Mi a nyílt társadalom, amelyre Soros György is annyit hivatkozik?

2017.05.08. 21:26

A közbeszédben – az aktuálpolitikai történésektől nem elválasztható módon – egyre gyakrabban idézik a nyílt társadalom fogalmát, amely mint társadalomrendező filozófiai elmélet, a 20. század két nagy kataklizmája, az első és a második világháború élményéből nőtte ki magát. Eszmetörténeti gyökerei azonban még ennél is mélyebbre, egészen az 1789-es francia forradalom koráig nyúlnak vissza. A nyílt társadalom eszméje az 1980-as évektől egyre masszívabban kiteljesedő globális világgazdaság sajátos politikai ideológiájává nőtte ki magát a Szovjetunió felbomlása után.

„A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt. A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza, fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul" (Frank Carne)

Nyílt társadalom és a nemzetállam: ördögnek a tömjénfüst

A sokat idézett nyílt társadalomnak nincs jól körülhatárolt egzakt fogalma. Tágabb értelemben a hagyományos nemzetállami kereteket meghaladó multikulturális társadalmakat értik ez alatt, az olyan társadalmakat, amelyekben többfajta kultúra és identitás keveredik egymással előjogok nélkül.

A nyílt társadalom legfőbb teoretikusai (balról jobbra) : Sir Karl Rajmund Popper, osztrák származású angol filozófus, R. N. Coudenhove-Kalergi gróf, a páneurópai mozgalom szellemi atyja, és aki mindezt a gyakorlatban is szeretné megvalósítani, Soros György magyar származású amerikai üzletemberForrás: AFP - MTI

Nyitott társadalomban egyetlen vallás, egyetlen világnézet, életfelfogás, egyetlen kultúra sem törekedhet kizárólagosságra. Az autonómiáról szólva arra az alapvető jogunkra gondolunk, hogy magunk döntsük el, milyen meggyőződésekkel, milyen kulturális mintákkal azonosulunk, és milyen célok jegyében vezetjük életünket"- fogalmazta meg a nyílt társadalom legfontosabb ismérveit Kis János, liberális filozófus, a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapítója, és első elnöke.

Kis János filozófus 1989-benForrás: Fortepan

A nyílt társadalom teoretikusai szerint a különböző kulturális identitások képesek egy adott társadalmon belüli konfliktusmentes keveredésre,

sőt mi több, ezek egymást erősítve és színesítve új, a klasszikus nemzeti attribútumokat (közös múlt és nyelv, nemzeti illetve vallási alapú hagyományok és domináns kultúra) meghaladó értékeket hoznak létre. A puding próbája az evés – tartja a hagyományos közmondás, és amint látni fogjuk, a világban kibontakozó, eddig még soha nem tapasztalt új, paradigmaváltás-szerű folyamatok legalább is kérdésessé teszik a nyílt társadalom működésének ezt a fajta optimista megközelítést.

Az elmúlt évektől tömegessé váló, és Európa felé tartó migráció az 1980-as évektől kibontakozó globális világrend általános válságának egyik tüneteForrás: MTI/EPA/Nake Batev

A nyílt társadalom legismertebb teoretikusai, R. N. Coudenhove-Kalergi gróf, a páneurópai gondolat atyja, valamint Sir Karl Rajmund Popper, osztrák származású angol filozófus – akitől a nyílt társadalom elnevezés származik -

a monolitikus nemzetállamokat tekintik a nyílt társadalom legfőbb akadályának,

és a nemzetállamra, mint a folyamatosan újratermelődő, és akár világháborúvá szélesedő nemzetközi konfliktusok potenciális forrására tekintenek.

R. N. Coudenhove-Kalergi gróf, a páneurópai gondolat megteremtőjeForrás: AFP/-

Önként adódó kérdés, hogy vajon a nyílt társadalom ideológusai milyen megfontolásból gondolják az általuk vizionált fejlődés kerékkötőinek a nemzetállamiságot, és szerintük miért a nyílt társadalom jelenti a kizárólagos garanciát a világtörténelem további, nagyobb konfliktusoktól mentes fejlődésére? Az erre adandó választ abban a történelmi közegben kell keresnünk, amelyben a nyílt társadalom eszmeisége Coudenhove-Kalergi és Karl Popper fejében megfogant.

