Mi minden rejtőzik a kék Adria felszíne alatt?

2017.07.26. 06:46

A nyári vakáció idején sok-sok ezer honfitársunk kerekedik fel, hogy a hozzánk legközelebb fekvő tenger, a meseszép Adria horvátországi partján töltse el szabadságát. A hamisítatlan mediterrán hangulatot árasztó bájos városkák, a kobaltkék víz és a tűző napfény mágnesként vonzza a tenger szerelmeseit. A sütkérezés és fürdőzés nyújtotta élményeket tovább fokozhatjuk, ha egy búvármaszk segítségével bepillantunk a feszín alatti világba is.

Rövid Adria-enciklopédia

Az Adria, amely lényegében a Földközi-tenger legnagyobb, az Appennini- és a Balkán-félsziget közé ékelődő öble, jelenlegi formájában alig 12 ezer éves múltra tekint csak vissza. A pleisztocén időszak utolsó nagy eljegesedése, a Würm-glaciális idején a világtenger szintje a maihoz képest átlag 117 méterrel volt alacsonyabb.

Naplemente az Adrián. Az Adriai-tenger medencéjének jelentős részét csak az utolsó eljegesedés végén, tíz-tizenkétezer éve öntötte el a víz az olvadás miatt megemelkedett tengerszint miattForrás: Elter Tamás

Amikor hozzávetőleg 12 ezer éve véget ért az utolsó jégkorszak, és gyors felmelegedés vette kezdetét,

néhány ezer év alatt több mint 100 méterrel emelkedett meg a globális tengerszint. 

Az Adria északi medencéjét - amely ezt megelőzően karsztos szárazföldi vidék volt -, ekkor árasztotta el a tenger. Erre vezethető vissza, hogy a horvát partvidéken rengeteg víz alatti barlangot, üreget fedezhetünk fel, amelyeket nem a tengeri erózió, hanem még az egykori szárazföldi karsztosodás hozott létre.

Tipikus abráziós, karsztos partvidék az Adriai-tenger horvát partszakaszán. A víz alatti sziklákat az északi medencében még a tengerelöntés előtti szárazföldi karsztosodás hozta létreForrás: Elter Tamás

Az oceanográfiai szakirodalomban az Adriát fiatal transzgressziós (tengerelöntéses) sekélytengerként tartják nyilván. 

Az adriai medence hossza a tenger legészakabbi pontjától, a Trieszti-öböltől az Otrantói-szorosig 820 kilométer, átlagos szélessége pedig 160 km. A szárazföldi eredetre vezethető vissza, hogy a medence északi része, a Trieszti-öböltől nagyjából Ancona, illetve Sibenik vonaláig rendkívül sekély, 

itt a víz átlagosan csak 50 méter mély. 

 

Az Adriai-tenger a mediterrán medence legnagyobb és legészakabbra benyúló öble, epikontinentális, transzgressziós sekélytengerForrás: NASA

Az élővilág szempontjából oly fontos sótartalom (szalinitás) nem homogén az adriai medencében. Északon a Pó-folyam hatására Velence és a Trieszti-öböl között a világóceán átlagánál (35 súlyezrelék) alacsonyabb, mindössze 25-28, az Isztriai-félsziget térségében pedig az óceánihoz hasonló mértékű, 34-35 ezrelék a sótartalom. A déli medencében viszont az átlagosnál sósabb (szuperhalin) a víz, amelynek értéke megközelíti a 38 súlyezreléket.

A dél-adriai medencének óceáni múltja van

Az ettől délre található jóval mélyebb medencerész a földtörténet harmadidőszakában, a kainozoikumban létrejött úgynevezett ingressziós süllyedék, amely óceáni múltra tekinthet vissza.  

Itt találjuk az Adriai-tenger legmélyebb pontját is, 1230 méteres vízmélységben. 

A keleti és a nyugati partvidék jellegét tekintve alapvetően eltér egymástól.

