Legendás kincsek, melyek mind a mai napig nem kerültek elő
A nácik elveszett aranya sokak fantáziáját megmozgatja (a kép illusztráció)
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A történelem vérzivataraiban számos világhírű mű- és kegytárgynak veszett nyoma, de nemcsak felbecsülhetetlen értékű aranykincsek, hanem például a pekingi előember tudománytörténeti jelentőségű koponyamaradványa is eltűnt a második világháború zűrzavaros éveiben. Vannak olyan tárgyak, amelyek sorsa egészen az eltűnésükig jól dokumentált, de akadnak olyanok is, mint például a titokzatos templomos lovagrend mesés hagyatéka, vagy a nácik aranya, amelyek sorsa a legendák ködébe vész. Összeállításunkban néhány eltűnt világhíres kincs nyomába eredtünk.
A fáraó átka süllyeszthette mélybe a vitorlást?
A gízai piramisokat, Kefrén, Kheopsz, és Menkauré fáraók monumentális síremlékeit már az antik időkben is az ókori világ hét csodája közt tartották nyilván. Kairó, az egyiptomi főváros határában a sivatag fölé magasodó építmények napjainkban is a világ leglátogatottabb műemlékei közé tartoznak.
A piramisokról készített első tudományos igényű leírások még Napóleon 1798-as hadjárata idején készültek.
A 19. század elején egy új, megszületőben lévő tudományág, az egyiptológia kezdte el az ókori Egyiptom műemlékeinek és kultúrájának tanulmányozását, amelyhez hatalmas lendületet adott, hogy 1822-ben Jean-Francois Champollion francia klasszika-filológus, orientalistának a híres rosette-i kő alapján sikerült megfejtenie a hieroglifákat.
Sokak fantáziáját megmozgatta, hogy vajon mit rejthet a kolosszális építmények belseje.
Elsőként egy amatőr régész, Howard Vyse brit katonatiszt jutott be a piramisok belső tereibe, az 1830-as években. Ezekben az időkben még igencsak destruktív feltárási módszereket alkalmaztak, Vyse például robbantással nyitott utat magának a piramisok belsejébe.
A három gízai piramis közül ugyan Menkauré fáraó mintegy 4500 éve emelt síremléke a legkisebb, ám ebben Vyse 1838-ban megtalálta a fáraó díszes szarkofágját. A rendkívül becses leletet Howard Vyse a Beatrice kereskedelmi hajó fedélzetén akarta Angliába küldeni.
Az egykori egyiptomi istenkirály szarkofágját annak rendje és módja szerint be is hajózták Alexandriában a Beatrice fedélzetére.
Senki sem sejthette, hogy emberi szem ekkor látta utoljára a különleges relikviát.
A Beatrice Nagy Britannia felé hajózva ugyanis heves viharba került a Földközi-tengeren, és rakományával együtt a hullámsírba merült.
A Beatrice katasztrófája nyomán sokan a fáraó átkáról kezdtek el suttogni,
ami viszont tény, hogy a hajó roncsai mind a mai napig nem kerültek elő.
Ha egy kutató-expedíció felfedezné a Beatricét, a roncsok között minden bizonnyal megtalálná Menkauré híres szarkofágját is.
Németországban szívódott fel a cárok féltonnányi borostyánja
Carszkoje Szelót, a Romanov-dinasztia nyári rezidenciáját Nagy Péter cár építette felesége, Katalin cárnő számára a 18. század elején. Az 1710-ben elkezdődött építkezések nyomán szökött káprázatos pompába Európa egyik legszebb barokk kastély-együttese, amely ma az UNESCO világörökség részét alkotja.
Katalin palotájában állt a messze földön híres Borostyán-szoba,
amely színarannyal futtatott faragványain valamint kristálytükrein kívül, elsősorban káprázatos borostyándíszeiről vált nevezetessé. A Borostyán-szoba berendezését I. Frigyes Vilmos porosz király ajándékozta Nagy Péternek, aki felesége, a cárné palotájába építtette be a pompás dekorációt.
Az egyedülálló dekoráció elkészítéséhez kereken 450 kilogramm borostyánt használtak fel
az egykori mesterek. Carszkoje Szelo túlélte az 1917-es bolsevik forradalom utáni zűrzavart és a polgárháborút, ám a második világégést már nem sikerült károk nélkül átvészelnie. 1941. június 22-én Adolf Hitler csapatai megtámadták a Szovjetuniót.
