Egekbe szökik a fókák stressz szintje, miközben átússzák a halálzónát

Vágólapra másolva!
A Phys.org tudományos szaklapban publikált friss tanulmány szerint a dél-afrikai medvefókák, miközben minden nap elhagyják a szárazföldi életterüket, a biztonságos nyílt vízre kiúszás közben pontosan megérzik, hogy honnan leselkedik rájuk halálos veszély a felszín alól.
Vágólapra másolva!

Halálos veszély a halálzóna vizein

A Miami Egyetem tengerbiológusokból álló kutatócsoportja a dél-afrikai Western Cape tartomány két helyszínén, a Fokvároshoz közeli Vals-öbölben (Fals Bay) fekvő Fóka-sziget (Seal Island), valamint a Walker-öbölbeli Gansbaii-hoz közeli Geyser Rock népes dél-afrikai medvefóka (Arctocephalus pusillis pusillis) kolóniáját vizsgálta.

A nagy fehér cápa képes tökéletesen beleolvadni környezetébe Forrás: Elter Tamás

Mindkét szigetről közismert, hogy vizeikben világviszonylatban is jelentősnek mondható egyedszámban élnek nagy fehér cápák (Carcharodon carcharias), amelyeknek itt a dél-afrikai medvefókák jelentik a legfontosabb zsákmányukat.

Élet-halálra menő küzdelem a dél-afrikai medvefóka, és a nagy fehér cápa között Forrás: Pinterest

A nagy fehér cápák egészen sajátos vadászati taktikát fejlesztettek ki a szemfüles és igen fürge fókák elejtésére. A Vals-öbölbeli 400 méter hosszú és 60-70 méter széles Seal Island szikláin közel 64 ezer dél-afrikai medvefóka él. A fókák minden reggel napfelkelte környékén kisebb, 8-10 egyedből álló csoportban vágnak neki az óceánnak.

A Seal Island több mint 64 ezer dél-afrikai medvefóka otthona Forrás: Elter Tamás

A sziget partjaitól nagyjából fél kilométeres távolságig húzódó területet a kutatók csak halálzónaként emlegetik, mivel a nyílt víz felé tartó fókákat ebben a körzetben éri a nagy fehér támadások kilencven százaléka.

A reggeli szürkületben a cápák a láthatóság határán járőröznek odalent, sötétszínű hátukkal beleolvadva környezetükbe, ami kiváló kamuflázsként elrejti őket a felszínen úszó fókák szeme elől. A cápák a homályos és alacsony látótávolságú vízben ilyenkor egy speciális szervükkel, az úgynevezett oldalvonal-rendszerükkel érzékelik a nyílt tenger felé igyekvő medvefókák mozgását.

A nagy fehér cápa tökéletesen képes beleolvadni környezetébe Forrás: Pinterest

Ez a különleges szerv egy olyan, a cápa törzsének két oldalán a bőr alatt futó érszerű struktúra,

amely a vízben keletkező egészen apró lökéshullámokat is képes detektálni.

E sajátos biológiai radar segítségével a nagy fehér cápa a felszínen úszó fóka alá navigálja magát, majd hirtelen függőleges testhelyzetet felvéve, rendkívül nagy sebességgel alulról felfelé törve támadja meg áldozatát.

Jelentősen megugrik a fókák stressz szintje a kritikus pontokon

A Floridai Egyetem tengerbiológusai arra voltak kíváncsiak, hogy a medvefókák képesek e megérezni a mélységből rájuk leselkedő halálos veszélyt.

Ehhez az állatok stressz szintjének változásait igyekeztek feltérképezni.

Neil Hammerschlag, a Floridai Egyetem docense és a kutatócsoport vezetője elmondta, hogy először tömött székletmintákat gyűjtöttek be a cortisol-stressz hormon glükokortikoid metabolit koncentrációjának tesztelésére.