A világörökség részeként számon tartott Dubrovnik és annak várfala az Adriai-tenger felől fotózva. Az adriai medence keleti partvidéke emelkedőben, a nyugati olasz partvidék pedig süllyedőben vanForrás: Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

A Balkán-félsziget partvonala meredeken süllyedő, erősen tagolt, sziklás, és a tengeri eróziónak erőteljesen kitett, úgynevezett abráziós partszakasz, ezzel szemben az olasz oldal lapályos, sík, enyhén mélyülő, zömében homokos aljzatú, neutrális partvidék.

Az Adriai-tenger, a mediterrán medencén belül is önálló egységet alkotForrás: Adriatic Explorers Marine Life & Wrecks

Az aljzatviszonyok rendkívül fontosak a tengeri életközösségek megtelepedésében. 

Az állandóan mozgásban lévő, sekély, lazaüledékes aljzat kevés lehetőséget kínál a helyhez kötötten élő, úgynevezett szesszilis létformák megtelepedéséhez.

Lapos, enyhén mélyülő és laza üledékes aljzatú, úgynevezett neutrális tengerpart. Ilyen az Adria olaszországi partvidéke is. Fürdőzésre kiváló, búvárkodásra viszont alig alkalmasForrás: Elter Tamás

Ezzel szemben a hirtelen mélyülő sziklás partvidék a tengeri organizmusok számára valódi paradicsomot jelent, 

nem véletlen, hogy a sziklás, part menti vizekben sokkal színesebb, gazdagabb élővilágot találunk. 

Az Adria horvátországi partvidéke azért különösen alkalmas arra, hogy ízelítőt kapjunk a rendkívül érdekes és sokszínű mediterrán tengeri élővilág szépségeiből.

Kitűnő és élménydús szórakozás a szabadtüdős merülés

Ahhoz, hogy megtegyük az első, izgalmas lépéseket a víz alatti világ felfedezéséhez, még csak búvárvizsgára sincs szükségünk. Természetesen ha foglyul ejt bennünket a nagy kékség varázslatos világa, és halak módjára is szeretnénk majd felfedezni a mélység titkait, ehhez a légzőkészülékes búvártanfolyam elvégzése lehet a következő lépés.

A légzőkészülékes minősítés feltárja előttünk a nagyobb mélységek világát, amelyet a felszíntől elszakadva, halak módjára deríthetünk felForrás: Elter Tamás

Most azonban ahhoz szeretnénk tanácsot adni, hogy a horvát tengerparton nyaraló turistaként hogyan válhatunk könnyen és egyszerűen néhány nap erejéig tengeri felfedezőkké. 

A megbízható úszástudás természetesen alapkövetelmény, 

de ezenkívül már akár egy búvármaszk is elegendő ahhoz, hogy bepillanthassunk a víztükör alá.

Már egy búvármaszk, légzőcső és uszony segítségével is nagyon sok mindent felfedezhetünk a nagy kékség világábólForrás: Wikimedia Commons

A huzamosabb szemlélődéshez igen nagy segítséget nyújt a légzőcső vagy sznorkel, ami lehetővé teszi, hogy fejünket folyamatosan a víz alatt tartsuk, és kényelmesen szemlélődjünk. Az úszást pedig jelentősen megkönnyíti a búváruszony.

E három tárgyat a búvárok együttesen ABC felszerelésként emlegetik,

ugyanis minden búvárfelszerelésnek ezek az alaptartozékai.

Sohase a bazárban vagy a kínai piacon vegyünk búvármaszkot!

A búvármaszkkal szemben a legfontosabb követelmény, hogy tökéletesen zárjon, és ne engedje be a vizet. Arról, hogy a maszkunk megfelel-e ennek, egyszerűen meggyőződhetünk, az úgynevezett „szimat" módszer segítségével.

