Négyszázezer éves koponyatöredéket találtak Portugáliában

400 ezer éves koponya
Az Aroeira 3 koponya
Vágólapra másolva!
Egy nagyjából 400 ezer éves emberi koponyatöredéket fedeztek fel Portugália középső részén: a szakemberek szerint ez a valaha talált legrégebbi emberi maradvány az Ibériai-félszigeten fekvő országban.
Vágólapra másolva!

A Joao Zilhao vezette nemzetközi régészcsapat a közép-portugáliai Torres Novasban lévő Aroeira-barlangban bukkant rá 2014-ben a koponyatöredékre (Aroeira 3) néhány ősi kőbalta társaságában. A kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be az eredményeikről.

- mondta a kutató, hangsúlyozva, hogy Európa ennyire nyugati részén soha nem találtak még a nagyjából 2,5 millió évvel ezelőtt kezdődött és 11 500 évvel ezelőtt véget ért pleisztocén korból származó megkövesedett emberi maradványokat.

Az Aroeira 3 koponya Forrás: Javier Trueba

A koponya számos olyan vonást hordoz, amelyekkel együttesen még nem találkoztak a kutatók emberi fosszíliákon. Bizonyos jegyek a neandervölgyiekre, mások egyéb, ugyancsak kihalt primitív emberfélékre utalnak.

A kutatók szerint az, hogy ilyen pontosan sikerült meghatározni a korát ennek a különböző jellegzetességet ötvöző leletnek,

segíthet más emberi maradványok korának a megállapításában és talán a neandervölgyiek ősének megtalálásában is.

A kutatók folytatják a munkálatokat a barlangban, remélve, hogy rábukkannak a koponya gazdájának többi maradványára is.