Elhunyt Alekszej Abrikoszov Nobel-díjas fizikus

Vágólapra másolva!
Meghalt 88 éves korában Alekszej Abrikoszov orosz-amerikai elméleti fizikus, aki 2003-ban a brit Anthony J. Leggett-tel és a szintén orosz Vitalij Ginzburggal megosztva Nobel-díjat kapott a szupravezetők és a szuperfolyékonyság kutatásában elért eredményeiért.
Vágólapra másolva!

A hírt a Dmitrij Livanov volt tudományügyi miniszter jelentette be az Eho Moszkvi rádió műsorában. A volt miniszter szerint a tudós csütörtökön hunyt el. Abrikoszov 1928-ban született Moszkvában. Az akkori szovjet fővárosban szerzett fizikusi doktorátust 1951-ben.

Abrikoszov, Leggett és Ginzburg fektették le a szupravezetés jelenségének elméleti alapjait. A jelenséget ma az orvostudománytól a részecskefizikáig számos terület hasznosítja.

1991-től nyugdíjba vonulásáig az Egyesült Államokbeli Argonne Nemzeti Laboratóriumban dolgozott, 1999-ben orosz-amerikai kettős állampolgár lett.

A tudóst 2007-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta, kitüntették többek között Lenin-díjjal, a Fritz London Memorial-díjjal, valamint Landau-díjjal is.