Professzionális légzőkészülékes búvárok az Adria mélyénForrás: Elter Tamás

Csak olyan maszk alkalmas a búvárkodáshoz, amelynek van az orrunkat teljesen befedő orr része, a lencséje pedig ragasztott, biztonsági üvegből készült, állítható a pántja, és alacsony a profilja, azaz a lencse közel van a szemünkhöz.

A professzionális búvármaszkot nagy panorámát biztosító alacsony profil, és ragasztott, biztonsági üvegből készített lencsék jellemzikForrás: Divex.hu

Ezeknek a követelményeknek megfelelő, kényelmes viseletet és jó tapadást biztosító maszkot pár ezer forintért bármelyik búvár szakboltban beszerezhetünk. 

A tengerparti bazárokban kínált vásári „búvármaszkokat" lehetőleg kerüljük, 

ezeknek többnyire ugyanis plexiből készül a lencséje, amit nem lehet jól párátlanítani, és általában nem is tudjuk őket felpróbálni.

A jó maszknak kényelmes orr része és állítható pántja van. Sohase a bazárban vegyünk búvármaszkotForrás: Divex.hu

A légzőcső 30-40 cm közötti hosszúságú, többnyire rugalmas műanyagból készített, hajlított cső, amely egy szilikoncsutorában végződik. A légzőcsőn található rögzítőszerkezet segítségével a sznorkelt a maszkpánthoz csatlakoztathatjuk.

Professzionális légzőcsövek. Fontos, hogy a cső vége nyitott legyen, a pingponglabdás "biztonság" szeleppel ellátott vásári termékek balesetveszélyesek lehetnekForrás: Divex.hu

A búváruszonyoknak két főbb típusát kínálják, a papucsost, ahol a lábrész egybeépített az uszonnyal, illetve a pántost, amit búvárcsizmára vagy szörfcipőre lehet felvenni. Mindkettő kiválóan megfelel a célnak, de talán jobban ajánlott a pántos uszony, még kizárólag ABC felszereléssel való merüléshez is.

Praktikus tanácsok felszerelésünk használatához

A neoprénből készített, kemény talpú búvár- vagy szörfcsizma, ha part menti, nemegyszer éles és forró sziklákon át próbáljuk megközelíteni a vizet, megvédi a lábunkat.

Az uszonyokat csak a vízben szabad felvenni, 

felhúzott uszonyban lépkedni az egyenetlen sziklákon balesetveszélyes, és az uszonyt is tönkreteszi.

Pántos búváruszony. Ehhez nélkülözhetetlen a csizma viselése isForrás: Divex.hu

A csizmák ugyancsak bármelyik búvárboltban beszerezhetők, melyeket a cipőkhöz hasonló méretezésben kínálnak. Ha úgy döntünk (és ez jó döntés), hogy pántos uszonyt és csizmát szerzünk be, 

az uszonyt mindig a megfelelő méretben kiválasztott csizmára próbáljuk fel. 

Ha újonnan szereztük be a búvármaszkunkat, az első használat előtt távolítsuk el a lencséről a vékony konzerváló szilikonréteget.

A neoprénből készített, kemény talpú búvárcsizma kiválóan alkalmas arra is, hogy megvédje a lábunkat az éles szikláktólForrás: Divex.hu

E nélkül a maszk ugyanis folyamatosan be fog párásodni, elrontva a kalandot.

A szilikonzsír eltávolításához a maszk lencséjének mindkét oldalát kenjük be egyenletesen szemcse nélküli fogkrémmel. Várjuk meg, amíg a fogkrém megszárad, majd egy papír zsebkendővel töröljük tisztára, ezután pedig néhányszor bő folyóvízben mossuk át. Ezután már „bevetésre kész" a felszerelésünk.

A mediterrán faunaprovincia az egyik legizgalmasabb tengeri életközösség

Vannak, akik lekicsinylően beszélnek az Adriai-tenger élővilágáról, mondván, nincs is itt semmi látványosság. Akik ezt állítják, csak a tudatlanságukat bizonyítják.

