Újabb Föld-szerű bolygót találtak a tudósok, ám ezen valószínűleg nem élne senki szívesen, ugyanis elképesztően hideg van rajta.

A cseppet sem rövid, OGLE-2016-BLG-1195Lb tudományos névvel "megáldott" bolygó körülbelül olyan távolságra kering központi csillagától, mint a Föld a Naptól – adta hírül a Space.com.

Ám ez a csillag közel sem hasonlít a miénkhez, kicsi és halovány, emiatt pedig képtelen felmelegíteni annyira a bolygót, hogy az élet számára kedvező feltételek uralkodjanak rajta.

Maga az OGLE-2016-BLG-1195Lb sincs közel hozzánk, 13 ezer fényévre található tőlünk. Ami miatt mégis kiemelt figyelmet érdemel a mostani felfedezés, az az, hogy ez idáig a legkisebb tömegű bolygó, amit a gravitációs mikrolencse néven ismert jelenségnek köszönhetően sikerült felfedezni.

Gravitációs mikrolencse

A gravitációs mikrolencse lényege, hogy a megfigyelő és egy távoli csillag között egy égitest halad el, amelynek gravitációs tere enyhén megváltoztatja a mellette haladó fénysugár irányát. Mindennek eredményeként a távoli csillag fénye látszólag felerősödik. A módszer alkalmas Naprendszeren kívüli bolygók kimutatására, valamint tömegük és pályájuk sugarának becslésére.

A gravitációs mikrolencsét földi teleszkóppal figyelték meg a Varsói Egyetem által koordinált OGLE-felmérés (Optical Gravitational Lensing Experiment) keretében. Az eseményt ezen kívül a NASA Spitzer űrtávcsövével, valamint a Koreai Mikrolencsézési Teleszkóphálózattal – amely összesen három távcsőből áll össze – is nyomon követték és tanulmányozták.

OGLE-2016-BLG-1195LbForrás: NASA

Az eredmények igazolták az OGLE-2016-BLG-1195Lb létezését, és lehetőséget biztosítottak arra, hogy a kutatók kiszámolják a bolygó tömegét és keringési távolságát.

Nem tudni pontosan, hogy igazi csillag körül kering-e

Ez a jéglabdaszerű bolygó a legkisebb tömegű planéta, amit mikrolencsézéssel valaha felfedeztek" – mondta Yossi Shvartzvald, a NASA Sugárhajtású laboratóriumának (JPL) munkatársa a kiadott sajtóközleményben. A kutató első szerzőként jegyzi az égitestet bemutató tanulmányt, ami az Astrophysical Journal Letters című csillagászati szakfolyóiratban jelent meg.

Azt is sikerült kideríteni, hogy az OGLE-2016-BLG-1195Lb csillaga rendkívül kicsi, tömege a Nap tömegének mindössze 7,8 százaléka. Emiatt kérdéses, hogy valódi csillagról beszélhetünk-e, tömege ugyanis a „befulladt csillagokként" ismert barna törpék és a TRAPPIST-1-hez hasonló ultrahűvös vörös törpék tömege között van. Utóbbi csillagnál egyébként nemrég fedeztek fel hét Föld-szerű bolygót, közülük három jóval közelebb kering a központi csillaghoz, mint az OGLE-2016-BLG-1195Lb, így akár folyékony víz is lehet felszínükön.

Két másik bolygóhoz hasonlóan – amiket szintén a Spitzer mikrolencsézésével detektáltak – az OGLE-2016-BLG-1195Lb is a Tejútrendszer korongjában helyezkedik el, nem pedig galaxisunk központi kidudorodásában. Ez Geoff Bryden, a JPL csillagásza szerint arra utal, hogy a Tejút közepe felé haladva vélhetően egyre kevesebb bolygóval találkozhatunk.