Repülés közben eltűnt a Puli

Puli Space
A Puli rover egyik tesztelése
Vágólapra másolva!
A Puli csapata Mumbaiban (korábbi angol nevén Bombay) búcsúztatta az Óesztendőt Ázsia legnagyob tudományos-technológiai fesztiváljának meghívott kiállítójaként - de I2.6 nevű holdjáró prototípusa nélkül kellett részt vennie az eseményen, amely egyszerűen eltűnt a Budapest-Isztambul-Bombay repülőút során.
Vágólapra másolva!

Ország- és világjárásának 2017-es zárásaként a Puli meghívott kiállítóként részt vett Ázsia legnagyob tudományos-technológiai fesztiválján, a Techfest, IIT Bombayon, amely 2016-ban mintegy 160.000 látogatót vonzott.

"Nagy megtiszteltés számunkra, hogy felkeltettük a Techfest IIT Bombay szervezőinek érdeklődését, és meghívott kiállítóként rész vehettünk az idei háromnapos rendezvényen. I2.6-os rover prototípusunkkal izgatottan készültünk a kiállításra. Az érdeklődés végig nagyon nagy volt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ennek ellenére szomorúan és dühösen érkeztek vissza kollégáim az indiai metropoliszból." - mondta el Dr. Pacher Tibor, a Puli vezetője.

Az eltűnt Puli rejtélye

A Puli egy gleccseren Forrás: Puli Space

Rengeteg lehetőséget veszítettünk el így, nem tudtunk bemutatkozni a kiállítást megnyitó Manohar Parrikar őexcellenciájának, Goa főminiszterének, nem tudtuk megadni a sok-sok látogatónak a Puli Mission Control és a rover irányításának élményét, és elestünk rengeteg média lehetőségtől is. Nagyon csalódottak vagyunk, a Turkish Airlines ügyfélszolgálata lényegében válaszra sem méltat minket." - folytatta Pacher.

"Ennek ellenére pozív várakozással tekintünk a 2018-as évre, hiszen rengeteg izgalmas dolog történt velünk 2017-ben is, új lehetőségek és projektek nyílnak meg."

Finisben a Google Lunar XPRIZE

Az XPRIZE Alapítvány január 24-én jelentette be, hogy a Google Lunar XPRIZE versenyében öt csapat maradt talpon. Az izraeli SpaceIL, az amerikai Moon Express, a nemzetközi Synergy Moon, az indiai Team Indus és a japán Hakuto készült anno arra, hogy 2017. december 31-e előtt elindulnak a Holdra. Az első indítás ugyan még mindig várat magára - a szervezők időközben 2018. március 31-re tolták ki a határidőt -, de annak ellenére, hogy a hírek szerint a négy tervezett indítás mindegyike pénzügyi és technikai nehézségekkel küzd, ahogy a Puli csapatvezetője, Dr. Pacher Tibor kiemelte:

A Puli rover egyik tesztelése Forrás: OeWF, Claudia Stix

Feljövőben a Hold

A Holdfalu koncepcióját az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatója, Johann-Dietrich Wörner hozta be a köztudatba. A "Moon Village" nem egy valódi falu vagy konkrét bázis a Holdon, hanem mindazon törekvések összessége, amelyek célül tűzték ki, hogy égi kísérőnkön fenntartható módon teremtsük meg az emberiség állandó jelenlétét. A Puli aktívan bekapcsolódott a Moon Village közösségének munkájába.

A holdi erőforrások kutatása és felhasználása - a ciszlunáris gazdaság születése, Hold-völgy

2017-ben tovább erősödtek az űrbéli erőforrások felderítésére és felhasználására irányuló törekvések. Az Egyesült Államok után Luxemburg is elkezdte kialakítani az ehhez szükséges jogi és pénügyi környezetet, kormányzati szinten is nagy fantáziát lát a miniország az űrbányászatban.

Az iSpace, inc, a japán GLXP csapat, a Hakuto mögött álló cég Luxemburgban is jelen van, a közelmúltban pedig 90,2 millió dollár tőkét tudott bevonni két tervezett Hold-küldetés fejlesztésére neves partnerektől; többek között a Suzuki, Japan Airlines, Konica Minolta, Development Bank of Japan is a befektetői körhöz tartozik.

A Hold-vögy víziójat ebben a videóban mutatják be.

"Gratulálunk japán barátainknak! Japán ezzel ismét bebizonyította, hogy nyitott szemmel figyeli a fejlődést, és minden lehetőséget megragad, hogy a technlógiai élvonalban maradjon. Az Astrobotic (DHL, Airbus Space & Defence, NASA), a PT Scientists (Audi, Vodafone) is bebizonyította már, hogy lehetséges nagy szponzorokat és befektetőket bevonni.

Széchenyi szavaival élve: 'Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen'.

Ahhoz azonban, hogy Magyarországot is eljuttassuk a Holdra és ott legyünk a ciszlunáris gazdaság alapítói között, a Puli önereje nem elég. Mi elértük teljesítőképességünk határait: szükségünk van a magánemberek, cégek és az állam szerepvállalására, anyagi támogatására is." - kommentálta Pacher.

Puli Space

A Puli csapatának a holdjáró fejlesztése és Holdra juttatása, csupán az egyik célja. Hisszük, hogy ez hazánk számára óriási elismerést és presztízst jelentene, hiszen a világ három vezető hatalma mellett egy kis ország, Magyarország ott lehetne az első nemzetek között, amelyek járművet küldtek a Holdra. A projekttel azonban nem csupán technológiai felkészültségünket kívánjuk bizonyítani: szeretnénk, ha ez a kihívás minden honfitársunk és magát magyarnak valló személy számára egy közös cél lenne, amit mindenki magáénak érez és ereje szerint támogat.

A Puli Team csoportképe Forrás: Astrovision

Mi büszkék vagyunk arra, hogy Rubik Ernő, Teller Ede vagy Neumann János nevét világszerte ismerik, a Puli projekttel a magyar tudósok nyomdokaiba kívánunk lépni. Tudásunkat és elhivatottságunkat szeretnénk megosztani a jövő generációjával is, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy népszerűsítsük a tudományos gondolkodásmódot és bátorítsuk a diákokat arra, hogy természettudományos/műszaki pályát válasszanak, ezért rendszeresen tartunk előadásokat űrkutatási és holdutazási témákban iskolai csoportok számára is.

A Puliról részletesebben a Puli Space Technologies oldalon olvashatnak az érdeklődők.