A Földközi-tenger az egyik legérdekesebb tengeri faunát rejti a felszíne alattForrás: Elter Tamás

Az Adria a Földközi-tenger részeként az egyedülálló mediterrán faunaprovincia része. 

Annak ellenére, hogy a három kontinens, Európa, Ázsia és Afrika közé zárt, elszeparált Földközi-tenger területe a világóceán alig 1,5%-át teszi ki, e viszonylag kis medencében több faunaprovincia elemei keverednek.

A tenger emblémája, a csikóhal nem ritka a tengerifű mezőkön, de kitartó türelem és éles szem szükséges a felfedezéséhezForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Az élővilág mintegy 65%-a atlanti eredetű, 5%-a még a jégkorszakokban betelepedett, ám az itteni körülményekhez alkalmazkodott hűvös vízi, szubarktikus fa, míg 10%-ot képviselnek a trópusi faunaelemek. Ami egészen egyedülálló a mediterrán tengeri faunában, az a bennszülött, sehol másutt elő nem forduló, úgynevezett endemikus fajok igen magas, 20%-os aránya.

Ernyősalgatelep egy adriai tengerifűmezőn. Ez a trópusi reliktumfajnak tekinthető alga egyetlen hatalmas sejtből állForrás: Elter Tamás

Az endemikus fauna egy része pedig trópusi eredetű úgynevezett reliktumfaj, amelyek felmenői egykor a Földközi-tenger geológiai őse, a Tethys-óceán vízében élhettek. Ezekből a hallatlanul érdekes élőlényekből számos fajt megfigyelhetünk az Adria sekély, part közeli régiójában búvármaszkunk segítségével.

A part menti sziklák csodálatos világa

Az adriai-tengeri élővilággal való ismerkedést már a vízbemenetel előtt megkezdhetjük egy, a turistáktól kevéssé zsúfolt, sziklás partszakaszon. Mielőtt még bemennénk vízbe, érdemes megfigyelni a hullámpermettől áztatott és árapálytócsákkal tarkított sziklás partot, 

ami egyfajta átmenetet képez a szárazföld és a tenger között, 

és amely ökológiai értelemben önálló élőhelynek számít.

A fröccsenéses, árapálytócsás szupralitorális öv az első tengeri élettájékForrás: Wikimedia Commons

A permet vagy fröccsenéses (szupralitorális) zóna az első tengeri élőhely. 

Az itt honos tengeri élőlényeknek különösen szélsőséges körülményekhez kell alkalmazkodniuk; 

a sekély árapálytócsák a tűző napon felforrósodnak, a partszakasz egy része pedig több óráig is ki van téve a nap tűző sugarainak.

A márványos sziklarák a fröccsenéses zóna tipikus lakójaForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

A moszatokkal bevont sziklákon igen gyakoriak a sötétbarna-vöröses mintázatú, négyszögletes hátpáncélt viselő, sebesen szaladgáló márványos sziklarákok (Prachygrapsus marmoratus), a vízzel borított hasadékokban pedig az üvegszerűen áttetsző testű fűrészes garnélák (Palaemon elegans).

A fűrészes garnéla szintén az árapályöv gyakori fajaForrás: Wikimedia Commons

A szárazra került sziklákon helyenként kiterjedt kolóniákat alkotnak a kulikalapszerű héjú, és inkább kagylókra emlékeztető, ovális házú sapkacsigák (Patella sp.)

Sapkacsigák a parti sziklákra tapadvaForrás: Wikimedia Commons

A néhány centis, legfeljebb félméteres vízben a hasadékok között gyakran láthatunk krizantémhoz hasonló, okker, viaszos színű, gilisztaszerű tapogatókoszorúval felszerelt tengerirózsa-féléket (Actinariae), a viaszrózsákat (Anemonia sulcata).

