Múló divathóbortnak vélte az emailt a Downing Street

Downing Street
A mindenkori brit miniszterelnök rezidenciája, a londoni Downing Street 10
Vágólapra másolva!
Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint a londoni miniszterelnöki hivatal negyedszázaddal ezelőtt kezdett komolyabban foglalkozni az internetszolgáltatás előfizetésének gondolatával, de a Downing Street illetékesei akkoriban meg voltak győződve arról, hogy az email az újdonság varázsának múltával nem lesz tartósan fennmaradó eszköze az üzenetek továbbításának.
Vágólapra másolva!

John Majort 1994-ben figyelmeztették először az internet jelentőségére

A brit nemzeti levéltár minden év végén hagyományszerűen betekintést enged 25-30 évvel korábbi archív kormányzati iratokba.

John Major tory miniszterelnök Forrás: Wikimedia Commons

Pénteken nyilvánosságra hozott dokumentumaiból kitűnik, hogy John Major akkori miniszterelnök szakpolitikai döntéselőkészítő stábjának egyik tagja,

Damian Green 1994-ben feljegyzést intézett Alex Allenhez, Major személyi titkárához,

kifejtve azt a véleményét, hogy az internethasználók várhatóan egyre szélesebb körű véleményformálói közösséggé alakulnak a jövőben.

A mindenkori brit miniszterelnök rezidenciája, a londoni Downing Street 10 Forrás: Wikimedia Commons/Sergeant Tom Robinson Rlc

Green átirata szerint "a számítógépekhez értő" parlamenti képviselők közül többen felhívták a figyelmet arra is,

hogy ha a Downing Street előfizet az internetszolgáltatásra, akkor lépést tarthatna például a Fehér Házzal,

amely Bill Clinton elnökségének kezdete óta "nagy hangon hirdeti, hogy milyen korszerű eszközöket alkalmaz kommunikációjában".

Attól tartottak, hogy Tony Blair lesz az első előfizető

Az újonnan nyilvánosságra hozott iratok szerint a Downing Street attól is tartott, hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt frissen megválasztott új vezetője, a fiatal Tony Blair előbb fizet elő az internetre, mint a miniszterelnöki hivatal, demonstrálva, hogy "ő képviseli az új nemzedéket".

Tony Blair 1997-ben a Munkáspárt színeiben győzött a választásokon Forrás: Wikimedia Commons

Az aggodalom nem volt alaptalan:

Blair a Munkáspárt élén alig három évvel később, az 1997-es választásokon szinte megsemmisítő vereséget mért a konzervatívokra, és a Labour történetében addig és azóta is egyedülálló módon összesen három választási győzelmet aratott egymás után.

John Major brit miniszterelnök Bill Clinton amerikai elnöknél a Fehér Házban Forrás: Wikimedia Commons

Major személyi titkára Green feljegyzésére válaszolva nem zárkózott el attól, hogy a Downing Street előfizessen az internetre, de az emailt olyan divatjelenségnek tartotta,

amelynek használatát "az emberek világszerte legfeljebb szórakozásból próbálgatják".

1989-től vasrács zárja le a Downing Street-et Forrás: Wikimedia Commons

Alex Allan hozzátette: óvakodna attól, hogy a Downing Street "lóhalálában" meghonosítsa az emailt az üzenettovábbítás eszközeként.

Adósság elengedési javaslat a nukleáris arzenál ellenében

A brit levéltár archív dokumentumainak év végi ismertetéseiből mindig kiderülnek érdekes, néha meghökkentő háttérinformációk.

Jelcin orosz nemzeti zászlóval a kezében, az 1991 augusztusi kommunista puccskísérlet meghiúsítása után Forrás: Wikimedia Commons

A tavalyi év végén nyilvánosságra hozott régi iratok tanúsága szerint például a közép- és kelet-európai gazdaságok átalakulásának finanszírozására abban az évben létrehozott Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 1991-ben azt javasolta a brit kormánynak,

hogy a Nyugat egy adósságfelvásárlási tranzakcióval szabadítsa meg

60 milliárd dollárnyi devizakötelezettségétől az utolsó napjait élő Szovjetuniót a teljes szovjet nukleáris fegyverzet leszereléséért cserébe.

Jacques Attali az 1991-ben létrehozott EBRD legelső elnöke Forrás: Wikimedia Commons

Az EBRD akkori elnöke, Jacques Attali szerint ezzel az ügylettel a hét legfejlettebb ipari gazdaság (G7) akkori védelmi kiadásainak töredékéből meg lehetett volna teremteni a világbékét.

Jelcin a reformpolitika bukására figyelmeztette Majort

A dokumentumokból nem derült ki, hogy John Major foglalkozott-e az EBRD akkori elnökének kezdeményezésével.

Borisz Jelcin felesége társaságában Forrás: Wikimedia Commons

A titkosítás alól tavaly feloldott aktákból az viszont kitűnt, hogy

Borisz Jelcin, az Oroszországi Föderáció első elnöke szintén 1991-ben, egy telefonbeszélgetésben arra figyelmeztette Majort,

hogy ha a Nyugat nem nyújt gazdasági segítséget Moszkvának, az orosz reformpolitika könnyen elbukhat, "és nem lesz újabb esély Oroszország átalakítására".

(Forrás: MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!