Napozó dél-afrikai medvefókák a Geyser Rock szikláin Forrás: Elter Tamás

„Eredményeink azt mutatják, hogy a fókák pontosan felismerik a zsákmányolás szempontjából legintenzívebb napszakokat, illetve azokat a körzeteket, ahol a legtöbb támadás éri őket"- nyilatkozta Neil Hammerschlag, a tanulmány vezető szerzője.

Neil Hammerschlag, a kutatócsoport vezetője Forrás: Rosenstiel School of Marine and Atmospheric Science - University

A zsákmányolási maximum napszakában, illetve a halálzónának azokon a pontjain, ahol a cápák gyülekeznek, a medvefókák stressz szintje jelentősen megugrik.

Nyugtató barnamoszat erdőségek

A Geyser Rock környékén viszont mást mutattak a stresszvizsgálat eredményei. „Érdekes módon itt nem észleltünk szignifikáns stressz növekedést a fókáknál annak ellenére sem, hogy ott úszkáltak a közelükben a nagy fehér cápák.

Napfelkelte a Vals-öbölben, a nagy fehér cápák birodalmában Forrás: Elter Tamás

Ennek az az oka, hogy itt a kiterjedt barnamoszat erdőségek valamint a zátonyláb víz alatti párkányai illetve hasadékai könnyű menekülési lehetőséget biztosítanak számukra" – kommentálta e jelenséget a kutató.

Dél-afrikai medvefókák a Vals-öbölbeli Pyramid Rock vizein Forrás: Elter Tamás

Egyértelműen kimutatható, hogy a prédálás megnövekedett kockázatának érzete, így a zsákmányolás maximumainak napszaka, illetve az olyan terület elérése, ahová a legtöbb prédálás koncentrálódik jelentősen megnöveli a fókák stressz szintjét attól függetlenül, hogy éri-e támadás a csoportot, illetve, hogy ténylegesen vannak-e ott cápák.

Vízből kivetődő nagy fehér cápa a Seal Island vizein Forrás: Elter Tamás

A kritikus helyszíneken illetve napszakokban automatikusan megnövekvő stressz jelentősen javítja a fókák túlélési esélyeit, mivel a stressz hatására még körültekintőbbé és óvatosabbá válnak.

Amikor a ravasz fóka túljár a nagy fehér eszén

A dél-afrikai medvefókák maguk is többfajta védekező taktikát fejlesztettek ki a nagy fehér cápa támadások elkerülésre.

A felnőtt egyedek kisebb csoportokba verődve vágnak neki az életveszélyes halálzóna átúszásának.

Amikor itt kelnek át, delfinek módjára úszva, folyamatosan a vízből kiugorva küzdik le a veszélyes 500 méteres távot.

Néha csak pillanatokon múlik a fóka élete Forrás: Pinterest

Amikor ugyanis a fóka kiugrik a vízből, a cápa, amely odalent az oldalvonalával figyeli a lökéshullámokat, elveszti a kapcsolatot, és amikor a medvefóka ismét landol a vízen újra kell kezdenie a tájékozódást.

Ezzel a módszerrel többnyire sikeresen meg is zavarják az odalent ólálkodó ragadozót.

Ha a támadó nagy fehér elvéti a harapást, a ravasz medvefóka szorosan odanyomja magát a cápa oldalához, nagyjából a törzsnek a hát- és a farokúszó közötti részéhez.

A nagy fehér roppant hatékony ragadozó Forrás: Elter Tamás archívuma

A nagy fehér ilyenkor mint a saját farka után kapkodó kutya ugyan megpróbálja elérni a fókát, ám ehhez nem elég hajlékony.

A kiugrásos prédáláskor nagyon sok energiát veszít a ragadozó,

ezért néhány odakapási kísérlet után végleg kimerül. A ravasz fóka csak erre a pillanatra vár, és ekkor már játszi könnyedséggel faképnél hagyja hoppon maradt támadóját.