Tíz éve zabálja csillagát egy fekete lyuk, és még nem lakott jól

fekete lyuk, csillag bekebelezés
Így kebelezi be csillagát a fekete lyuk (fantáziarajz)
Vágólapra másolva!
Amerikai csillagászoknak sikerült megfigyelniük egy óriási fekete lyuk hihetetlenül hosszúra nyúló „ebédjét”. Már tíz éve fal egy csillagot, és még nem végzett.
Vágólapra másolva!

A fekete lyukak többsége egy éven vagy még kevesebb időn belül befejezi a csillagok bekebelezését. A mostani, amelyet Dacheng Lin a New Hampshire-i Egyetem kutatója és csoportja fedezett fel, 2005-ben kezdte elnyelni a csillagot.

Spagettifikáció

A jelenséget egy, a Földtől 1,8 milliárd fényév távolságban lévő galaxis központjában figyelték meg, írják a kutatók a Nature Astronomy folyóiratban megjelent cikkükben. A kifejező XJ1500+0154 névre hallgató fekete lyukat három Föld körül keringő teleszkóppal követték. Ezek egyike a NASA Chandra-röntgenteleszkópja.

A Chandra-űrtávcső számítógépes grafikával készült képe Forrás: NASA

A felfedezéshez egy tartós árapály-szétesési esemény (tidal disruption event) vagy találó szóval

„spagettifikáció”

megfigyelése vezetett. Ez akkor következik be, amikor a fekete lyukhoz tévedő égitestnek a fekete lyuk felé eső oldalára sokkal nagyobb gravitációs erő hat, mint a távolabbi oldalára. Amennyiben ez az erőkülönbség nagyobb, mint az égitest saját gravitációs összetartó ereje, az égitest szétszakad.

Röntgenfellobbanás

Egy ilyen esemény során a csillagtörmelék egy része kifelé repül, míg a maradékot beszippantja a fekete lyuk.

Ahogy a csillag mélyebbre halad a fekete lyuk belsejébe, az anyag több millió fokra melegszik, és elkülönülő röntgenfellobbanást produkál.

A fekete lyukról úgy vélik, hogy szuper-nagytömegű, mint a legtöbb fekete lyuk a nagyobb galaxisok középpontjában, írja a NASA.

Így kebelezi be csillagát a fekete lyuk (fantáziarajz) Forrás: NASA

„Tanúi voltunk egy csillag látványos és elnyújtott szétesésének” – mondta Lin egy közleményben. „Az 1990-es évek óta több tucatnyi árapály-szétesési eseményt detektáltunk, de egyik sem maradt fényes még megközelítőleg annyi ideig se, mint ez.”

Egyelőre nincs magyarázat a jelenségre

A kutatók nem tudják, hogy mindez mit jelent, de lenyűgözve figyelik a fekete lyuk evolúcióját.

„Az idő nagy részében ezt az objektumot néztük, amely gyorsan növekedett” – mondta James Guillochon, a Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ kutatója. „Ez valami szokatlant mond nekünk,

A csillagászok úgy vélik, hogy a fekete lyuk még több évig folytatja majd a csillagjának bekebelezését.