Francia forradalom: a polgárosodás és bolsevizmus bölcsője

Az 1789-es francia forradalom nem csak a korabeli Európát rengette meg, hanem az ezt követő két évszázad történelmét is jelentős mértékben meghatározta.

A francia forradalom allegóriája Eugène Delacroix: A Szabadság vezeti a népet című festményénForrás: Wikimedia Commons

A nemesi előjogok eltörlése, a törvény előtti egyenlőség, valamint az államhatalmi ágak Montesquieu gondolata szerint történt megosztása vetette el a 19. századi modern polgárosodás alapjait, ám ezzel szemben a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas jelszavát, az úgynevezett magasabb eszmeiség jegyében és véres erőszak árán megvalósítani akaró, 1793-tól kibontakozó jakobinus mozgalmat,

a 20. századi szovjet típusú bolsevizmus eszmei előfutárának kell tekintenünk.

XVI. Lajos francia király kivégzése 1793 januárjában, egykorú metszeten. A jakobinus diktatúra erőszakkal akarta rákényszeríteni eszméit a társadalomraForrás: Wikimedia Commons

A 19. századot a polgárosodás, és a modern értelemben vett nemzetállamok korának tekinthetjük. Az 1848-as forradalmak tovagyűrűző hatása, illetve az olasz, majd a német egység megvalósulása új európai nemzetállamok és erőegyensúly kialakuláshoz, valamint fél évszázadon át tartó békéhez vezetett.

Reálpolitikai és nagyhatalmi erőegyensúly

A viszonylag hosszú, békés fejlődést biztosító, komoly fegyveres konfliktusok nélküli időszak, a „boldog békeévek" kora annak az újszerű diplomáciai gondolkodásmódnak volt köszönhető,

amelyet Otto von Bismarck német kancellár képviselt a legmarkánsabban.

A klasszikus „realpolitik" az egymástól eltérő nemzetállami-nagyhatalmi érdekek, konfliktusok háborúvá fajulását az erőegyensúly fenntartásával tudta elkerülni.

Otto von Bismarck herceg 1894-ben. Bismarck, a német egység megteremtője, és a klasszikus európai reálpolitika emblematikus képviselőjeForrás: AFP/Roger-Viollet

A reálpolitika „az ellenségem ellensége a barátom" elv alapján bármikor képes volt a meglévő szövetségi struktúrák megváltoztatásával, régi szövetségek felmondásával, illetve új szövetségek megkötésével a nagyhatalmi erőegyensúly („balance power") fenntartására. (Az európai történelmi találmánynak tekinthető klasszikus reálpolitika a nemzetállami és nagyhatalmi érdekek összhangjának megteremtésén és fenntartásán munkálkodott, kifejezetten érdek-, nem pedig értékalapú politizálással.

Az 1878-as berlini konferencia a reálpolitika és az európai hatalmi erőegyensúly jegyében változtatta diplomáciai vereséggé Oroszország katonai győzelmét az Oszmán Birodalom felettForrás: Wikimedia Commons

Az elmúlt másfél évtizedben az Európai Unió vezetése egyre inkább feladta a reálpolitikai megközelítést a külpolitikában, és e helyett az úgynevezett értékalapú politizálásra tért át.

Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Soros György amerikai üzletember Brüsszelben. Az elmúlt két évtizedben az Unió külpolitikájában a klasszikus európai reálpolitikát egyre inkább az amerikai típusú úgynevezett értékalapú politizálás váltotta felForrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Olivier Hoslet / Epa / Pool

Erre vezethető vissza, hogy a legújabb kihívásokra nem tud adekvát válaszokat adni,

mivel nem konkrét érdekek, hanem elvont értékek alapján akarja kezelni a felmerült problémákat.

Az első világháború zárta le a hosszúra nyúlt 19. századot

A hosszú békének az 1914 júliusában kitört első világháború vetett véget, amely az egyetemes történelem legértelmetlenebb konfliktusaként egyáltalán nem lett volna szükségszerű esemény. A „nagy háború" egyszer és mindenkorra lezárta a hosszúra nyúlt 19. századot, a progresszív polgári fejlődés korszakát.