Az egészen sekély vízben is gyakori viaszrózsával kerüljük a közelebbi ismeretséget!Forrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

E rendkívül szép csalánozóknak (Cnidaria) – látszólagos ártalmatlanságuk ellenére -,

igen erős a csalánmérgük, így véletlenül se érjünk hozzájuk. 

A viaszrózsa csípése erős, égető fájdalmat okoz, a csípés környéke begyulladhat, és ez könnyen elronthatja a nyaralást. Az árapályzónában igen gyakori egy másik csalánozó, a bíborvörös lóaktínia (Actinia equina) is.

Kinyílt lóaktínia egy árapálytócsa vizébenForrás: Wikimedia Commons

Ha átmenetileg az apályszint fölé kerül, behúzza tapogatóit, és a tömlőjébe zárkózva várja meg, amíg ismét elborítja a víz. A sziklákra tapadt bíborszínű, mélyvörös gumókat könnyű felfedezni.

Vágjunk hát neki a nagy kalandnak!

A sekély, gyorsan átmelegedő vízben néhány halra is figyelmesek lehetünk. A hasadékok aljzatán különösen gyakoriak az apróbb kövek közt üldögélő sárgás nyálkáshalak (Parablennius gattorugine), amelyek megriadva gyors, kígyózó mozgással állnak odébb.

Sárgás nyálkáshalForrás: Wikimedia Commons

Ha megismerkedtünk a parti sziklák néhány gyakoribb lakójával, gázoljunk be a vízbe, vegyük fel az uszonyainkat, majd a maszkunkat. Figyelem, a maszkot a kalandozás megkezdése előtt ne felejtsük el páramentesíteni!

A híres Katedrális, még a szárazföldi karsztosodással létrehozott, csodaszép tenger alatti barlang Premuda közelébenForrás: Elter Tamás

Ehhez köpjünk bele néhányszor, kenjük el a nyálat az üvegen, majd öblítsük ki a maszkot. 

A „Cousteau-módszer" ugyan nem túl gusztusos, ám roppant hatékony, 

mivel a nyálunkban lévő enzimek tökéletes, természetes páramentesítő anyagok. Vegyük a szánkba a légzőcső csutoráját, majd feküdjünk rá a vízre, és könnyedén tempózva induljunk el a mélyebb vizek felé.

A szabadtüdős merülésekre a védett, sziklás partú, turistáktól nem agyonzsúfolt öblök a legideálisabbakForrás: Losinj-net

A levegőt lassú, nyugodt tempóban szívjuk be, és erőteljesen fújjuk ki, folyamatosan a szánkon át lélegezve. 

Ez először furcsa érzés lehet, de percek alatt ugyanúgy megszokható, mint ha az orrunkon keresztül lélegeznénk. Ha víz kerül a légzőcsőbe, fújjunk bele erőteljesen, és a befúvással úgy távolíthatjuk el a vizet, hogy közbe ki sem kell emelni a fejünket.

Neptunfűmező az Adrián. A partvonaltól eltávolodva érjük el a jól átvilágított infralitorális zónátForrás: Adriatic Explorers-Marine Life &Wrecks

A fröccsenéses zónától eltávolodva új tengeri élettáj, a napfénnyel jól átvilágított infralitorális öv világa tárul a szemünk elé.

Ez a néhány méter mély víztől 20-25 méteres mélységig terjedő zóna Neptunusz valódi kincsesládája: a kedvező körülmények miatt a víz alatti sziklákat, tengerifűmezőkkel tarkított homokos aljzatot valósággal elborítja a színes tengeri élővilág.

Tűpárnák, tízcentis egysejtűek és más apró adriai csodák

A kisebb-nagyobb sziklákon helyenként tömegesen telepednek meg a fekete tengeri sünök (Arbacia lixulla). Jó, ha hosszú és hegyes tüskéiktől biztonságos távolságban tartjuk magunkat. A tüskésbőrűek (Echinodermata) számos további képviselőivel találkozhatunk víz alatti felfedezőutunkon.

