Elhunyt Székely György neurobiológus

Vágólapra másolva!
Életének 91. évében elhunyt Székely György anatómus, idegtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Vágólapra másolva!

Tudományos eredményei közül kiemelkedik a gerincvelő és az agytörzs szerkezetének részletes leírása. Összehasonlító neurohisztológiai vizsgálatok alapján új szempontok szerint csoportosította az agyidegek magvait.

Székely György 1926-ban született Püspökladányban. Pécsett végezte el az orvostudományi egyetemet. Az 1940-es évek végétől már Szentágothai János munkatársaként dolgozott a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetében, amelyre a béke és a tudomány szigeteként emlékezett. 1962-től adjunktusként, 1966-tól egyetemi docensként tevékenykedett.

1972-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1975-től a Debreceni Orvostudományi Egyetem professzora, illetve az Anatómiai Intézet igazgatója lett.

Munkásságát egyebek mellett Akadémiai Díjjal, Szent-Györgyi Albert-díjjal, illetve Széchenyi-díjjal ismerték el.

- olvasható az MTA honlapján.