Politikai értelemben az első világháború vetett véget a hosszúra nyúlt 19. századnakForrás: Origo

Az első világháború nemcsak Európa nagyhatalmi térképét rajzolta át: a világégést lezáró versailles-i békerendszer újabb nemzetállamok egész sorát hozta létre, elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom romjain. Egyébként a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchiát tekinthetjük az újkori történelem legelső modern regionális integrációs kísérletének.

A kiegyezéssel létrejött Osztrák-Magyar Monarchiát tekinthetjük az újkori történelem első modern regionális integrációs kísérleténekForrás: Wikimedia Commons

A nyílt társadalom illetve a szupranacionális Európa szellemi előfutárai, Coudenhove-Kalergi gróf és Karl Popper gondolkodására az Osztrák-Magyar Monarchia, az első világégés után kialakuló diktatúrák illetve autoriter rendszerek, valamint a második világháború eseményei gyakoroltak meghatározó hatást. Különösen igaz ez a bécsi születésű, és fiatal éveit a Monarchiában leélő Karl Popperre.

Coudenhove-Kalergi gróf álma: az új világrend és világkormány

Az első világháború sokkszerű élménye egy olyan biztonsági rendszer létrehozásának szükségességét vetette fel, amely képes megakadályozni az újabb háború veszélyével fenyegető nemzetközi konfliktusokat.

Az első világháborút lezáró revansista szemléletű versailles-i békerendszer nem tudta megteremteni a tartós európai békét, és törvényszerűen vezetett el a második világégéshezForrás: Wikimedia Commons

A versailles-i békekonferencián a kollektív biztonság politikai garantálására Woodrow Wilson amerikai elnök javaslatára fogadták el a Nemzetek Szövetsége (ismertebb nevén a Népszövetség) egyezségokmányát, amelynek az újabb világháború megakadályozása lett volna a legfőbb célja. Az 1919-ben 44 alapító állam részvételével létrehozott genfi székhelyű szervezet azonban sem az igazságtalan versailles-i béke szülte revansista, revizionista törekvéseket, sem pedig a második világháború kitörését nem tudta megakadályozni.

Woodrow Wilson amerikai elnökForrás: Library of Congress

Coudenhove-Kalergi gróf, akinek édesapja az Osztrák-Magyar Monarchia diplomatája, anyja pedig egy ősi japán szamuráj család leszármazottja volt, merőben másként látta a tartós béke kérdését. Coudenhove-Kalergi szerint csak egy, a nemzetállamok felett álló szupranacionális világkormány lehet képes a kollektív biztonság, és a szabadságjogok garantálására.

Ennek jegyében 1922-ben Bécsben megalapította a Páneurópai Mozgalmat,

amely bevallottan az „Új Világrend" megteremtését tűzte ki céljául.

Coudenhove-Kalergi gróf 1926-ban, a páneurópai mozgalom megteremtésének éveibenForrás: Wikimedia Commons

Coudenhove-Kalergi elképzelése szerint az „Új Világrend" vezető államai az Amerikai Egyesült Államok és a vele szövetséges, föderációt alkotó európai országok lennének, az új világrendet pedig a föderáció tagjai által megválasztott világkormány irányítaná. Az új világrendhez vezető első lépés Coudenhove-Kalergi teóriája alapján a föderális Európa, vagyis az Európai Egyesült Államok megteremtése.

Thomas Masaryk csehszlovák köztársasági elnök (a kép bal szélén) Eduard Benes társaságábanForrás: Pinterest

A korszak híres közszereplői közül a páneurópai mozgalom támogatói között találjuk többek között Thomas Masaryk csehszlovák köztársasági elnököt, Eduard Benes külügyminisztert és későbbi csehszlovák államfőt, Léon Blumot,a francia baloldali népfrontkormány miniszterelnökét, vagy Aristide Briand francia miniszterelnököt.

Aristide Briand francia miniszterelnök (a kép bal szélén) és Gustav Stresemann német liberális politikus, aki a weimari köztársaság idején többek között birodalmi kancellár, illetve külügyminiszter is volt. Mindketten elkötelezetten hittek Coudenhove-Kalergi új világrendjébenForrás: Wikimedia Commons/Dutch National Museum

Coudenhove-Kalergi széles néptömegeket soha meg nem érintő, párnázott klubajtók mögött szövögetett elitista mozgalmát Max Warburg, a dúsgazdag bankár anyagilag is támogatta.