Fekete tengerisünök kolóniájaForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Az Adria, és a Földközi-tenger legnagyobb tengerisünféléje, a sötétlila tengerisün (Sphaerechinus granularis) átmérője meghaladhatja a 12 centimétert is. Ez a csaknem gömb alakú, viszonylag rövid és tompa végű, lila színű tüskékkel felszerelt tengerisün egyike a már említett, bennszülött, endemikus mediterrán fajoknak, amelyek igen gyakoriak az Adrián.

A sötétlila tengerisün endemikus faj, a Földközi-tenger legnagyobb sünféléjeForrás: Elter Tamás

Általában kisebb sziklákra tapadva, vagy pedig a homokon, a tengerifűmezők tisztásain pillanthatjuk meg ezeket az állatokat. A sziklákat megannyi alsóbbrendű élőlény, különféle moszatok, kéreg, kémény, agancs és mosdószivacsok borítják el. Helyenként valóságos szőnyeget alkotnak a rendkívül jellegzetes, tölcsérszerű tallusszal rendelkező, fehér koncentrikus körökkel díszített, és a barnamoszatok közé sorolt tölcsérmoszatok (Padina pavonica).

Pántrópusi tölcsérmoszatok telepeForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Ez egy pántrópusi algafaj, amely fehéres színét gazdag mésztartalmától kapja. 

A sekélyvíz szikláin könnyű észrevenni a fehéres színű, 8-10 cm hosszú, vékony szárú és kerek lapos „kalappal" rendelkező ernyősalgákat (Acetabularia acetabulum) is.

A különleges reliktumfaj, az ernyősalgaForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Az ernyős alga nemcsak ősrégi túlélő, trópusi Tethys-reliktum faj, hanem úgy nézzünk rá, hogy egyetlen (!) sejtből álló növény. Ez az óriási egysejtű alga egyike a megannyi endemikus Földközi-tengerben élő fajnak.

Honvágya volt, a szárazföldről vándorolt vissza a tengerbe

Az Adria különösen gazdag a különféle szivacsokban. Már pár méteres vízmélységtől megfigyelhetők a sziklákra telepedve, helyhez kötötten élő aranyszivacsok (Aplysina aerophoba), amelyeket élénk, citromsárga színükről és hosszú, kéményszerű ágaikról könnyen felismerhetünk.

Kétségkívül ezek a Földközi-tenger legdekoratívabb szivacsféléi.

Aranyszivacs az Adriai-tenger vizébenForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Az Adriai-tengerben is igen gyakori az előbbinél kevésbé látványos, sötétbarna színű, gömbölyded mosdószivacs (Spongia officinalis), amelyet ugyancsak a sziklákra tapadva pillanthatunk meg. A napfénytől villódzó homokos aljzaton a vízmozgástól hajladozó kisebb-nagyobb neptunfű-rétek tárulnak a szemeink elé. Az ugyancsak Tethys-reliktumnak számító trópusi eredetű endemikus neptunfű (Posidonia oceanica) a cetek őseihez hasonlóan 

egykor a szárazföldről telepedett vissza a tengerbe. 

 

Sarjadó neptunfű barna korallsügérekkelForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Tehát ez nem moszat, hanem a tengeri körülményekhez alkalmazkodott, szárazföldi eredetű virágos növény, amely a békaszőlőfélék családjába (Potamogetonacea) tartozik, és ami egy speciális, csak a Földközi-tengerre jellemző, önálló élőhelyet alkot.

Neptunusz mezőin rejtőzködik a legintelligensebb gerinctelen

A neptunfűmezők számos állatfaj számára biztosítanak búvóhelyet, ezért különösen ajánlott, hogy egy-egy ilyen tengeri rét felett hosszabb ideig lebegve vegyük szemügyre az alattunk húzódó területet. A tengeri állatoknak híresen jó a mimikrijük, és ennek köszönhetően szinte tökéletesen képesek beolvadni a környezetükbe.