A közel 3 millió katonát magába foglaló támadóerőből Wilhelm Ritter von Leeb vezértábornagy Észak Hadseregcsoportja kapta azt a feladatot, hogy foglalja el Leningrádot, a mai (és 1917 előtti) Szentpétervárt. Von Leeb hadosztályai szeptember 8-án elérték a Névát és megkezdték Leningrád bekerítését, a Carszkoje Szelo a németek kezére került.
Felsőbb parancsra, egy erre a célra kijelölt különleges alegység lebontotta a Borostyán-szoba felbecsülhetetlen értékű berendezését, és Németországba szállította,
ahol a kelet-poroszországi Königsbergben állították ki a relikviákat.
1945 februárjában, - ugyancsak felsőbb parancsra – ismeretlen helyre szállították a közeledő Vörös Hadsereg által veszélyeztetett városból a kincseket.
A Borostyán-szobáról ez az utolsó dokumentálható információ. A Harmadik Birodalom összeomlása után a gondos kutatások ellenére sem akadtak rá a nácik egész Európából összehordott műkincsei között a Borostyán-szobát egykor díszítő értékes tárgyakra.
Úgy tűnik, hogy ezeknek mindörökre nyoma veszett. A második világháború után a Borostyán-szobát eredeti állapotának megfelelően állították helyre, az egykori berendezést másolatokkal pótolva.
Ma sem tudni, hová lett a pekingi előember koponyája
Az eredetileg Sinanthropus pekinensis fajnéven leírt, ám pekingi előemberként ismert korai ősember maradványát, a koponya néhány fosszilis darabját Davidson Black kanadai antropológus fedezete fel 1927-ben, Peking közelében.
A lelet megtalálása - a jávai és heidelbergi előemberek maradványai mellett –
az egyik legjelentősebb felfedezésnek számított a Homo nemzetségbe tartozó korai emberek leszármazásának kutatásában.
(Az 1960-as évekig a jávai, a heidelbergi és a pekingi embereket külön fajként tartották számon, ám a korszerű módszerekkel elvégzett kutatások bebizonyították, hogy valamennyien egyetlen korai emberfaj, a Homo erectus képviselői voltak.)
A rendkívüli értéket képviselő fosszíliának 1941-ben, a Kína ellen indított japán invázió idején veszett nyoma.
Semmit sem tudni arról, hogy ki vagy kik vitték el az értékes leletet.
Egyes feltételezések szerint a japánok és a kínai kommunisták ellen egyaránt háborút viselő Csang Kaj-sek köztársasági kormányával szövetséges amerikaiak kezébe került a lelet, akik egy hadihajó fedélzetén azt az Egyesült Államokba küldték, ám a hajó értékes szállítmányával együtt elsüllyedt a Csendes-óceánon.
Ennél azonban sokkal valószínűbb, hogy az értékes fosszíliát Kínában rejtették el, és a pekingi előember maradványainak a háborús események sodrában veszett nyoma.
A faun márványba torzult fintora
Az itáliai reneszánsz és az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobb alakja, Michelangelo Buonarotti noha elsősorban szobrásznak tartotta magát, nem csak a szobrászatban, hanem az építészetben, festészetben, sőt a lírai szépirodalomban is maradandót alkotott.
Kifejezésmódja teljesen elüt a reneszánsz másik két nagy óriása, Leonardo da Vinci és Raffaello stílusától,
ezért nem véletlen, hogy alkotásait a művészettörténet legbecsesebb, és a múzeumok legféltettebb kincsei közt tartják számon.
A különc és magányos mester önmarcangoló lelkivilága átüt az alkotásain is, különösen A faun maszkja című márvány fejszobrán. Ma már sajnos csak egykori fotókon láthatjuk a híres alkotást, amely a firenzei Bangello Múzeum egyik büszkesége volt.
Mussolini 1943 júliusában bekövetkezett bukása és Olaszország háborúból történt kilépése után az addigi szövetséges, a náci Németország ellenség módjára viselkedett az olaszokkal. Az 1943-as szicíliai partra szállást követően a délről lassan északnak nyomuló angolszász szövetségesek 1944 nyarán már Toszkána területén jártak.
