Aprócska, mégis veszedelmes kórt terjeszt

közönséges kullancs, Ixodes
Közönséges kullancs (Ixodes ricinus)
Vágólapra másolva!
A fertőzött kullancsok élettere jelentősen megnövekedett az elmúlt 30 évben, évente 10-12 ezer kullancs vírus okozta agyhártyagyulladást jelentenek a világon. A betegséget 99%-ban a vírussal fertőzött állat csípésekor kaphatjuk el, a maradék 1%-ban pedig a fertőzött állatból származó pasztörizálatlan tejtermékek fogyasztása tehető felelőssé. Dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont oltóorvosa szerint nem kell lemondani a természet adta csodákról a tavasz beköszöntével sem – viszont oda kell figyelni a veszélyekre. A doktornő elmondja, hogy jellemezhető a betegség, hogyan támad, táplálkozik a kullancs, és mit tehetünk ellene.
Vágólapra másolva!

A kórokozó a flavivírusok csoportjába sorolható, ahova a sárgalázat és dengue-lázat okozó vírusok is tartoznak. A világ 27 országa komolyan érintett a problémában: Európa keleti, középső és északi része, de Kína északi területei, Mongólia, a régi Oroszország egyes területei, Japán szintén ide sorolhatóak.

„A fertőzött kullancsok élettere jelentősen megnövekedett az elmúlt 30 esztendőben.

Ismereteink szerint a vírusnak három jól elkülöníthető alcsoportja létezik: európai, távol-keleti, szibériai (további kettő leírás alatt). Aminosav szinten csak 2,2 % körüli az eltérés, ennek ellenére megbetegítő képesség tekintetében hatalmas a különbség. Szerencsések vagyunk, hiszen például a távol-keleti típussal történő találkozást követően 20% a halálozás, míg nálunk ez mindössze 2% körül mozog! A szibériai altípus esetében is 6-8%-át elveszítjük az érintetteknek" – hívja fel a figyelmet Dr. Béres Zsuzsanna.

A vírus történeti áttekintése

A molekuláris biológiai adatok alapján az Európában jelenlevő vírus Nyugat-Szibériából származik és közel 2000 éve van jelen térségünkben. Ennek ellenére a kórokozó első izolálása csak 1937-ben történt meg a régi Szovjetunió területén. A tajgában élő emberek tömegesen betegedtek meg, hasonló tüneteket produkálva, de az ok ismeretlen volt. Az akkori egészségügyi hatóságok a fiatal és lelkes Zilber kutatócsoportját küldték a helyszínre, akik roppant nehéz körülmények között dolgoztak. Azonban pár hónap alatt sikeresen megoldották a titkot. A betegséget vírus okozza, mely a fertőzött kullancsok csípésekor kerül az emberi szervezetbe, ahol a „véragy gáton" átjutva éri el az idegrendszert.

Közönséges kullancs (Ixodes ricinus) Forrás: Wikimedia Commons

Ismereteink azóta is folyamatosan bővülnek, kontinensünkön megbízható oltóanyag 1976 óta érhető el.

Hogyan támad, táplálkozik a kullancs?

A lesben álló kullancsok segítségére a vadászatban az úgynevezett Haller szerv van, amely az első láb első ízén található. Alkalmas a kibocsátott CO2 (légzés), levegőmozgás, hőmérséklet érzékelésére. Ez utóbbi segítségével találja meg a kapillárisokat. A vérszíváshoz rögzül a gazda bőrén, és igyekszik a lehető legvékonyabb területen szúrni. Érzéstelenítő, gyulladás gátló, véralvadásgátló anyagot bocsát ki, hogy zavartalanul táplálkozhasson, ami akár néhány nap is lehet a kifejlett kullancs esetében. Az állat térfogata ez alatt akár tízszeresére, a tömege pedig százszorosára is nőhet! A jóllakott állat lepottyan, és néhány nap múlva a nőstény elkezdi rakni a tojásokat, melyekben szintén jelen van a vírus.

Hogyan jellemezhető a betegség?

Az esetek kétharmadában tünetmentesen zajlik, a maradék egyharmadban kialakul a betegség, a vérszívást követő 3-21. napon. Kétfázisúvá csak az érintettek további harmadában válik.