A közönséges polip a legintelligensebb tengeri gerinctelenForrás: Elter Tamás archívuma

A neptunfűmezők egyik jól rejtőzködő lakója a legintelligensebb gerinctelen, a közönséges polip (Octopus vulgaris).

Nem annyira ritka, de mivel képes tökéletesen felvenni környezete színét, nehéz felfedezni.

Onnan juthatunk a nyomára, ha a neptunfűmezők tisztásain friss kagylóhéjakból és kisebb kövekből álló kupacokat keresünk. Ezek csalhatatlan jelei a poliptanyának.

A polip szívesen tanyázik a neptunfűmezők tisztásainForrás: Elter Tamás

Ugyancsak e tenger alatti rétek gyakori lakója egy másik lábasfejű (Cephalopoda), a polipnál jóval kisebb, ám a színét ugyanolyan tökéletesen változtató szépia vagy közönséges tintahal (Sepia officinalis).

A közönséges tintahal vagy szépia szintén intelligens fejlábúForrás: Wikimedia Commons

Amíg a polip a tölcsérébe szívott vizet erőteljes vízsugárként kilőve a lökhajtás elve alapján úszik el (és ha veszélyben érzi magát, ezzel egyidejűleg tintafelhőt bocsát ki), addig a szépia a törzsét szalagszerűen körülölelő úszóinak hullámzó mozgatásával közlekedik, bár veszély esetén ő is „lökhajtással" menekül.

A neptunfűmezők másik rejtőzködő lakója a csikóhalForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

A tengerifűrétek másik rejtőzködő lakója, a tenger emblémájának is tekintett csikóhal (Hippocampus sp.). Közeli rokonai a tűhalak ugyancsak a neptunfűmezőket kedvelik.

Feltárja titkait a hullámok alatti, korántsem kietlen homokvilág

A homokos aljzat sem olyan kietlen, mint amilyennek felületes szemlélődés alapján tűnik. Ha figyelmesen vizsgáljuk az aljzatot, a homokfodrok között számtalan kis kúpra lehetünk figyelmesek, amelyek tetején apró lyukat fedezhetünk fel. Ezek többnyire a homokba temetkezve élő kagylók (Bivalvia) lakóhelyét jelölik, köztük a különösen gyakori Vénusz, illetve szívkagylók, valamint az éttermekben is drága csemegeként kínált, nagyméretű zarándokkagylók (Pecten jacobaeus) búvóhelyét.

A nagy zarándokkagyló fejteknőjeForrás: Wikimedia Commons

Ha már a kagylók kerültek terítékre, a neptunfűmezőkön kis szerencsével felfedezhetjük az Adria (és a Földközi-tenger) legnagyobb kagylófaját, az akár 90 cm hosszúságot is elérő nagy sonkakagylót (Pinna nobilis). 

Nevét kiszélesedő és elkerekedő, sonkára emlékeztető teknőjéről kapta. 

A nagy sonkakagylónak csak kb. a kétharmada áll ki az üledékből, a teknő első harmada mélyen a homokba temetkezik, ahol a szűrögető életmódot folytató állat a bisszuszfonalaival „horgonyozza" le magát.

A nagy sonkakagyló közel egy méter hosszúForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

A homokos aljzaton más puhatestűeket, köztük tüskékkel ékesített bíborcsigákat (Hexaplex truncullus vagy Murex brandaris) is megfigyelhetünk. 

E gyönyörű csigák vérszomjas ragadozók, főleg kagylókat zsákmányolnak, 

áldozatuk héját savval kilyukasztják, majd azon keresztül szép lassan elevenen felfalják.

A szép házzal rendelkező bíborcsiga vérszomjas ragadozóForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Az Adria egyik legszebb tengeri csigája, a trópusi rokonsággal rendelkező csomós sisakcsiga (Phalium granulatum) nagy előszeretettel tartózkodik a neptunfűnél vékonyabb levelű és ritkásabb tengerifű- (Zostera sp.) mezőkön.

