, tehát legális katonai célpontnak számított.)

Lesben állt, de rajtaveszett

1942 januárjában a német tengeralattjáróflottilla-főparancsnokságnak azonban még nem volt tudomása az azori-szigeteki brit tengeralattjáró-csapdákról. Az U-581 nem sokkal a kijelölt hadműveleti területre történt beérkezése után,

1942. január 19-én elsüllyesztette a HMS Rosemonde felfegyverzett trawlert.

Február 1-jén az U-581 egy másik német tengeralattjáróval együtt azt a feladatot kapta, hogy vegyen fel lesállást a szigetcsoporthoz tartozó Faial térségében.

Az U-581 egyik hajócsavarjaForrás: Rebikoff-Niggeler Fundation

A német haditengerészeti hírszerzés információi szerint ugyanis február 2-án vagy 3-án fut ki Horta kikötőjéből a brit HMS Llangibby csapatszállító, és ennek elsüllyesztésére kapott parancsot az U-581. Az Azori-szigetek térségében kiválóan működő brit rádiófelderítés azonban bemérte az U-581-et. 1942. február 2-án a HMS Westcott romboló, Ian Hamilton korvettkapitány parancsnoksága alatt, rajtaütött az U-581-esen.

A HMS Westcott rombolóForrás: Royal Navy Archive Photo

A parancsnok, Pfeifer sorhajóhadnagy azonnal vészmerülést rendelt el, ám a jól elhelyezett első vízibomba-sorozat hajójának súlyos sérüléseket okozott.

A bombatámadás következtében négy német tengerész azonnal életét vesztette,

és a tengeralattjárót kezdte elárasztani a víz. A parancsnok, hogy mentse emberei életét, elrendelte a vészhelyzeti felmerülést.

Vízibombavető a HMS Westcott romboló fedélzeténForrás: Royal Navy Archive Photo

A tengeralattjáró a brit romboló közelében bukkant fel.

Az angol hadihajóról csónakot indítottak a sérült tengeralattjáróhoz, miközben a romboló lövegeivel sakkban tartotta az U-Bootot. Nagy fogás lett volna, ha a britek megszerzik a tengeralattjáró fedélzetén lévő Enigma rejtjelező készüléket, valamint a kódkönyveket.

Walter Sitek hadnagy kalandregénybe illő megmenekülése

Minden német tengeralattjáró-kapitánynak szigorú parancsba adták, hogy fogságba kerülés veszélye esetén azonnal meg kell semmisíteniük a kódkönyveket és a rejtjelező készüléket.

Walter Sitek hadnagyForrás: U-Boat.net

Miután az U-581 személyzete elhagyta a felszínen bukdácsoló, sérült U-Boot fedélzetét, Pfeifer sorhajóhadnagy működésbe helyezte az időzített detonátorokat, majd ő maga is a vízbe ugrott.

A sérült tengeralattjáró így a britek nagy bosszúságára, a szemük láttára merült a hullámsírba.

A 41 túlélő közül negyvenet – köztük a kapitányt is – elfogták az angolok. A búvárhajó egyik tisztje, Walter Sitek azonban úgy döntött, hogy nem adja meg magát, és több mint hat kilométernyi úszás után, végtelenül kimerülve, ám szerencsésen partot ért Faialon.

Szövetségesek fogságába esett német tengeralattjárós tisztekForrás: WW2

Kalandregénybe illő módon jutott el a semleges Spanyolországba, majd onnan Németországba.

Ő és az U-581 hadifogságba esett személyzete túlélték a háborút, ami tengeralattjárók esetében különös szerencsének számított. A második világháború idején a németek közel 800 tengeralattjárót veszítettek.

A tengeralattjárósok közül 28 ezren sohasem tértek vissza az óceánrólForrás: Wallpapers WW2

Az U-Boot Flotilla tengerészei közül 28 ezren soha többé nem tértek vissza az óceánról. A korszerű víz alatti kutatási technikáknak köszönhetően napjainkban szinte már évente fedeznek fel újabb és újabb, a világháborúban eltűnt tengeralattjárókat. Eddig az U-581 a legutolsó e sorban.