Ezerhatszáz éves Krisztus-festményt találtak a római katakombákban

A Szent Domitilla katakombában feledezett, Krisztust és apostolait ábrázoló 5. század eleji freskó, a restaurálása után

A Róma alatt húzódó, összesen közel tizenhét kilométer hosszú katakombák a Római Birodalom idején, az ókeresztény gyülekezetek legfontosabb közösségi helyszínének számítottak. Itt tartották vallási szertartásaikat, és évszázadokon át ide is temetkeztek.

Krisztus az örök város mélyén

A Szent Domitilla katakomba az „örök város" felszíne alatti alagutak kiterjedt labirintusa, amelyet évszázadokon át temetkezési helyként használtak az ókori Rómában élő keresztény közösségek, a Kr. u. 2. század elejétől.

Részlet a római Szent Domitilla katakombából Forrás: Wikimedia Commons

Most, amikor lézeres technikával eltávolítják a falakra rakódott sok száz, illetve több mint másfélezer éves koromrétegeket, ismét láthatóvá válnak az antik időkben keletkezett feliratok,

illetve a katakomba helyiségeit egykor díszítő falfestmények.

A Szent Domitilla katakombában felfedezett, Krisztust és apostolait ábrázoló 5. század eleji freskó, a restaurálása után Forrás: AFP/Getty Images//Andreas Solaro

Május végén mutatták be azt falfreskót, amely a tisztításnak köszönhetően egy jómódú római gabonakereskedő kriptájának falán vált láthatóvá, eredeti pompájában. A temetkezési kamrát és helyiségeit egyébként még a 17. század legelején Antonio Bosio fedezte fel.

A feltárt , Krisztust a trónuson ábrázoló freskó panorámaképe Forrás: Pontificia Commissione di Archeologia Sacra

„Csak a leggazdagabb családok engedhettek meg maguknak külön temetkezési kamrát" – nyilatkozta a Live Science tudományos portálnak Barbara Mazzei archeológus, aki a Pápai Régészeti Bizottsággal együtt mutatta be rétegek alól előkerült fafestményeket.

A katakombák több mint 1600 évesek,

és a legrégebbi ókeresztény temetkezési helynek számítanak.

Rendkívül ritka volt az ilyen típusú Krisztus ábrázolás

Miután a lézernyalábok finoman átszaggatták a sok évszázados koromréteget , láthatóvá vált a freskó, amely egyebek mellett a kriptába temetett gabonakereskedő portréját is megőrizte.

Bosio 400 évvel ezelőtti felfedezése óta ismerték ezt a kamrát, amelyet egy „pék" nyughelyeként tartottak számon,

ám a falakat díszítő freskókat betakarta az évszázados koromréteg.

A trónoló Krisztus portréja közelről Forrás: Pontificia Commissione di Archeologia Sacra

A freskón a gabonakereskedőként azonosított férfi díszes, drága tunikát visel, és egy nagy modius (ami a gabona mérésére és tárolására szolgál, a szerk.) mögött áll – nyilatkozta Barbara Mazzei. A gabonakereskedő freskójához közel, egy másik, bukolikus témájú falfestményen pásztorok,

valamint a trónon ülő Krisztus látható, mellette két csoportban az apostolokkal,

köztük Péterrel és Pállal.

Septimus Severus diadalíve a Forum Romanumon. Ez volt az ókori Róma központja Forrás: Bucsky Péter

„Krisztus előtt két elhunyt egyén és védőszentjeik állnak, akik felemelt karral kérik az Urat, hogy engedje be őket a mennyek országába. A többi jelent az ó- és az újszövetségből származó történeteket örökít meg „ –tette hozzá a szakember.

Csak a bizánci időkben nyert teret Jézus ábrázolása, mint "Krisztosz Pantokrátor", azaz megdicsőült Krisztusként. Bizánci mozaik az isztambuli Hagia Sophiából Forrás: Wikimedia Commons

A most felfedezett freskókon látható kompozíció rendkívül ritkának számít.

A temetkezési kamra freskóval díszített mennyezete Forrás: Pontificia Commissione di Archeologia Sacra

A kereszténység korai évszázadaiban tilos volt a Megváltó ábrázolása,

ez a bizánci időkben nyert létjogosultságot. Jézust eleinte kizárólag csak mint „Krisztosz Pantokrátor", azaz mint a megdicsőült Krisztust lehetett megjeleníteni.

Így lettek az üldözöttekből üldözők

A kereszténységet a 4. század elején, Constantinus és Licinius császár 213-ben közösen kiadott mediolanumi (milánói) ediktuma ismerte el más vallásokkal, illetve a római államvallással egyenrangúnak.

Licinius császár márványbüsztje, (4. század eleje) Forrás: Museo Vaticano

Az első században, a rómaiak eleinte csak furcsa zsidó szektaként tekintettek az ókeresztény gyülekezetekre.

A római állam és a keresztények között kialakult, és rendszeresen ismétlődő súlyos keresztényüldözésekbe torkolló ellentétnek elsősorban nem vallási, hanem politikai-közigazgatási okai voltak.

I. (Nagy) Constantinus császár márványszobra a 4. század elejéről Forrás: Today in History

A keresztények ugyanis vallási okokból nem voltak hajlandóak elismerni a római állam (S.P.Q.R., Senatus Populusque Romanus) első embere, a princeps, vagyis a császár isteni mivoltát,

és megtagadták, hogy áldozatot mutassanak be a császárok szobrai előtt.

Ezt a magatartást viszont a római hatalom az állammal való nyílt szembeszegülésként értékelte, és úgy vélte, hogy ennek tolerálása aláásná Róma tekintélyét.

Az első nagyobb keresztényüldözésre Néró uralma alatt került sor Forrás: Pinterest

A legsúlyosabb keresztényüldözések az 1. században Néró illetve Domitianus uralkodása alatt, a 2. században pedig Commodus, majd a 3. század derekán Traianus Decius idejében voltak.

Halálra szánt keresztények a római nagycirkuszban Forrás: Pinterest

Az utolsó és a legnagyobb keresztényüldözés elrendelése a permanens válságban lévő birodalmat megreformáló, és az augustusi principátus helyett a terarchális rendszert bevezető Diocletianus nevéhez fűződik.

I. Theodosius császár márványportréja a 4. század második feléből Forrás:Pinterest

Alig pár évtizeddel a diocletianusi keresztényüldözés után, I. Theodosius császár 380-ban kiadott vallási rendeletével a nikaiai- konstantinápolyi hitvallás szerinti kereszténységet tette meg kizárólagos államvallásnak. Ettől kezdve pedig a keresztények kezdték el a régi római vallás híveit üldözni.