A várható harcok elől a Bangello Múzeum több alkotását is biztosabbnak vélt helyre mentették,
a faun álarca így került a Castello di Poppi kastélyba. Utóbb ez mégsem bizonyult jó döntésnek, mivel a szövetségeseket feltartóztatni igyekvő 10. német hadsereg 305. hadosztályának katonái 1944. augusztus 22-én kifosztották a kastélyt, és az ott fellelhető műtárgyakat, köztük Michelangelo világhírű alkotását is felpakolták egy teherautóra, majd elhajtottak a zsákmánnyal.
A szobor sorsa ezután már nem volt tovább követhető:
mind a mai napig nem tudni, hogy hová kerülhetett a felbecsülhetetlen értékű műtárgy, Michelangelo márvány faun maszkja.
A firenzei gyémánt rejtélyes útja Svájcba
A világ eddig ismert legnagyobb, 133 karátos rózsaszín gyémántjának pontos eredetéről nem sok információ maradt fenn.
Ami tény, hogy az unikális gyémánt a Habsburg-család tulajdonában volt.
Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásának végnapjaiban, 1918 novemberében, amikor IV. Károly az utolsó ausztriai császár és magyar király, az ekartsaui nyilatkozattal lemondott a trónról, a rendkívül értékes drágakő még a család birtokában volt.
Károlynak és feleségének, Zita császárnénak 1918 novemberében már nem sok illúziója lehetett családjuk további sorsát illetően.
A Monarchia összeomlása után megalakult osztrák szociáldemokrata kormány nem csak hogy megfosztotta őket hatalmuktól és minden vagyonuktól, hanem a Habsburg-ház tagjait „örökre" száműzte Ausztriából. Nem véletlen, hogy Károly és Zita a család jövőjének bizonytalansága miatt a könnyen mobilizálható kisebb ingóságaikból,
elsősorban az ékszereikből igyekeztek minél többet biztonságba helyezni,
még mielőtt ezeket is elkoboznák tőlük.
Gordon Brook-Shepherd angol történész Habsburg Ottóról írt, és 2007-ben megjelent eredeti forrásokon alapuló könyve szerint, a család a firenzei gyémántot egy svájci trezorban kívánta elhelyezni.
Az ügylet lebonyolításával dr. Bruno Steiner bécsi ügyvédet bízták meg.
Ez az utolsó biztos információ a különleges értéket képviselő drágakőről.
Bruno Steinert 1924-ben bűnvádi eljárás alá vonták, csalás gyanúja miatt. A hosszadalmas perben a bíróság végül bizonyítottság hiányában felmentette az ügyvédet, ám, hogy mi lett a firenzei gyémánt sorsa, arra soha nem derült fény, a becses drágakő mindörökre eltűnt.
Talán még ma is Konstantinápoly földjében rejtőzik Izrael szakrális szimbóluma
A zsidóság egyik legrégebbi vallási szimbóluma a hétágú gyertyatartó, a menóra. A szakrális mécses a Mózes által látott bibliai égő csipkebokrot szimbolizálja. A hozzávetőleg egy méter magas menórát Becalél mester készítette el színaranyból, amelyet drágakövekkel ékesített.
Az eredeti menórát a Tóra második könyve 25. részének 31-40. versében írt isteni utasítás betartása mellett alkották meg.
A menóra már Mózes korában is fontos vallási szerepet töltött be,
a pusztai Szentély közepén állt, később pedig a jeruzsálemi templomban őrizték. I Heródes Agrippa király Kr.u. 44-ben bekövetkezett halála után Izrael római provincia lett.
A római uralommal elégedetlen zelóták, illetve a hozzájuk csatlakozott esszénusok Kr. u. 66-ban a békepártiakat elhallgattatva felkelést robbantottak ki,
és súlyos veszteségek árán kiverték Cestius Gallus prokonzul seregeit Júdeából.
Néró császár utasítására 67 tavaszán Vespasianus három légió élén megtorló hadjáratot indított a zsidók ellen, és elfoglalta Galileát.
