Kockázat nélkül nincs siker, avagy az ember miért beszél közmondásokban?

breughel közmondások
Vágólapra másolva!
A közmondások spontán megkoronozzák a kínos vagy éppen a sikeres élethelyzeteket. Ezek a kis csonka mondatok voltaképpen bölcseleti iránymutatások, amiket a nép talált ki. De mégis mi van mögöttük? Mi mondható el velük és mit lehet megismerni általuk?
Vágólapra másolva!

A közmondások, melyek spontán megkoronázzák az élethelyzeteket a nép száján keletkeztek, egyfajta sommás iránymutatások. Egy közmondással szinte minden és bárminek az ellentéte is könnyen megindokolható.

Mindenki ismeri azokat a közmondásokat, hogy „Ajándék lónak ne nézd a fogát!" Ezeknek nincs konkrét valóság tartalma és nincs szó szerinti jelentése. A szülők csak éppen abban a szituációban hasznosnak érzik.

A Deutsche Wellenek elmondták, hogyan születnek és halnak ki a közmondások.Alapvetően mélyebb és komplikáltabb egy-egy közmondás, mint egy szlogen. Azt gondolná az ember, hogy könnyen definiálni lehetne egyet-egyet, de közben pedig több tucat lehetőség van ezek meghatározására.
A közmondás elég széles körben ismert, egy mondatban olyan mélységek vannak belezsúfolva, mint

egy általános bölcsesség .

A közmondások nem csak szavak egymás utánisága, ami elsőre furcsán és értelmetlenül hangzik, hanem teljes gondolatok állnak a kerek mondatok mögött.

A mondás amolyan vizuális kifejezés, amelyet mondatba kell helyezni. Inkább egy képet fejez ki, ami szimbolizál egy univerzális bölcsességet.

Számos olyan közmondás van, ami még a klasszikus korból származik, ilyen a „Nagy hal megeszi a kishalat" Vagy „kéz kezet mos" . Aztán van temérdek mennyiségű bibliai aranyköpés is az európai nyelvezetekben.

A középkori latin közmondások is igen széles körben terjedtek el és kerültek fordításra. „ Nem minden arany, ami fénylik. A németeknél gyakori a csapatmunka, amire a kéz kezet mos kifejezést használják előszeretettel.

Forrás: [origo]

A közmondásokról elmondható, hogy minden nemzet más kontextusban használja őket, hiszen részben ezeknek kulturális gyökerei vannak.

Egy-egy közmondás évek alatt is sokat változhat

„Aki korán kell aranyat lel"- Morgentsunde hat Gold im Munde, további két változata született meg (Morgenstudne hat Brot im Munde, Morgenstunde hat Arbeit im Munde) durván egy évszázad alatt. Az arany szócskát előszőr kenyérre majd munkára cserélték.

Aki korán kel aranyat lel, átiratai igazán megdöbbentőek is lehetnek, mint például: Der früher Vogel fängt den Wurm- a korán kelő madár férget fog. Németországból terjedt tovább a közmondás, melyet a nagy amerikanizálódás idején szívtak magukba. Mégis a többség a legkorábbi formájában használja és ismeri.

De vajon lehetséges közmondásokat alkotni?

A tankönyvekben, reklámkészítésben mindig van egy szlogen. Ha az ember tud szlogent írni, akkor a szavakkal már tud játszadozni. Az első lehetséges megoldás az, hogy csak egy-egy szót cserél le az ember egy már ismert közmondásból. És a megfelelő szituációban bátran alkalmazza azt.

1880-ban kiadtak egy lexikont melyben összegyűjtötték a német közmondásokat, akkor

250 ezer

darab volt benne. Egy átlagos közmondás durván 7 szóból áll össze.

Willy Brandt, egykori politikus egy jó példája annak, hogy lehet elültetni egy közmodást a köznyelvbe hosszú évekre. Beszédeiben gyakran használta,

és a németek többsége még mindig emlékszik arra, hogy ki mondta és, hogy mi volt a célja vele.

Kihalhatnak a közmondások?

A közmondás csak úgy halhat ki, hogy bizonyos társadalmi rétegeknek, korosztályoknak nincsnek meg azok a tapasztalataik, mint ami idősebb társaiknak meg van. Például, a fiatalok nem igen találkoztak még suszterrel személyesen, sokaknak pedig maga a szó is tisztázatlan. Ha pedig ez így van nem is értenék a :

Ami valójában egy intelem, hogyha nem ért valamihez az ember, akkor ne szóljon bele a másik dolgába, aki felthetően nálánál jobban ért hozzá. De mivel nem értik a szavakat, nem tudják összekapcsolni a képpel, az élethelyzettel, melyből kiindult, akkor nem értik magát a mondanivalóját, az alapgondolatot sem.

Így lényegében megszűnik a közmondás.

A közmondások semmiféle filozófiai rendszert nem alkalmaznak. Egyszerűek és olykor ellentmondásosak. Voltaképp az emberi élethez hasonlóak, vannak szebb napok és vannak rosszabbak.