  • Az első fázis csupán néhány napig tart: influenzaszerű tünetek jellemzik: láz, hányinger, gyengeség, izomfájdalom, fejfájás .Ekkor a vírus már a szaporodást következtében nagy mennyiségben van jelen a vérben ezt nevezzük: virémiának. Egy hét tünetmentes időszak, de ha átjut a kórokozó a „véragy gáton", a betegség folytatódik.
  • Második fázis: láz, tudatzavar, aluszékonyság, fénykerülés, tarkókötöttség, izomgyengeség, bénulás, változatos idegrendszeri tünetek (agyhártyagyulladás, amely érintheti az agyvelőt is, gerincvelő gyulladás).

Akik átvészelik a kórképet, azok között csaknem 30%-ban memóriazavarok, depresszió, tanulási nehézségek lehetnek jellemzőek a felépülést követően. Egy életre szóló védettség jön létre. Az 50 felettiek esetében lényegesen rosszabb lefolyásra kell számítani, és ők gyakrabban is betegednek meg.

– mondja a doktornő.

Forrás: Flickr/John Tann

Hogyan védekezhetünk?

Tartsunk minden kirándulás után kullancsvizitet és a lehető leghamarabb távolítsuk el a betolakodót, csipesszel, a bőrhöz a lehető legközelebb megragadva, egy határozott mozdulattal felfelé húzva! Ne pánikoljon, nem szükséges orvost keresni a művelethez, ezzel is időt veszítenénk. A pár órán belül eltávolított, még a fertőzött kullancs csípése esetén is minimális az esélye annak, hogy megbetegedünk, vagyis vírus vagy baktérium (Lyme-kór) jutott át a vérünkbe.

  • Viseljünk világos ruhát, hogy jobban észrevegyük a támadót. Vizsgáljuk át öltözetünket a kirándulást követően, nehogy a lakásba bevigyük a vérszívót!
  • Legyen rajtunk hosszú nadrág, felsőruha. A zokniba tűrjük be a nadrágot, ezzel is megnehezítve az élősködő dolgát!
  • Használjunk megfelelő szúnyogriasztót, bőrre, esetleg a ruházatra is!

Gondoljuk a védőoltásra még időben, az alapoltások után 3-5 évente kell majd csak ismételni azokat a folyamatos védettség érdekében.

A kullancsok életciklusa

Meghatározott környezeti feltételeknek kell teljesülnie egy adott területen ahhoz, hogy a kullancsok életciklusa biztosított legyen. Ez azt jelenti, hogy stabil kapcsolat alakul ki a vírus, a kullancs és a vadon élő gerinces gazdaállat között. Ez egyben garantálja azoknak a vírusoknak, baktériumoknak (Lyme-kór) is a sikeres túlélését, amely a gazda állat (kullancs) szaporodásához kötött. Fontos az optimális hőmérséklet, melynek emelkedésével a vérszívók aktivitása fokozódik (tavasz, nyár).

Legfrissebb kutatások szerint a páratartalom még meghatározóbb.

Lényeges még kellő mennyiségű egyéb élőlény (ember, rágcsáló, nagyobb testű gerinces), amelyek táplálékforrásként szolgálnak az egyes fejlődési ciklusok között a vektor számára. Lényeges az aljnövényzet, talaj minősége is, az elhanyagolt kertek remek búvóhelyet jelenthetnek. A kikelt lárvák és nimfák is vérrel kell, hogy táplálkozzanak, hogy életben maradjanak, és a szaporodási ciklus ne szakadjon meg. A kifejlett kullancs újra képes legyen majd tojásokat rakni. A ciklus 1-6 évig is tarthat, de akár 1 éves táplálékhiány sem okoz gondot a rendszerben. A hideg tél és a száraz nyár ellenük dolgozik. A hőmérséklet emelkedésével a kullancsok aktivitása viszont fokozódik.

"Forrás: Richard Bartz, Munich Makro Freak "

Az oltóorvos felhívja a figyelmet, hogy semmiképpen se mondjunk le a természet adta csodákról a tavasz beköszöntével sem, csupán legyünk felkészültek és oltottak!