Miért irtózik a nyílt társadalom a nemzetállamtól?

A két világháború közötti időszakban a gróf által alapított mozgalom végig csak egy szűk értelmiségi elit mozgalma maradt, mindenfajta tömegbázis nélkül. Az 1930-as évek eszmeáramlatainak sodrásában – történelmi okokból – az európai nemzetek az egyén szintjéig bezárólag nacionalista irányvonalat követtek,

a kozmopolita nézetekhez pedig közömbösen, vagy egyenesen ellenségesen viszonyultak.

Adolf Hitler kancellár és Paul von Hindenburg német államelnök, 1933-ban. Az 1930-as évek az autoriter rendszerek megerősödésének évtizede volt, nem elvonatkoztathatóan versailles-i békerendszer következményeitőlForrás: DPA/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Dpa

Coudenhove-Kalergi alapvető különbséget tett a harmincas évekre kiépült két nagy totalitárius rendszer, a náci Németország és a sztálini Szovjetunió között. Amíg a Szovjetunió - ideológiai alapon - szakított a hagyományos európai életformával illetve értékekkel, és ehelyett egy merőben új mesterséges értékrendet, valamint a „proletár" életformát vezette be központilag, addig a nácizmus és a fasizmus nem szakított ezekkel,

hanem a nemzeti öntudatot és nacionalizmust táplálva, fanatizált, kollektív nemzettudatot akart kialakítani.

Az első autoriter-korporációs rendszer az 1920-as években megerősödő és Benito Mussolini nevével fémjelzett olasz fasiszta mozgalomból nőtte ki magátForrás: Wikimedia Commons

Coudenhove-Kalergi szerint a fasizmus nem volt egyéb, mint a polgárságnak a rend, a fegyelem, és a tekintély hármas prioritásán alapuló konzervatív forradalma. Történetileg erre a felfogásra vezethető vissza mindaz az ellenérzés és félelem, amit a nyílt társadalom hívei a nemzettudat bármilyen megnyilvánulási formájával, illetve az ezt tápláló nemzeti hagyományokkal szemben tanúsítanak.

A Harmadik Birodalom mellett a sztálini Szovjetunió volt a másik nagy totális rendszer. A bolsevik ideológia gyökeresen szakított a hagyományos európai-polgári értékekkel, és ezek helyébe egy életidegen, mesterséges társadalmi értékrendet, az úgynevezett proletár életformát ültetteForrás: Sputnik News

A második világháború után, 1951-ben Coudenhove-Kalergi újabb röpiratot publikált, amelyben azt fejtegette, hogy az európai nemzetállamokból egy, az Egyesült Államokhoz vagy a Svájci Államszövetséghez hasonló, szupranacionális központi vezetéssel rendelkező, föderalista államalakulatot kellene létrehozni, mivel ez jelentheti az egyetlen garanciát az európai kultúra, és értékek fennmaradására.

Coudenhove-Kalergi gróf nézetei napjainkban ismét felbukkannak a „több Európát" óhajtó politikai vezetők törekvéseiben.

Konrad Adenauer (a képen középen balra) német kancellár és Robert Schuman francia miniszterelnök, az Európai Unió "ősatyjai" a hagyományos zsidó-keresztény értékrenden alapuló Európát képzeltek elForrás: Bundesarchiv

Csakhogy amíg az európai közösség „alapító atyái" Schumann és Adenauer elképzelhetetlennek tartották az integrációt az európai kultúra fundamentumát alkotó zsidó-keresztény értékrend megőrzése nélkül, addig a nyílt társadalom hívei a valódi, keresztény alapú európai értékekre ugyanúgy tekintenek, mint a szerintük kártékony nemzettudatra.

A nyílt társadalom, mint regulázó eszköz

Karl Popper, a tudományfilozófia megalapítója hasonló következtetésre jutott, mint Coudenhove-Kalergi. Popper politikai filozófiai gondolkodásának kialakulásában az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve e föderatív államalakulat felbomlása, a totális államok létrejötte, valamint a második világháború traumája bizonyult leginkább meghatározó élménynek.

