Titokzatos marsi lyuk késztette fejvakarásra a NASA-t

marsi lyuk
Vágólapra másolva!
Hatalmas lyuk tátong a Mars felszínén, még a kutatók sem tudják, miként jött létre a képződmény.
Vágólapra másolva!

A felvételt a NASA MRO (Mars Reconnaissance Orbiter) űrszondájának HiRISE nevű kamerája készítette a Mars déli féltekéjéről. A képen szereplő régió felszínét fagyott szén-dioxid borítja, amelyet mélyedések és kráterek tarkítanak. Az egyes képződmények szélessége a 100 métert is meghaladhatja.

A fotó akkor készült, amikor a déli féltekén éppen késő nyár volt, így a fények remekül megvilágították a változatos felszínt. A legérdekesebb képződmény azonban minden bizonnyal az a hatalmas, jobb oldalt található fekete lyuk, ami még a NASA sokat látott szakembereit is fejvakarásra késztette.

Forrás: NASA/JPL-Caltech\Univ. of Arizona

„Több sekély mélyedés is látható a fagyott szén-dioxiddal borított felszínen. Van egy mélyebb, kör alakú formáció is, amely áthatol mind a jégen, mind a poranyagon. Ez vagy egy becsapódási kráter vagy egy beomlott gödör lehet" – írta a NASA közleménye.