Levágott emberi koponyákból álló kísérteties tornyot tártak fel

azték koponyatorony
A koponyatorony részlete
Vágólapra másolva!
Emberi koponyákból álló tornyot tártak fel a régészek Mexikóváros központja alatt. A lelet új kérdéseket vet fel az azték birodalom kultúrájával és áldozati szokásaival kapcsolatban, mivel a koponyák közül sok női és gyerekkoponya is a felszínre került a fenyegető építményben.
Vágólapra másolva!

Az archeológusok több mint 650 koponyát és több ezer töredéket találtak a mészbe ágyazva egy hengeres, toronyszerű építményben a Templo Mayor közelében. Ez volt az azték főváros, Tenocstitlan (amelynek helyén később Mexikóváros épült) egyik főtemploma.

Koponyarakások

Úgy vélik,

a torony az úgynevezett Huey Tzompantli, egy hatalmas koponyarakás része, amelynek célja a spanyol konkvisztádorok elrettentése volt,

amikor Hernán Cortés vezetésével elfoglalták a várost. A korabeli beszámolók említik is az építményt.

A koponyatorony részlete Forrás: YouTube

A történészek kidolgoztak egy elméletet, hogy hogyan kapcsolódnak egymáshoz az elfogott harcosok levágott fejével díszített tzompantlik vagy koponyarakások – amelyek már a spanyol hódítás előtt megjelentek több közép-amerikai kultúrában.

Az ősi Mexikóváros belső részeiben 2015 óta folyó ásatások azonban arra utalnak, hogy nem teljes a kép.

Csak férfikoponyákra számítottak

és arra nem gondolt volna senki, hogy nők és gyerekek vonulnak háborúba" – mondta Rodrigo Bolanos, a leleteket vizsgáló biológus antropológus a Reuters hírügynökségnek.

„Valami olyasmibe botlottunk, amiről nincs feljegyzés, és ez igazi újdonság, először fordul elő a Huey Tzompantli történetében" – tette hozzá.

További fotókért keresse fel a Reuters oldalát!