Bolygóvédő állást hirdetett a NASA

Föld, műhold
Vágólapra másolva!
Bolygóvédő állást hirdetett az amerikai űrkutatási hivatal: a felügyelőknek az idegenektől kell megóvniuk a Földet.
Vágólapra másolva!

Az álláshirdetésben olyan szakembereket keresnek, akik Planetary Protection Officerként megakadályozzák, hogy idegen elemek szennyezzék a Földet.

A felhívás valódi, az USAJobs, az amerikai kormány hivatalos online felületén jelent meg, ahol szövetségi hivatalok és szervezetek hirdetnek állásokat.

A jelöltektől elvárják, hogy „haladó szintű bolygóvédelmi ismeretekkel rendelkezzenek”, legyen tapasztalatuk „űrprogramok tervezésében és kivitelezésében”, mivel a feladat a „világűr emberek és robotok végezte felfedezéséből származó biológiai szennyezés megakadályozása” lesz.

A pályázókat kiemelkedő fizetéssel kecsegtetik: évente 124 ezer és 187 ezer dollár (31,7 millió - 47,8 millió forint) között kereshet, akit felvesznek. A szerződéseket három évre kötik, amelyet további két évvel hosszabbíthatnak meg. A pályázók augusztus közepéig jelentkezhetnek.

A BBC szerint az ötlet nem új, az ENSZ 1967-ben aláírt űrhajózási egyezménye tartalmazza a felhívást, hogy az űrhajókat indító országok akadályozzák meg a földi űrszennyezést.