Nero meggyilkolása után, Kr. u. 68-ban, a „négy császár évében" súlyos polgárháború gyötörte Rómát, és ez átmenetileg megakasztotta a hadjáratot is. A saját légiói által 69-ben imperátornak kikiáltott Vespasianus Rómába sietett, hogy elfoglalja a trónt, a hadjárat folytatását pedig tehetséges fiára, Titusra bízta.
Titus seregei 70-ben öt hónapos ostrom után bevették a „lázadás fészkét", Jeruzsálemet.
A második, Heródes építtette templom az ostrom során elpusztult, noha Titus megtiltotta legionáriusainak a szent épület felgyújtását.
A katonák kifosztották a szentélyt, és a menórát hadizsákmányként Rómába vitték.
A Forum Romanum Kolosszeum felőli végén álló Titus-diadalív belső boltozatán ma is megtekinthető az a dombormű, amin a triumfáló katonák viszik a diadalmenetben felvonultatott szent relikviát.
A menóra a feljegyzések szerint még Kr. u. 455-ben is Rómában volt, amikor a vandálok kifosztották az „örök várost".
Az utolsó hiteles forrás a szent tárgyról a 6. századból származik,
amikor Flavius Belisarius Rómából Konstantinápolyba szállította át a menórát.
A színarany hétágú mécsesnek ekkor veszett nyoma, de talán még ma is Isztambul, az egykori Konstantinápoly földjében rejtőzik valahol.
Rejthet-e sötét titkokat a Toplitz-tó sötét mélye?
Az előzőekben olyan kincsekről illetve mű- és kegytárgyakról írtunk, amelyeknek egészen az eltűnésükig viszonylag jól dokumentált a sorsa. Ismertek azonban olyan kincsek is mind a távoli, mind pedig a közelmúltból, amelyeknél még azt sem egyszerű megválaszolni, hogy mi lehet ezekkel kapcsolatban a valóság, és mi az, ami kizárólag csak a legendák világába tartozik.
A történelmi közelmúlt kincstörténetei közül kétség kívül a Toplitz-tó, vagyis a nácik aranyának a legendája az egyik legizgalmasabb történet.
A Harmadik Birodalom végnapjaiban, 1945 februárjában Adolf Hitler utasítást adott a Reichsbank aranykészletének Berlinből történő elszállítására.
Az 1938-as Anschluss, Ausztria bekebelezése, valamint Csehország 1939 márciusában történt megszállása és német protektorátussá nyilvánítása után az osztrák, illetve a cseh nemzeti bank aranykészletét lefoglalták, majd Berlinbe szállították a Reichsbank trezorjaiba. A második világháború kitörése után a náci Németország megszállta mintegy tucatnyi országból szintén jelentős mennyiségű – az amerikai szakértők szerint 1945-ös árfolyamon számítva mintegy 650 millió dollár, kb. 1200 milliárd forint értékű – arany került a nácik birtokába.
A Reichsbank páncélszekrényeiben őrzött aranyból 100 tonnát 1945 februárjában a Berlintől 200 kilométerre fekvő használaton kívüli földpát-bányában rejtettek el, amelynek egy részét Patton tábornok csapatai meg is találták. Ez a megtalált kincs azonban a teljes náci aranykészletnek csak egy, méghozzá valószínűsíthetően kisebb részét alkotta,
az SS ugyancsak rendkívül jelentős aranykészlete egyszerűen felszívódott.
A nyoma veszett náci aranykészletet 200 tonnára becsülik a szakértők. Az ausztriai Salzkammergut közelében fekvő Toplitz-tó környékén élők között mind a mai napig tartja magát az a szóbeszéd, hogy 1945. áprilisában Ernst Kaltenbrunner SS-Oberguppenführer, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) rettegett főnökének személyes irányítása mellett SS-katonák nehéz ládák tucatjait süllyesztették a tó mélyére.
Egyesek tudni vélik, hogy az elsüllyesztett ládákban az SS aranykészlete rejtőzött.
Az osztrák származású Kaltenbrunnert a német háborús főbűnösök nürnbergi perében halálra ítélték és kivégezték, a náci hóhér így a Toplitz-tó esetleges titkait is magával vitte a sírba.
A tó mélyén rejtőző arany legendája sokak fantáziáját megmozgatta a háború utáni években. 1959-ben német búvárok egy csoportja olyan ládákat emelt ki a mélyből, amelyben nagy mennyiségű hamisított angol fontot találtak, ám aranyat nem.