Jégkorszaki túlélő tartja rettegésben az osztrigákat

Szinte bizonyos, hogy megpillantjuk az élénkvörös színben égő, roppant dekoratív bíborcsillagot (Echinaster sepositus), amely ugyancsak mediterrán bennszülött faj.

A csomós sisakcsiga ugyancsak endemikus földközi-tengeri fajForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

A homokon nem megy ritkaságszámba az 5-10 cm hosszú, és egy tüksésbőrűhöz képest „sebesen" mozgó igen szép mászócsillag sem. Kis szerencsével felfedezhetjük a sziklákra tapadt osztrigafarkast (Martasterias galcialis), amely az Adriai-tenger legnagyobb, 70 cm-re is megnövő tengericsillagfaja.

Az északi vizekből betelepedett osztrigafarkas telhetetlen étvágyú ragadozóForrás: Elter Tamás

Az osztrigafarkas, amint a neve is mutatja, vérszomjas ragadozó, 

ami igen nagy pusztítást végez a gazdaságilag is fontos osztriga-, illetve kékkagylótelepekben. 

Ez a hatalmas tengericsillag a szubarktikus régióból vándorolt be a Földközi-tengerbe, még a jégkorszak idején.

A tenger színpompás és ezüstösen csillogó ékkövei

A szemlélődésünk során számos sekélyvízi halfajt is megfigyelhetünk. Az Adria egyik legszínpompásabb halfaja, a szivárványhal (Coris julis) könnyen felismerhető a törzs két oldalán húzódó, hullámszerű élénkpiros csíkról, valamint a zöldes színárnyalatú hátról.

A szivárványhal az Adria egyik legszínpompásabb halfajaForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Ez a színpompa azonban csak a hímeket jellemzi, a nőstények ennél jóval fakóbbak. A neptunfűmezők felett és a mélybe szakadó sziklafalaknál esetenként sűrű rajokban lebegnek a sötétbarna színükről, nagy pikkelyeikről és villás farkukról könnyen felismerhető barna korallsügérek, vagy baráthalak (Chromis chromis), amelyek a népes trópusi korallsügérfélék (Chromidae) családjának egyetlen földközi-tengeri képviselői.

A betűs sügér (Serranus scriba) a sekély vizek gyakran megpillantható színes halaForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Ugyancsak pompás látványt nyújtanak a sziklákról moszatokat legelésző, ezüst alapszínű, és vékony aranyszínű csíkokkal díszített magashatú durbincsok (Sarpa salpa).

Algákat legelésző magashátú durbincsok raja az Adriai-tengerbenForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

A durbincsfélék (Sparidae) családját amúgy is számos faj képviseli az Adriai-tengerben.

Bizonyosan szemünk elé kerülnek a kisebb rajokban látható kétsávos kecskedurbincsok (Diplodus vulgaris), amelyeket könnyű azonosítanunk a fej mögötti és a faroknyél előtti két fekete sávról.

Kétsávos kecskedurbincsForrás: Wikimedia Commons

A nyílt vízben lazább rajokban lebegő, alacsonyabb hátú, ezüstszínű és viszonylag nagy szemű feketedurbincsokat (Oblada melanura) a faroknyél fehér-fekete gyűrűjéről ismerhetjük fel.

Az Adria felszín alatti világa sok, könnyen felfedezhető, apró csodát rejtForrás: Adriatic Explorers - Marine Life & Wrecks

Mindezt - és még sok minden mást - akár egyetlen kiadós felfedezőúton is láthatjuk búvármaszkunk, vagy ABC felszerelésünk segítségével, ha nem a zsúfolt strandokon, hanem valamelyik elhagyatott öbölben, vagy part közeli sziget mélybeszakadó partjai előtt úszkálunk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK