Új magyar gyógyszer adhat reményt a stroke betegeknek

agyi ér problémák
Thrombectomy performed under cerebral angiography on a patient with symptoms of a stroke, Neuro-Vascular Unit (UNV) CHU Bordeaux. CHU de Bordeaux, France BURGER/PHANIE
Vágólapra másolva!
Az ELTE Innovatív Kutatója Díját 2018-ban Málnási Csizmadia Andrásnak és feltalálótársainak ítélték oda, a "Miozin izoformák gátlására alkalmas vegyületek" című találmány és annak szabadalmi bejelentése alapján. A Motor Farmakológia Kutatócsoport a motorfehérjéket mint potenciális gyógyszercélpontokat vizsgálja, és a motorfehérjékre ható gyógyszer-hatóanyagokat fejleszt.
Vágólapra másolva!

A miozin motorfehérje-család tagjai fontos gyógyszercélpontok, mert kulcsszerepet játszanak a vázizom, a simaizom és a szívizom összehúzódásában, a sejtek osztódásában és mozgásában, az idegsejtek nyúlványnövekedésében, ezáltal az agyi plaszticitás kialakításában, illetve az idegrendszer regenerációs folyamataiban.

Az utóbbi évtizedekben sok hatóanyagot próbáltak kifejleszteni a stroke utáni regeneráció elősegítésére, ezek a próbálkozások sorra elbuktak. Az MTA csoport alapvetően új megközelítéssel kezdett el hatóanyagot fejleszteni azáltal, hogy a regenerációért közvetlenül felelős motorfehérjére terveznek gyógyszert.

Stroke-ot szenvedett beteg kezelése Forrás: Phanie/BURGER/PHANIE/Burger

Kifejlesztették és szabadalmaztatták az első olyan, miozin motorfehérjét gátló hatóanyagot, amely regenerálja a stroke utáni agyi károsodást.

A stroke kutatásról

A csoport az iszkémiás stroke alatt történő érelzáródást speciális műtéti eljárással modellezi. Ezt követően a kezelendő állatok a sérült agyterületre speciális hatóanyagot kapnak, míg a kontroll csoport hordozó anyagot kap. In vivo képalkotási módszerekkel (MRI, SPECT) kimutatták, hogy a kezelt állatokban a sérült agyterületen az agyi vérkeringés mértéke megnövekedett, az agyi ödéma mérete jelentősen csökkent.

A kezelt állatoknál jelentős neurológiai és általános tüneti javulás észlelhető.

Jelenleg tökéletesítjük hatóanyagunk sérült agyterületre juttatását, hogy a jelenleg elterjedt (trombektómia) műtétek közben a gyógyszer beadható legyen – mondta Gyimesi Máté. Ez lenne a világon az első, stroke utáni regenerációt elősegítő gyógyszer.

Izomgörcsökkel járó betegségek gyógyítása

Stroke után az izmok nem kapják meg a megfelelő impulzusokat az agyból, emiatt a betegek átmeneti vagy tartós izomgörcsökben szenvednek.

Stroke-os beteg Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Deniz Calagan

A jelenlegi piacon lévő izomrelaxánsok a központi idegrendszerre hatnak, így számos komoly mellékhatással (szívelégtelenség, paralízis) rendelkeznek .

A csoport által kifejlesztett hatóanyag kizárólag a vázizom motorfehérjére, a miozinra hat, így optimális tulajdonságokkal rendelkezik egy mellékhatásoktól mentes hatóanyag fejlesztésére. Ez a gyógyszer megoldást jelent a sclerosis multiplex-, stroke, vagy más gyógyszerek által okozott izomgörcsök enyhítésére.

Forrás: ELTE

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!