Ismeretlen objektum lépett a Naprendszerbe

idegen objektum
Az objektum pályája
Vágólapra másolva!
Egy csillagközi térből érkező „látogató" tette tiszteletét a Naprendszerben.
Vágólapra másolva!

Az A/2017 U1 névre keresztelt objektumot múlt héten figyelték meg először a hawaii PAN-STARRS 1 teleszkóp segítségével.

– nyilatkozta Paul Chodas, a NASA földközeli objektumokat vizsgáló kutatója. „Nagyon régóta sejtettük, hogy léteznek ilyen objektumok – aszteroidák vagy üstökösök, amelyek a csillagok között mozognak, és időnként keresztülmennek a Naprendszeren -, de ez az első ilyen észlelésünk" – mondta Chodas. Hozzátette, a most detektált égitest nagy valószínűséggel egy csillagközi térből származó égitest, de ennek megerősítéséhez további vizsgálatok szükségesek.

A csillagászok szerint az objektum pályája hiperbola, ami azt jelenti, hogy az égitest elhagyja a Naprendszert. Már korábban is sikerült más, hiperbola pályán száguldó objektumokat megfigyelni, esetükben azonban a bolygók hatottak gravitációsan az égitestekre, kialakítva így a Naprendszert elhagyó útvonalukat. Az A/2017 U1 azonban nem közelíti meg a planétákat annyira, hogy azok befolyásolják a mozgását, húzták alá a szakértők.

Nem tudják pontosan, milyen objektum lehet

Egyelőre senki sem tudja, milyen objektumról van szó. A kutatók korábban azt feltételezték, hogy egy üstökös, ám nem detektáltak csóvát, ami miatt ezt az opciót végül többen kizárták. Egyes csillagászok mégis azt gondolják, hogy az A/2017 U1 inkább jég, mint űrszikla, mivel keletkezésének helye távol esett a csillagoktól, a csillagközi térben pedig a „jég dominál". Ráadásul az üstökösöknek nem minden esetben van csóvája, csak akkor alakul ki a képződmény, ha a Nap közelébe kerülnek, és a napsugárzás hatására a víz, a megfagyott gázok és más illékony anyagok párologni kezdenek, majd kiáramlanak a magból.

Az objektum pályája Forrás: NASA/JPL-CALTECH

"Angolosan távozik"

A szakértők rekonstruálták az objektum útját, eszerint egy legfeljebb 400 méter széles égitestről van szó, ami a Lant csillagkép irányából érkezett 92 000 kilométer per órás sebességgel. Október 14-én volt legközelebb a Földhöz, ekkor 24 millió kilométer távolságra járt tőlünk, ami a Föld-Hold távolság hatvanszorosa. Az A/2017 U1 jelenleg 156 ezer kilométer per órás sebességgel készül elhagyni a Naprendszert. A tudósok addig igyekeznek alaposabban is megvizsgálni az objektumot, hogy fény derüljön eredetére, valamint arra, hogy hány hozzá hasonló égitest száguldozhat a csillagközi térben.

Forrás: Space.com