Valami nagyon különleges történik az égen decemberben

meteor
A Geminidák meteorraj. A május 31-én várható meteorkitörés során ennél nagyságrendekkel több meteor lesz észlelhető
Vágólapra másolva!
A csillagok szerelmesei bizonyára örömmel hallják, hogy decemberben kivételesen látványos meteorzápor lesz látható az égen. A csillagászok előrejelzése szerint ebben az évben a Geminidák meteorraj különösen sok elemből fog állni és fizikai forrásuk, a 3200 Phaethon nevű kisbolygó is közel halad el a bolygónkhoz.
Vágólapra másolva!

A Phaethon egy sziklás aszteroida vagy esetleg egy üstökösmag maradványa, amely a Naprendszer belső részén kering rendkívül elnyújtott ellipszis alakú pályán.

December 10-én a kisbolygó olyan közel kerül a Földhöz, amire a következő 65 évben nemigen lesz példa.

Az aszteroida nagyjából 10 millió kilométerre halad el a Föld mellett. Elég közel lesz ahhoz, hogy egy jó amatőr távcsővel is megfigyelhető legyen.

A Phaethon fantáziarajza a mögötte húzódó porfelhővel Forrás: NASA

Noha az objektum átmérője több, mint 5 kilométer, nem jelent veszélyt számunkra. A tízmillió kilométer nagyon biztonságos távolság. Valójában a Phaethon maga nagyobb veszélyben van, mint mi.

Excentrikus pályájának köszönhetően igen közel kerül a Naphoz, ami miatt repedések keletkeznek a testén.

A kisbolygó port bocsát ki az űrbe. Az aszteroida által hátrahagyott törmeléksávnak a Föld pályáját keresztező része hozza létre a Geminidák meteorrajt.

A Geminidák meteorraj Forrás: YouTube

A meteorok száma az elmúlt években megnövekedett, és az idei évben különösen látványos hullócsillagzápor várható.

December 14-e kora reggeli óráiban a csillagászok óránként 120 meteor felvillanására számítanak.

Az északi féltekén kicsit magasabbra kell tekinteni az égen a meteorok észleléséhez, és mivel az objektumok – csillagászati léptékkel mérve – meglehetősen komótosan, másodpercenként 35 kilométeres sebességgel haladnak, ezért könnyű lesz megfigyelni, ahogy áthaladnak az égen.