Több mint 450 óriási geoglifát fedeztek fel az Amazonas esőerdőiben

2017.02.07. 15:58

Mintegy kétezer éve átalakították az amazóniai esőerdőket az őslakosok, akik több száz hatalmas, rejtélyes földerődítményt építettek a térségben. A tömeges erdőirtás következtében már több mint 450 nagy mértani geoglifát, vagyis csak madártávlatból látható rajzolatot tártak fel brit és brazil kutatók a nyugat-brazíliai Acre szövetségi államban. 

A szakemberek egyelőre még csak próbálják megfejteni ezeknek a rejtélyes helyeknek a funkcióját. Valószínűtlennek tartják, hogy falvakról lenne szó, mivel a régészeti feltárások során nagyon kevés leletre bukkantak. Alaprajzuk azt sugallja, hogy nem védelmi célokból építették a földsáncokat, és a kutatók úgy vélik, hogy csak időszakosan használták őket, esetleg vallási rituálék helyszíneként. Ezek az árkok mintegy 13 ezer négyzetkilométernyi területet foglalnak el. Felfedezésük megdönti azt a feltételezést, hogy az esőerdő ökoszisztémája embertől érintetlen volt – olvasható az EurekAlert tudományos hírportálon. 

GeoglifákForrás: Jenny Watling

"Az a tény, hogy ezek a helyek évtizedeken át a kifejlett esőerdő alatt rejtőztek, megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy az amazóniai erdők érintetlen ökoszisztémák. Azonnal meg akartuk tudni, hogy vajon a térség már erdő volt-e, amikor a geoglifákat építették, és hogy az emberek mekkora hatást gyakoroltak a tájra, amikor ezeket a földsáncokat építették" – mondta Jennifer Watling, a São Pauló-i Egyetem és az Exeteri Egyetem kutatója, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) közzétett tanulmány egyik szerzője. 

A szakembereknek sikerült rekonstruálniuk hatezer év vegetációját és tűzhasználatát két ilyen, geoglifák által határolt helyen. Kiderítették, hogy az emberek jelentős mértékben megváltoztatták a bambuszerdőket, és a geoglifák építéséhez időszakosan, kismértékben irtották az erdőt.

GeoglifaForrás: Jenny Watling

Ahelyett, hogy nagy kiterjedésű erdőket irtottak volna ki a geoglifák építéséhez vagy mezőgazdasági használatra, az őslakosok úgy alakították át környezetüket, hogy az értékes fákra, köztük a pálmára összpontosítottak, mintegy létrehozva a hasznos erdei termékek őskori szupermarketét. A kutatócsoport bizonyítékot talált arra, hogy az Acre államban fennmaradt erdők ennek az ősi agro-erdőgazdálkodási gyakorlatnak az örökségei. 

"A mai pusztító és fenntarthatatlan földhasználat igazolására nem szabad felhasználni az általunk feltárt bizonyítékokat" – hangoztatta Watling.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK