Tízszeresére nőtt az elhízott gyerekek és tizenévesek aránya 40 év alatt

Felelős szülők? Látványosságként mutogatták súlyosan elhízott gyermeküket, kövér gyerekek
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Tízszeresére emelkedett az elhízott gyerekek és tizenévesek aránya 40 év alatt a világon. A növekedés üteme a közepes és alacsony jövedelmű országokban jelentős - állapította meg egy frissen közzétett jelentés.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és más gazdag országokban az emelkedés ugyan megállt, ám az arány elfogadhatatlanul magas maradt - írták a londoni Imperial College és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kutatói a most közzétett jelentésükben.

A beszámoló szerint

a kutatók több mint 2400 tanulmányt elemeztek, ezek nagyjából 32 millió, 5-19 éves gyerek adatait foglalták magukba 1975 és 2016 között.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Negyven év alatt nagyjából 11 millióról 124 millióra ugrott az elhízott gyerekek és tizenévesek száma a világon, azaz több mint tízszeres a növekedés - mondta el sajtótájékoztatón Majid Ezzati, a tanulmány vezető szerzője, az Imperial College közegészségügyi karának munkatársa.

Ez azt jelenti, hogy 2016-ban a világon a fiúk csaknem 8, a lányok majdnem 6 százaléka volt elhízott 2016-ban, míg 1975-ben kevesebb mint egy százaléka mindkét nemnek.

Ezen kívül tavaly a világon az 5-19 éves gyerekek közül 213 millió volt túlsúlyos, ám nem érte el az elhízás küszöbét

- derül ki az eddigi legnagyobb létszámú, 129 millió ember adataival végzett magasság- és súlymérésből.

A kutatók az otthoni és iskolai étkezés javítását és a több testmozgást szorgalmazták, hogy a gyerekeknek felnőtté válva ne kelljen a cukorbetegség, a szívbaj és egyes ráktípusok túlsúly okozta magasabb kockázatával szembenézniük.

Az Indonéziában élő Arya Permona 11 évesen közel 200 kilót nyom. Ő a világ egyik legkövérebb gyereke. Forrás: Origo

A tanulmány szerint szükség van a só-, cukor- és zsírtartalom jól látható, egyértelmű jelölésére az élelmiszerek címkéin, hogy a fogyasztók egészséges döntéseket hozhassanak.

Meg kell fontolni a "bóvliélelemnek", vagyis junk foodnak is nevezett ételek adójának emelését és reklámozásuk szabályainak szigorítását

- írta a tanulmány.

Dél-Afrikában, Mexikóban és Egyiptomban néhány évtizede még nagyon alacsony volt az elhízott gyerekek és tizenévesek aránya, most azonban ezekben az országokban a lányok elhízása 20-25 százalékos arányt ért el, ami a legmagasabbak között van - áll a jelentésben.

A Kelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és a karibi térségben mért értékek azt mutatják, az alultápláltságtól a túlsúlyig és az elhízásig vezető utat gyorsan meg lehet tenni - magyarázta Ezzati.

Illusztráció Forrás: The Picture Desk/Tracy Bennett

Ha így folytatódik, 2022-re több lesz az elhízott gyerek és tizenéves, mint az átlagnál kisebb súlyú, akik jelenleg nagyjából 192 millióan vannak. Az alultápláltak mintegy fele Indiában él. Jelenleg az ő számuk még meghaladja az elhízottakét.

A gyerekkori elhízás legmagasabb arányát tavaly Polinézia és Mikronézia szigetvilágában mérték, a lányok 25,4 százaléka, a fiúk 22,4 százaléka tartozott ide.

A két térséget követték a nagy jövedelmű, angolul beszélő országok, köztük az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Írország és Nagy-Britannia.

A gazdag országok közül az Egyesült Államok állt a legrosszabbul, a lányok 19,5, a fiúk 23,3 százaléka számított elhízottnak.


Az elmúlt négy évtizedben teljesen megváltozott az élelem, az adagok, a viselkedési és fogyasztási minták. Az erősen feldolgozott élelmiszerek nagyobb arányban kaphatók, olcsóbbak és jobban reklámozzák őket - fűzte hozzá Fiona Bull, a WHO szakértője.

A tanulmány egyébként a Lancet brit orvosi lap aktuális számában jelent meg.