Veleszületett szívproblémákra figyelmeztethet a serdülőkori ájulás

serdülő
A nagy nyári forróságban megszaporodnak az eszméletvesztéses esetek
Vágólapra másolva!
A nyári forróságban megszaporodnak az ájulásos esetek, nem csak az idősek, hanem a serdülőkorúak körében is. Az utóbbi korcsoportnál a nyári melegeben ismétlődő eszméletvesztések akár veleszületett szívproblémára is utalhatnak.
Vágólapra másolva!

Szívproblémák előjele lehet a gyakoribb ájulás

Kánikulában a gyerekek körében is megszaporodnak az ájulásos esetek, főként a serdülők között, akiknél a hirtelen növekedés is a kiváltó okok között szerepel – mondja Dr. Krivácsy Péter. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályvezető főorvosa szerint

megijedni ugyan nem kell, de fontos feltárni a rosszullét hátterét,

mert akár veleszületett szívproblémák előjele is lehet az ájuláshoz hasonló szívritmus- vagy keringészavar.

Kellő súllyal figyeljünk a tünetekre

Az ájuláshoz hasonló tünetekkel járó szívritmuszavar és keringészavar figyelmeztető előjele lehet akár a serdülőkori hirtelen szívhalálnak is, épp ezért érdemes alaposan utánajárni, mi áll a háttérben – nyilatkozza Dr. Krivácsy Péter. A főorvos szerint

a 14 és 18 év közöttiek körében gyakorinak számít, hogy elsötétül előttük a világ, elvesztik az eszméletüket.

A nagy nyári forróságban megszaporodnak az eszméletvesztéses esetek Fotó: M.Schmidt János – Origo

Az esetek többségében a fiatalok spontán magukhoz térnek, vagy elegendő árnyékba vinni és fekvő helyzetbe helyezni őket ahhoz, hogy jobban legyenek. Ha azonban fél perc elteltével sem történik változás, vagy ha rángatózás is kíséri az ájulást, mindenképpen hívjunk mentőt – tanácsolja a főorvos, aki szerint ilyenkor alaposabb vizsgálatra – pl. EKG-ra – is szükség van az okok tisztázásához.

Az ájulások hátterében állható szívritmuszavart csak komolyabb kivizsgálással lehet kimutatni Forrás: Origo

Dr. Krivácsy Péter hangsúlyozza, megijedni nem kell, de komolyan kell venni a tüneteket, a hirtelen szívhalott serdülők negyedénél ugyanis előfordult korábban ájuláshoz hasonló rosszullét.

Nyáron kánikulában gyakran előfordulhat a kamaszok között

Az ájulásos, eszméletvesztéses esetek többsége teljesen veszélytelen, különösen nyáron, a nagy hőségben fordul elő, hogy összeesnek a serdülők – mondja Dr. Krivácsy Péter,

példaként említve az évzárókon jellemző rosszulléteket.

A főorvos azt javasolja, hogy megelőzésképpen akkor is menjünk el háziorvoshoz, ha gyorsan és spontán javul az állapotunk.

A serdülőkori ájulások egy része természets, a hirtelen növekedéssel együttjáró okokra vezethető vissza Forrás: Dreamstime

Többnyire negatív eredménnyel zárul a vizsgálat, és egyszerűen kinövi az ájulásos hajlamot a fiatal. Életmódváltásra nincs szükség, ugyanakkor érdemes megfogadni néhány tanácsot: például

ne álljunk hosszasan a napon, ne pattanjunk fel hirtelen ülő helyzetből, igyunk elég vizet,

és ne sportoljunk kánikulában, tűző napon.

Kánikulában különösen fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, és a test hűtése Forrás: MTI/Varga György

Sokan szédülésről, bizonytalanságérzésről, látászavarról, gyengeségérzésről számolnak be közvetlenül az ájulás előzményeként, ha ezeket tapasztaljuk, mindenképpen húzódjunk árnyékba, üljünk le, és jelezzük valakinek a környezetünkben, hogy rosszul vagyunk – javasolja a főorvos.

(Forrás: Semmelweis Egyetem)