Az egy négyzetkilométer kiterjedésű, rendkívül mély (helyenként a 100 métert is eléri a vízmélység), zavaros, és roppant hideg vizű tóban életveszélyes vállalkozás a meder aljáig lemerülni.
Az „aranyláz" eddig 14 búvár halálát követelte,
ezért napjainkban már csak külön hatósági engedély birtokában lehet alámerülni a Toplitz-tó homályos mélységeibe. Eddig még nem sikerült megfejteni, valóban a nácik aranyát, vagy csak legendákat rejt-e a tó halálos mélysége.
Hová tűnhetett a párizsi templomos rendház kincse?
1307. október 13-án pénteken, IV. (Szép) Fülöp király parancsára Franciaország összes templomos rendházát körbevették az uralkodó katonái, és lefegyverezték, majd bilincsbe verték a lovagokat. Foglyul ejtették Jacques de Molay-t, a rend utolsó nagymesterét is, akit később eretnekség vádjával perbe fogtak és máglyára küldtek.
Miután V. Kelemen pápa a Vienne-i zsinaton 1312-ben feloszlatta a lovagrendet,
egész Európában hasonló sorsra jutottak a templomosok,
Angliát kivéve. A rendet kilenc elszegényedett francia nemesúr alapította meg Jeruzsálemben, 1118-ban, Hugues de Paynes gróf, a rend első nagymesterének kezdeményezésére.
A magukat Pauperes Commilitorum Christi, Krisztus szegény lovagjainak nevező rend számára II. Balduin jeruzsálemi király a Templom-hegy ókori romjai között jelölt ki szálláshelyet.
Történelmi tény, hogy alig egy évtizeddel később a templomosokat már Európa legbefolyásosabb és legnagyobb hatalommal rendelkező lovagrendjeként tartották számon a kortársak.
Máig nem tudni, hogy mitől ívelhetett fel ilyen gyorsan a rend befolyása. A templomosok hatalmát a 13. századra koronás fők, sőt, „Krisztus földi helytartója", a pápa is félték.
A rend alig néhány évtized leforgása alatt mesés vagyont halmozott fel,
és értékes birtokok tömegére tett szert. A rend körül a Szentföld feladása, 1298 után kezdett el vészesen fogyni a levegő. A hiú és kapzsi francia király, IV. Fülöp 1307-re látta elérkezettnek az időt arra, hogy megkaparintsa a templomosok mesés kincsét, és végleg megtörje a szerzetes-lovagok számára bosszantó hatalmát.
A templomosok központja ekkoriban Párizsban volt. A korabeli szóbeszéd arról suttogott, hogy a párizsi rendházban felhalmozott értékes kincseken kívül ott őrzik a híres Szent Grált, valamint Krisztus halotti leplét is. A rendet feloszlató pápai bulla, és az utolsó nagymester,
máglyahalála végleg megpecsételte a rend sorsát, ám az 1307-es párizsi rajtaütés elől több lovagnak is sikerült Angliába menekülnie, ahol I. (Nyakigláb) Edward király védőszárnyai alatt még néhány évig háborítatlanságot élvezhettek.
Még mielőtt IV. Fülöp katonái 1307. október 13-án késő este körbevették volna a párizsi rendházat, néhány társzekér hajtott ki sietősen a kolostor udvaráról, és a La Manche csatorna felé vették az irányt.
„Fordítsd tekintetedet a tölgy és a szil felé...”
Nem dokumentálható feltételezések szerint e kocsikon mentették át Angliába a legbecsesebb templomos relikviákat, ahol a rend 1315-ös feloszlatása után a sértetlenséget élvező lovagok elrejtették a kincset. Önként adódik a kérdés, vajon hol? Dan Brown világhírű bestseller, A Da Vinci-kód azt sugallja, hogy az észak-kelet skóciai Rosslyn Szent Máté kollégiumi kápolnája lehet a titokzatos templomos kincsek rejtekhelye.
A 15. század derekán épült, és a kor gótikus építészeti elemeitől jelentősen eltérő épület a Saint Clair (később Sinclair) család birtokában állt. A kápolna belsejében számos olyan kőfaragvány másolata látható, amelyek egykor a jeruzsálemi Salamon-templomban álltak. Ilyen többek között Jákim és Boáz-oszlopa, valamint a hármas boltív a pecséttel, a hatágú csillaggal.
