A magashegységek és vízpartok világához képest a síkvidékeket többnyire monoton és unalmas tájegységekként szokás elkönyvelni, tegyük hozzá, hogy teljesen igaztalanul. Magyarország a változatos földtörténeti múltjának köszönhetően számos olyan síkvidéki természetföldrajzi kinccsel rendelkezik, amelyek európai viszonylatban is egyedülállónak számítanak.
Szaharai világot idéző homokdűnék alig egy órára Budapesttől
Ha valakinek képaláírás és kommentár nélkül megmutatjuk a Fülöpháza határában felmagasodó homokdűnékről készített felvételeket, bizonyos, hogy elsőként nem Magyarország, hanem a Szahara fog eszébe jutni e képek láttán.
Pedig a forró dél-tunéziai sivatagi vidéket megidéző fotók nem Észak-Afrikában, hanem a Budapesttől mindössze egyórás autóútra fekvő Kiskunsági Nemzeti Park területén, a messze földön híres Homokhátságról készültek.
Közép-Európa legnagyobb, 7 400 km2 kiterjedésű homokvidékének középső régiójában található hazánk egyik legérdekesebb természetföldrajzi formációja, a Homokhátság,vagy fülöpházi buckavidék.
Az 1975-ben Magyarországon másodikként megalapított Kiskunsági Nemzeti Park területén húzódó Duna-Tisza közi Homokhátság, amely nagyobb részt kötött, kisebb részben pedig a Szahara világát idéző mozgó homokbuckákból áll, a maga nemében páratlan természetföldrajzi tájegységnek számít nem csak hazai, hanem európai viszonylatban is.
E terület egyedülálló természeti értékét felismerve, az UNESCO Ember és Bioszféra programja 1979-ben bioszféra rezervátummá nyilvánította a fülöpházi buckavidéket.
A kiskunsági sivatag eredete a földtörténeti mútba vész
A Homokhátság története egészen a pleisztocén kor derekáig nyúlik vissza. Mintegy 1,3 -1,2 millió éve indult meg az ős-Duna intenzív hordalékkúp építése, amelynek hátterében a Visegrádi-szoros, illetve a dél-alföldi süllyedék kialakulása állt.
Máig nem teljesen világos, hogy a Duna mikor kezdte meg a Kárpát-medencét is átszelő, és a Fekete-tengerig tartó hosszú vándorútját.
A geológiai bizonyítékok szerint az ős-Duna 4-5 millió éve, a korai pliocén kor hajnalán jelent meg a Kárpát- medencében.
A pleisztocén korban az ős-Duna üledéke a délkeleti irányban tölcsérszerűen kiterjedő délalföldi depressziót (megsüllyedt területet) töltötte fel, zömében homokkal, és felszín alatti kavicsrétegekkel.
Az itt lerakott vastag homokos üledékből az utolsó nagy eljegesedési periódus,
a mintegy 120 ezer éve elkezdődött Würm-glaciális idején alakult ki a futóhomok,
a Kárpát-medencére kiterjedő száraz és hideg tundra-éghajlatnak, illetve a rendkívül erős szeleknek köszönhetően. Ekkor jöttek létre azok a közepes és nagyméretű homokformák, az úgynevezett akkumulációs vagy felhalmozott homokmezők, amelyekből a Würm végére kialakult a kiskunsági Homokhátság.
A mintegy 12 ezer éve véget ért Würm-glaciális után sok-sok ezer évig teljesen megszűnt a homok mozgása,
és ez tette lehetővé a növényzet számára a homokvidék meghódítását, megkötését. A homok mozgása csak a 18. illetve a 19. században indult meg ismét antropogén, emberi tényezőknek köszönhetően. A futóhomok megkötését célzó növényzettelepítés ellenére a dűnék vándorlása jóval kisebb mértékben ugyan, de napjainkban is folytatódik.
Ennek köszönhetően élvezhetjük Fülöpháza környékén a mozgó homokbuckák, a magyar „mini Szahara" különleges és csodaszép látványát.
Még mindig akadnak vándorlni vágyó homokbuckák
A Homokhátság felszínét úgynevezett lepelhomok-síkságok, tagolt, nagyobb részében kötött, ám kisebb részt még most is mozgó, növényzet nélküli, vagy csak szegényes növényzettel rendelkező homokbucka vonulatok változatos formakincse jellemzi.
A buckavonulatok közötti eróziós eredetű mélyedések jellegzetes formációi az egykori szikes tavak által hátrahagyott sziksós platók is. A homoki hátság buckái alig néhányszor tíz méterrel magasodnak a Duna illetve Tisza-völgy fölé.
A buckák tájolása megfelel az itt uralkodó északnyugat-délkeleti széliránynak.
A homokbuckák legszebb és szinte teljesen érintetlen, éppen ezért szigorú természetvédelmi oltalom alatt álló vonulata Fülöpháza határában húzódik, amelyek összesen 1992 hektárnyi területet fednek.
E buckák jelentős részét nyílt homoki gyepek fedik, de még mindig akadnak - igaz, egyre kisebb számban - tiszta homokból álló vándorló dűnék is.
Változatos élővilágot rejt a kietlen homokvilág
A Homokhátság leghíresebb, emblematikus növénye az árvalányhaj (Stipa sabulosa),
amely májusban virágzik, elborítva a buckákat.
E vidék jellegzetes növényzetéből érdemes még megemlíteni a homoki varjúhájat (Sedum hillebrandtii), a nyár derekán virító kék szamárkenyeret (Rchinops ruthenicus), valamint a szúrós terméséről ismert királydinnyét (Tribulus terrestris) is.
A száraz pusztaság állatvilágából az ízeltlábúak rendelkeznek a legnagyobb fajgazdagsággal.
Figyelmes szemlélődéssel felfedezhetjük az igen ritka és védett közönséges hangyaleső (Myrmeleon formicarius) lárváinak homokba ásott tölcsérszerű csapdáit csakúgy, mint a forró és gyorsan kiszáradó homok körülményeihez alkalmazkodott sáskafélék és pókok példányait.
A kiskunsági Szaharában tett felfedezőutunkon megfigyelhetjük a zöld-, (Lacerta viridis) illetve a homoki gyíkok (Podarcis taurica) forró homokon sütkérező egyedeit is.
A homokvidék madárvilágának legszebb képviselője a sajnos ma már rendkívül ritka búbos banka
(Upupa epops), valamint az utóbbi időkben örvendetes módon ismét egyre gyakrabban látható színpompás gyurgyalag (Merops apiaster).
A fülöpházi buckavidék fokozott oltalom áll,
így csak előzetes bejelentkezés után és a nemzeti park hivatásos rangerének vezetésével indulhatunk el e páratlan élményt jelentő felfedezőútra.
Nyáridőben ugyanúgy érdemes felkészülnünk a homokvidék felderítésére, mintha csak egy észak-afrikai sivatagi túrának vágnánk neki.