Lepkegyilkosságban bűnös egy brit férfi

nagyfoltú hangyaboglárka, Maculinea arion
Nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion)
Vágólapra másolva!
Bíróság elé került egy brit férfi, akit azzal vádoltak, hogy befogta és megölte a Brit-szigeteken legritkábbnak számító lepke, a nagyfoltú hangyaboglárka két példányát. Az esküdtszék bűnösnek találta, de büntetését még nem szabták ki.
Vágólapra másolva!

Egy bristoli bíróság bűnösnek találta az 57 éves Philip Cullent, aki a vád szerint elpusztította a nagyfoltú hangyaboglárka lepke két példányát. Ez a ritka (Magyarországon is előforduló) lepkefaj a viktoriánus kor óta a gyűjtők egyik kedvence.

A férfit azonban akár börtönbüntetésre is ítélhetik a védett rovar elpusztításáért.

„Ez egyedülálló eset. Korábban még sosem emeltek vádat lepkefogásért és lepkegyilkosságért" – mondta az ügyész a bíróság előtt.

Nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion) Forrás: Wikimedia Commons

Környezetvédők buktatták le

Cullent környezetvédő önkéntesek vették észre, amint nagyfoltú hangyaboglárkára vadászott kis hálóval két természetvédelmi területen Délnyugat-Angliában.

A rendőrség ez után tavaly februárban lerohanta a bristoli házát, és a házkutatás közben 30 preparált lepkékkel és pillangókkal teli tárolót találtak, és megtalálták a kérdéses nagyfoltú hangyaboglárka lepkéket is.

A nyomozók kiderítették, hogy

Cullen az eBayen árulta a lepkéket, miközben azt állította, hogy a nagyfoltú hangyaboglárka egy francia tenyészetből került hozzá.

Nagyfoltú hangyaboglárka (Maculinea arion) Forrás: Wikimedia Commons

Nagy a feketepiac

A Nagy-Britanniában 1795-ben felfedezett nagyfoltú hangyaboglárka 1979-re eltűnt az országból. 1983-ban telepítették be újra tucatnyi helyre a Svédországból hozott példányokat.

A brit lepkevédő szervezet azt nyilatkozta, hogy a Viktória-korabeli példányként árult, hamisított nagyfoltú hangyaboglárkának jelentős feketepiaca van, ahol akár 300 fontot is megadhatnak egy-egy példányért.