Új tudományhoz vezetnek a gravitációs hullámok kutatása terén elért eredményeik - ez a meggyőződése az idei fizikai Nobel-díj egyik kitüntetettjének.
Rainer Weiss a keddi stockholmi bejelentés utáni sajtótájékoztatón telefonon bejelentkezve méltatta a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) munkájában részt vevő több mint ezer tudóst.
Felidézte, két hónapra volt szükségük, hogy elhiggyék, valóban sikerült közvetlen bizonyítékot találniuk az Albert Einstein által egy évszázada megjósolt gravitációs hullámok, vagyis a téridő görbületének hullámszerűen terjedő megváltozásának létezésére.
Eredményeik révén a tudósok "egyre mélyebbre" pillanthatnak a világegyetemre - tette hozzá. "Sok dolog vár még felfedezésre" - fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy amerikai idő szerint igencsak korán hívták telefonon Stockholmból, azt mondta, annyi ideje azért volt, hogy felöltözzön. Hétfőn az orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje, Michael Young tréfálkozva közölte a sajtóval, hogy a hívás annyira megzavarta, hogy gondjai akadtak az öltözködéssel, a cipőjébe se tudott belebújni rendesen, s észrevette, hogy nincs rajta se zokni, se nadrág.
A Németországban született, de régóta amerikai állampolgár Rainer Weiss két honfitársával, Kip Thorne-nal és Barry Barish-sel osztozik a Nobel-díjon, amely mellé 9 millió svéd korona jár. Az összeg felét Rainer Weiss kapja, a másik felén Thorne és Barish osztozik.
Barry Barish az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, titkon számított a hívásra. A Santa Monicában lévő tudós be is állította az ébresztőjét hajnali 2.45-re, de a Nobel-bizottság titkára 4 perccel megelőzte.
Barish szerint a kitüntetés "diadal Einstein számára, méghozzá nagyon nagy".

Kip Thorne szintén az AP-nek azt mondta, a díj "győzelem az egész emberiség számára". A kaliforniai műszaki egyetem, a Caltech professzora szerint a gravitációs hullámok fontos eszközei lesznek a világegyetem feltárásának, nemcsak az eljövendő néhány évben vagy évtizedben, hanem az elkövetkező pár évszázadban.
A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.