Megtalálták a holt-tengeri tekercseket rejtő 12. barlangot

Holt tengeri tekercsek, a jeruzsálemi Izrael Múzeumban
Vágólapra másolva!
Megtalálták a Holt-tengernél a 12. olyan barlangot, amely egykor holt-tengeri tekercseket rejthetett.
Vágólapra másolva!

Ez idáig úgy hitték, hogy csak 11 barlang rejtett ősi kéziratokat. A kutatók elmondása szerint a 8. barlanghoz hasonlóan tekercseket nem, csak azok tárolására szolgáló edényeket, edénydarabokat találtak. Emellett tekercstöredékekre, tekercseket összetartó zsinegre és egy bőrdarabra bukkantak, amely egy tekercs része lehetett.

"Ez az izgalmas ásatás az újabb holt-tengeri tekercsek utáni kutatás legnagyobb eredménye az elmúlt hatvan évben" – mondta Oren Gutfeld, az ásatás vezetője, a Héber Egyetem régészeti intézetének munkatársa szerdán, amikor bejelentették a felfedezést.

– tette hozzá a szakértő.

Holt-tengeri tekercsek a jeruzsálemi Izrael Múzeumban Forrás: AFP/Gali Tibbon

A ritka pergameneket a 20. század közepén lopták el, vélhetően helyi pásztorok – közölte a Jeruzsálemi Héber Egyetem és a virginiai Liberty Egyetem. A barlang a Jerikótól 15 kilométerre délre fekvő ősi település, Khirbet Kumrán nyugati szikláinál található, ahol 1947 és 1956 között tizenegy barlangot találtak. Az úgynevezett holt-tengeri tekercseket a tó partjának közelében lévő barlangokban találták meg. A Kr. e. 3. és a Kr. u. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket Kr. u. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől 11 barlangban a Júdeai-sivatagban.

A héber, illetve keresztény bibliai kánonba bekerült szövegek mellett apokrif írásokat is tartalmaznak, valamint megtalálhatók közöttük a tekercsekkel összefüggésbe hozott zsidó közösség – hagyományos értelmezés szerint az esszénusok – belső szabályzatai és hiedelmei is. Az eredeti kéziratokat az Izrael Múzeumban őrzik. 1947 és 1956 között összesen 981 szöveget tártak fel, a felbecsülhetetlen értékű dokumentumok bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe. A tekercsek jelentős része nem egybefüggő darabban, hanem apró töredékekben maradt fenn, azóta tudósok nemzedékei dolgoznak a szövegrészletek összeállításán.