A Titanic üveglemezre ragadt kísértetei

Titanic
A legutolsó felvétel az ír partoktól távolodó Titanicról. A képre kattintva galéria nyílik Francis Browne Titanicon készített eredeti felvételeiből
Vágólapra másolva!
Kevéssé ismert, hogy az álmok hajójáról valójában nagyon kevés eredeti fénykép készült. A pompás belső tereket és fedélzeteket megörökítő üveglemezekről a múlt kísérteteként elevenedik meg előttünk a Titanic.
Vágólapra másolva!

Számos közismert felvétel nem is a Titanicot, hanem a testvérhajóját ábrázolja

A White Star Lines hajózási társaság büszkesége, az RMS Titanic, korának legnagyobb és elsüllyeszthetetlennek tartott óceánjárója 1912. április 10-én délben futott ki első útjára Southamptonból.

A Titanic már azt megelőzően legendává vált, hogy kifutott volna első útjára Forrás: Wikimedia Commons/Ken Marschall

A luxusgőzös nagy hírveréssel beharangozott első kifutásáról készültek felvételek, sőt egy rövid mozgófilm is (ez utóbbi a budapesti Titanic-kiállításon is megtekinthető), ám

az óceánjáró végzetesnek bizonyult útjáról már sokkal kevesebb eredeti fotódokumentum maradt fenn.

Annak ellenére, hogy a Titanicról szóló cikkek, tanulmányok sokféle képet publikálnak a fényűző óceánjáró belső tereiről, valójában csak kevés eredeti felvétel készült a hajóról.

A Titanicot Southampton kikötőjében a 44-es mólóhoz vontatják 1912. április 4-én. Innen futott ki első, ám végzetes útjára Forrás: AFP

A Titanic rövid pályafutása egyszerűen nem adott lehetőséget arra, hogy nagyobb mennyiségű fényképfelvétel készülhessen az első útján, 1912. április 15-én hajnali 2 óra 20 perckor hullámsírba merült luxusgőzösről.

A Titanic roncsa 3861 méter mélyen, az atlanti fenéksíkságon fekszik. A roncsot 1985. szeptember 1-jén Jean-Louis Michel és Robert D. Ballard fedezte fel Forrás: AFP

A Titanic fedélzetén készült képek pedig az óceánjáróval együtt süllyedtek az Atlanti-óceán feneketlen mélységeibe. A Titanic történetéről készített cikkek mellékleteit alkotó, valamint a hajó legendásan híres helyiségeit, így többek között az első osztályú éttermet, a Café Parisienne-t, a télikertet, vagy a híres, üvegkupolás, faragott nagy lépcsőfeljárót ábrázoló felvételek többsége ugyanis

a Titanichoz legjobban hasonlító Olympic belső tereiről készült.

A Titanic híres lépcsőfeljárója az Olympicon lévő pontos mása volt. Ez utóbbit, miután a hajót kivonták a szolgálatból és szétbontották, egy közép-angliai szálloda, a Hotel White Swann a hajó más berendezési tárgyaival együtt megvásárolta, és beépítette a szállodába, ahol az ma is megtekinthető Forrás: AFP/Francois Guillot

Érdemes megjegyezni, hogy a világhírű filmrendező és szenvedélyes Titanic-kutató, James Cameron ugyancsak az Olympicról fennmaradt korabeli felvételek alapján építtette meg a hajó belsejét az óceánjáróról szóló filmeposzának forgatásához.

Egy fiatal jezsuita pap a történelmet fotózza

A hajóról készült egyetlen fennmaradt, átfogó és autentikus képsorozat egy ír jezsuita szerzetes, Francis Patrick Mary Hegarty Browne (1880–1960) hagyatékából került elő.

Francis Browne időskori képe. Browne atya fiatalemberként a Titanic első osztályán utazott Southamptonból az írországi Queenstownba Forrás: Wikimedia Commons

Browne atyát nagybátyja, Queenstown (ma Cobh, Írország) püspöke fizette be jutalomként a Titanic első útjára, a Southampton–Cherbourg–Queenstown útvonalon. Browne atya menetjegye az első osztályra szólt, és a fényűzően berendezett A24-es kabinban szállásolták el.

Francis Browne felvétele az első osztály étterméről Forrás: Francis Browne Heritage/Irish Picture Library

A fiatal pap szenvedélyes amatőr fotós volt, így természetesen erre a rendkívüli útra is magával vitte a fényképezőgépét.

Mint első oszályú utasnak, bejárása volt az óceánjáró legfényűzőbb helyiségeibe is. Browne atya 1912. április 11-én, délután fél egykor szállt ki az utolsó kikötőhelyéről, Queenstownból New York felé kifutni készülő Titanicról.

A legutolsó felvétel az ír partoktól távolodó Titanicról. A képre kattintva galéria nyílik Francis Browne Titanicon készített eredeti felvételeiből Forrás: Francis Brown Heritage/Irish Picture Library

Az átrakó gőzös fedélzetéről Francis Browne készítette a történelem legutolsó ismert felvételét a horgonyát éppen felszedett, és a nyílt tenger felé haladó Titanicról.

Évtizedekre a feledés homályába merült a becses kollekció

Az óceánjáró elsüllyedése után természetesen azonnal felértékelődtek Francis Browne felvételei. Az 1910-es illetve 20-as években több, a Titanic tragédiájával foglalkozó újságcikk is közölt képeket Browne atya kollekciójából, azonban

a teljes Titanic-gyűjteménye csak jóval a halála után vált hozzáférhetővé.

A Titanic sétafedélzete az első osztály kabinsoránál. A folyosó közepén sétáló magányos alak Edward J. Simth kapitány Forrás: Francis Browne Heritage /Irish Picture Library

Francis Browne páratlan értéket képviselő felvételeinek gyűjteménye a későbbi évtizedekben a feledés homályába merült. A kincset érő kollekciót csaknem negyed évszázaddal Browne atya halála után, 1986-ban egyik rendtársa, Edward E. O'Donel jezsuita szerzetes fedezte fel a dublini rendházban őrzött személyes hagyatékában.

Hugh Walter McElroy a stewardok főnöke Smith kapitány társaságában, a Titanic fedélzetén Forrás: Irish Picture Library

Az üveglemezekre rögzített képek feldolgozásában több elismert Titanic-kutató, köztük Robert D. Ballard, a roncs felfedezője is közreműködött.

Browne atya képei között találjuk például az egyetlen fennmaradt eredeti fotót a Titanic rádiósszobájáról,

a híres első osztályú étteremről, vagy a díszes dohányzószalonról és a tornateremről.

A Titanic tornaterme Forrás: Francis Browne/Irish Picture Library

De ugyancsak a jezsuita páter hagyatékából került elő az Edward J. Smith kapitányról életében utoljára készült fennmaradt fényképfelvétel is.

Francis Browne Titanicról készített kollekciója közel 1000 felvételből áll.

A Titanicot az Edward-kor pompája jellemezte Forrás: Francis Browne Heritage/Irish Picture Library

Ezenkívül csak a Titanic katasztrófáját túlélő Odell család birtokában maradt fenn néhány, az utazás ideje alatt készített eredeti felvétel. A Titanic kutatásában felbecsülhetetlen segítséget jelentő Browne-féle kollekciót Dublinban, az Irish Picture Libraryban őrzik.