Ezen kívül több olyan kőbe faragott szimbólum, köztük az összekötözött, fejjel lefelé álló angyal is felfedezhető a Rosslyn-i kápolnában,
melyek bizonyítottan a templomosok jelképei voltak.
Rosslyn rejtélyéhez tartozik az a templom alatt húzódó állítólagos kripta is, amelynek lejárata a 16. -17. századi feljegyzések szerint a kápolna hátsó végénél állt, ám amelyet a család egyik tagja, aki 1837-ben felelevenítve a régi hagyományt az ősi kriptába szeretett volna temetkezni, már nem találta meg. (A lejárót mind a mai napig nem sikerült felfedezni.)
A helyi hagyomány szerint a kripta csak az abból nyíló nagyobb titkos teremet álcázta,
amelyben a templomos kincseket, köztük a Szent Grált is elrejtették.
Kétségtelen tény, hogy a különleges Szent Máté kollégiumi kápolnában számos templomos illetve szabadkőműves szimbólum fedezhető fel, mégsem valószínű, hogy Rosslyn lett volna az angliai templomosok központja.
Ez utóbbi – korabeli dokumentumokkal bizonyíthatóan – ugyanis a skóciai Temple ( a 14. században még Balantrodoch) városkában állt, ahol még most is megtekinthető a gótikus templomos kolostor romja.
Rosslyn templomos kapcsolata csupán fikció,
ám ezzel szemben történelmi tény, hogy I. Edward idején Temple-ben állt Anglia egyetlen, bizonyítottan a templomos lovagok tulajdonában levő rendháza és apátsági temploma.
További érdekes szál, hogy a Seaton család tagjai – akik szoros kapcsolatban álltak a Sinclair-klán barátaival, a templomos lovagokkal, sőt közülük többen is a rend tagjai voltak, és akik Temple környékén rendelkeztek birtokokkal – 1349-től a „Kinghts Hospteller's"-ben, az angliai templomosokat felszívó kórházas lovagrendben bukkannak fel. És milyen érdekes, hogy ebben az időben a kórházas lovagok székhelye is szintén Temple, még pontosabban az egykori templomos apátság volt.
Temple-ben a mai napig elevenen élő néphagyomány, hogy a Párizsból kimenekített kincseket az apátság területén rejtették el a templomos lovagok.
Fordítsd tekintetedet a tölgy és a szil felé, és meg fogod találni a rejtett milliókat
- tartja egy napjainkig ismert környékbeli középkori mondás, amely sokak szerint az itt elrejtett templomos kincsekre utal.
2010-ben, nem messze az apátsági templom romjaitól, dr. Crispen Phillips feltárt egy falat és néhány lépcsőfokot,
amelyek északi irányba, a templom felé mutatnak.
Az ásatások során ugyanitt tucatnyi kisebb templomos szimbólumokkal díszített sírkövet, és egy nagy síremléket tártak fel, amelyre a templomosok „Memento mori – Emlékezz a halálra" jelmondatát vésték.
A templom irányába futó járatot eddig még nem tárták fel. Hogy rejt-e valamit a föld mélye a Temple-i monostori templom romjai alatt, egyelőre még megválaszolatlan kérdés.
origo.hu
Hat jele van annak, hogy haldoklunk
magyarnemzet.hu
Ennyi az ukránok embervesztesége az oroszok szerint
borsonline.hu
Rossz vége lett Curtis hajbeültetésének: „Keményen nézet ki”
vg.hu
Magasabb kamatozásra vált a Bónusz Magyar Állampapír
ripost.hu
Házasság első látásra: Csabi reagált a róla és Bogiról elterjedt pletykákra
vg.hu
Új üzemanyagárak: megtörte a kereskedőket a kormány fenyegetése – szerdától sokkal olcsóbb adják a dízelt
metropol.hu
Meghalt a legendás tévésorozat sztárja
mindmegette.hu
Galajfű, a pajzsmirigy doktora: ezért érdemes a teáját fogyasztani
origo.hu
Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó
videa.hu
Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)
jatek.hirfm.hu
Nyerő ajándékok. Vigye el őket a Hír FM játékában (hirdetés)
origo.hu
