Minioperával búcsúztatják a megsemmisülő Cassinit

Szaturnusz
A Cassini-űrszonda 2004-ben ért a Szaturnusz közelébe
Vágólapra másolva!
Humoros szövegű minioperával búcsúztatják a NASA pénteken megsemmisülő Cassini űrszondáját.
Vágólapra másolva!

A Le Cassini Opera szövegét Robert Picardo, a Star Trek: Voyager című amerikai televíziós sci-fi sorozat egykori szereplője vetette papírra néhány héttel ezelőtt, alig egy perc alatt - írja az MTI.

Picardo, aki a Doctor karakterét játszotta az 1995 és 2001 között sugárzott szériában, a The Planetary Society nevű társaság művészeti vezetőjével közösen alkotta meg a Verdi Rigolettójában felcsendülő La Donna e mobile dallamára épülő minioperát.

- énekli Picardo, aki kifejezetten vígnak szánta az operát.

Earl Maize, a Cassini-program munkatársa "szívmelengetőnek" nevezte a produkciót, megjegyezve, hogy a missziónak épp az volt az egyik célja, hogy közelebb hozza az emberekhez az űrkutatást.
Picardo mindössze kétszer énekelte el elejétől a végéig a Le Cassini Operát és már el is készült a mű, amelyet a YouTube videomegosztó portálon is meg lehet nézni.

Forrás: NASA/JPL/Caltech

A Cassini eredetileg négyévesre tervezett küldetését már kétszer meghosszabbították. A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini-Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az anyaszonda, a Cassini feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót, valamint annak gyűrű- és holdrendszerét. A szondapáros 2004. július 1-jén állt pályára a Szaturnusz körül. A Huygens 2004. december 25-én vált le az anyaszondáról, majd 2005. január 14-én sima leszállást végzett a Titan addig teljesen ismeretlen felszínére.

A Cassini elolvad és szétszúzódik, ahogy több mint 120 ezer kilométeres óránkénti sebességgel alámerül a Szaturnusz légkörébe. A földi irányítók akkor fogják tudni, hogy a szonda megsemmisült, ha a földi antennák elveszítik vele a rádiókapcsolatot, ami várhatóan pénteken fog bekövetkezni.