Karl Popper filozófus, a nyílt társadalom elméletének legnagyobb hatású teoretikusaForrás: Wikimedia Commons

Popper úgy tekintett a föderatív Monarchiára, mint ami egyaránt képes volt a többnemzetiségű birodalom államalkotó népei közti nemzeti ellentétek elsimítására, a polgári szabadságjogok, a törvény előtti egyenlőség, valamint a szekularizáció és az asszimiláció biztosítására. A helyén kialakult nemzetállamok, az 1920-as 30-as években egyre inkább autoriter rendszerekké váltak, amelyek saját nemzeti érdekeik szerint határozták meg identitásukat más államokkal, vagy mint a náci Németország, más népcsoportokkal szemben, elvetve ezzel egy újabb világméretű konfliktus magvát.

A második világháború eseményei alapján Popper arra a következtetésre jutott, hogy a tartós békét csak a nemzetállami keretek lebontásával, és a nyílt társadalom eszméjének megvalósításával lehet garantálniForrás: Bundesarchiv

A második világháború okozta traumából kiindulva Popper - Coudenhove-Kalergi grófhoz hasonlóan - arra a következtetésre jutott, hogy a tartós békét és az igazságosabb társadalmi viszonyokat csak a nemzetállamok meghaladásával, a nyílt vagy liberális társadalmi modell általánossá tételével lehet elérni. Ennek fektette le elméleti alapjait az 1945-ben megjelent egyik legismertebb művében, a Nyílt társadalom és ellenségei (The Open Society and its Enemies) című könyvében. A nacionalizmus (nemzeti értékek) antitéziseként dolgozta ki a nyílt társadalom elméletét: a sokféleséget védelmezte az általa primitívnek és törzsi eredetűnek, politikailag pedig reakciósnak minősített nemzeti, etnikai, illetve vallási azonosságtudattal szemben.

Karl Popper diagnózisa szerint a nemzetállami keretek a primitív, archaikus, törzsi viszonyok továbbélését jelentikForrás: Pinterest

Az a gondolat, hogy léteznek olyan természetes egységek, mint a nemzetek vagy nyelvi, faji csoportok, teljes egészében fiktív" – vallja Karl Popper, nem sokat törődve a látható valósággal.

Nézetei megalapozásához az antik európai és ázsiai birodalmakra, valamint a Monarchia példájára hivatkozott,

amelyek rendkívül vegyes népcsoportokat tömörítettek egybe. Popper interpretálásában a nácizmus a nacionalizmus legfelső foka, egyben elkerülhetetlen, szükségszerű velejárója, ami miatt a második világháború után is fennmaradt nacionalizmus „megregulázása" elengedhetetlen feladat, és ez csak a nyílt társadalmak megteremtésével válik lehetővé a filozófus nézete szerint.

Egy híd alatt tábort vert afgán migránsok bontják el sátraikat rendőri utasításra az igazoltatásukat követően Párizsban 2016 októberében. A nyílt társadalom hívei szerint lehetséges az egymástól alapvetően különböző kultúrák békés keveredéseForrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

Popper e tézisével egyébként rögtön ellent is mond önmagának, hiszen a historicizmus kritikája éppen azon az axiómáján alapul, hogy a történelemi folyamatokban egyáltalán nincs eleve meghatározottság, azaz nem érvényesül a determinizmus.

A popperi nyílt társadalom alapvető jellemzője a kulturális hibriditás, amely fenyegetésként éli meg valamennyi zárt közösség létezését.

Filozófiai alapvetésből politikai doktrínává lépett elő

A globális világgazdaság kiépülésével párhuzamosan a nyílt társadalom víziója új, immár nem csak eszmetörténeti, hanem nagyon is valós politikai-ideológiai jelentőséget kapott. A globális gazdaság intenzív növekedéséhez ugyanis elkerülhetetlenné vált a nemzetgazdaságok védelmét biztosító protekcionista vámszabályok és pénzügyi szabályozók leépítése, a határok átjárhatóvá tétele a transznacionális vállalatok és pénzintézetek igényei szerint, pontosabban üzleti érdekeinek megfelelően.

