Ne egyen szendvicset, ha jót akar a Földnek!

Ez zsír! Fogyókúrázók álma: szendvics kenyér nélkül
hamburger
Vágólapra másolva!
A szendvicsfogyasztás klímakárosító hatása a gépkocsiforgaloméval vetekszik Nagy-Britanniában - állapították meg a Manchesteri Egyetem kutatói.
Vágólapra másolva!

A Brit Szendvics Szövetség (BSA) adatai szerint az Egyesült Királyságban évente 11,5 milliárd szendvicset fogyasztanak, ezek fele készül házilag.

A szendvicsek fogyasztása évente átlagosan 9,5 millió tonna szén-dioxidot termel, ami az országban közlekedő 8,6 millió autó éves szén-dioxid-kibocsátásának felel meg

- fejtette ki Adisa Azapagic kutató.

A szakértők közelebbről megvizsgálták a szendvicsek klímakárosító hatását és negyven különböző fajtát elemeztek. Ezek alapján a környezetre leginkább károsaknak a szalonnát, sonkát vagy disznóhúsból készült felvágottat tartalmazó és a sajtos vagy rákos szendvicsek bizonyultak.

Gazdagon megrakott szendvics Forrás: Thinkstock

Az éghajlat számára leginkább káros hatása az üzletekben árusított, tojást, szalonnát és kolbászt tartalmazó szendvicseknek van.

Egy ilyen szendvics előállításakor a kutatók számításai szerint 1441 gramm szén-dioxid termelődik, annyi, amennyit egy gépkocsi 19 kilométer megtétele alatt bocsát ki.

A tudósok azt javasolják, a környezetvédelem érdekében inkább mindenki otthon készítse el sonkás-sajtos szendvicsét.

Az élelmiszeripar számára is javaslattal élnek a manchesteri szakértők.

Véleményük szerint a szén-dioxid-kibocsátás mértéke megfelezhető, ha megváltoztatják a recepteket vagy csökkentik a csomagolást és újrahasznosítják.

A szavatossági időt is meg kell hosszabbítani, ezáltal a BSA adatai szerint legalább 2000 tonna hulladékot meg lehetne spórolni.

Azapagic kiemelte, hogy a szendvicsfogyasztás vizsgálata nem játék, mivel ezek a szendvicsek a brit étrend alapvető élelmiszerei, melyek jelentős területet foglalnak el az élelmiszerpiacon. A klímaváltozásra gyakorolt hatásuk vizsgálata ezért nagyon fontos.