A globális világgazdaság kiépülése fogalmazta meg a határok átjárhatósága, és az egységes piac érdekében a protekcionizmus leépítésének követelményétForrás: AFP/Mandel Ngan

A keleti blokk összeomlása és Oroszország átmeneti meggyengülése, középhatalommá süllyedése az 1990-es évek derekán azt a páratlannak tűnő lehetőséget villantotta fel, hogy a nyílt társadalom általános modellé tehető az egész kelet-közép-európai térségben. „Privatizáció, liberalizáció, dereguláció" – ez volt a kilencvenes évek „varázsreceptje" a kelet-közép-európai térség szovjet béklyóból kiszabadult új demokráciái, „éltanulói" számára.

Borisz Jelcin orosz államelnök, a később őt váltó Vlagyimir Putyin társaságában. Az 1990-es évek társadalmi válságában Oroszország gyenge középhatalommá süllyedtForrás: Origo

1991-ben, a Szovjetunió összeomlásának évében Francis Fukuyama amerikai történész már egyenesen a történelem végét és a liberális társadalmi modell világméretű győzelmét vizionálta. A történelem menete azonban teljesen más fordulatot vett, mint ahogyan azt Fukuyama remélte.

Civilizációk összecsapása és párhuzamos társadalmak

Már 1993-ban, az átmenetileg egypólusúvá vált liberális nyugati világ eufórikus örömünnepének tetőpontján

egy roppant elgondolkodtató tanulmány jelent meg a Foreign Affairs, a rangos amerikai külügyi folyóirat hasábjain,

Samuel P. Huntington, a Harvard Egyetem politológiaprofesszorának tollából.

Samuel P. Huntington, a Harvard Egyetem politológia-professzoraForrás: World Economic Forum/World Economic Forum/swiss-image.ch/Peter Lauth

Az 1996-ban kibővített formában, könyvként is kiadott, „ A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása" című tanulmány Francis Fukuyama 1992-ben megjelent „A történelem vége és az utolsó ember" című könyvében megfogalmazott, a nyugati liberális világrend győzelmét és a liberalizmus primátusát meghirdető téziseire adott kritikai válasz. Huntington prognózisa szerint

a jövő nagy konfliktusai nem egy adott civilizációs körön belül, hanem az egymástól eltérő kultúrák között fognak kirobbanni.

Francis Fukuyama a Szovjetunió összeomlása után a liberális világrend kizárólagosságát vizionáltaForrás: Wikimedia Commons

A professzor úgy értékeli, hogy a globális kihívások, a túlnépesedés, az élelmezési és ivóvízválság, valamint a 20. században végig vezető szerepet játszott nyugati kultúrkör meggyengülése miatt, a 21. századot a civilizációk közötti konfliktusok fogják jellemezni.

Huntington kilenc nagy civilizációt különböztet meg egymástól,

amelyek közül a dél-amerikai kultúrkört tartja a leggyengébbnek, az iszlámot pedig a legagresszívebbnek.

Samuel P. Huntington kilenc nagy civilizációt különböztet meg egymástól, amelyek közül az iszlám kultúrkört tekinti a legagresszívebbnekForrás: Wikimedia Commons

Az erős vagy agresszív civilizációk - Huntington szerint az iszlám és a kínai a két legerősebb kultúrkör a civilizációk közül –

homogének és alapvetően ellenállóak a nyugati ideológiákkal szemben.

A nyílt társadalom teóriájának egyik legfontosabb alapvetése, a különböző kultúrák egy adott országon belüli békés keveredése illetve egymás mellett élése Huntington felfogása szerint fikció.

Huntington víziója szerint a jövő nagy konfliktusai a különböző civilizációk között feszülő feloldhatatlan ellentétekből fognak kirobbanniForrás: MTI/EPA/Etienne Laurent

Az elmúlt években az Európa felé kibontakozó erőteljes migrációs hullám, valamint a bevándorlási célországok nagyvárosaiban fokozatosan kialakuló párhuzamos társadalmak szülte problémák mindenesetre erős kétséget ébresztenek a nyílt társadalom koncepciójának életképességét illetően.
.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK