Egy gyilkosságért száműzött, norvégiai születésű izlandi hajós, Vörös Erik második fiaként 970-980 körül született Izlandon Leid Eriksson. Erik volt az első európai település alapítója azon a hatalmas sarkköri szigeten, amit ma Grönlandnak (Zöld föld) nevezünk.
A sagák (skandináv feljegyzések) tanúsága szerint fia, Leif, a viking felfedező 1000 körül elsőként Norvégiába hajózott, ahol a norvég király, Olaf megkereszteltette. A sagák leírása „megtermett, erős, figyelemre méltó megjelenésű és bölcs” embernek írja le.
Miután áttért a keresztény hitre úgy döntött, hogy visszahajózik Grönlandra, ám valahogy másként alakult és eltévedt az óceánon.
A grönlandiak sagája szerint Leif Eriksson 1000 körül futott ki a tengerre mintegy 35 fős legénységével.
A viking hajós hosszas bolyongás után Grönland helyett végül Észak-Amerikában kötött ki.
A vikingek számára igen szimpatikusnak tűntek az új nyugati földek, hiszen az ő fagyos vidékükhöz képest itt termékeny volt a talaj, melyet a grönlandi kietlenséghez képest temérdek fa borított. Fára pedig nagy szükségük volt hajóik és házaik építéséhez, javításához. Az akkor élt skandináv népek gyakran vízi faúsztatásra és költséges tengerentúli fabehozatalra voltak hagyatkozva.
A fiatal Leif Eriksson ezért is lett annyira izgatott., amikor az ismeretlen új földre lépett.
A vikingek kecses hajói jól bírták a tenger viszontagságait, így képesek voltak hosszú utakat megtenni. Az első szárazföldet, ahol kikötöttek, lapos sziklák borítottak, majd egy erdős, sík földre érkeztek, melyet Marklandnak (Erdőország) neveztek el.
A történészek szerint ez a mai Baffin-sziget és Labrador területe lehetett, Kanada északi részén.
„Leif először csupán egy kopár földet talált, ahol hatalmas jégmezők borították a vidéket" – írják a sagák. – „Miután a terület egy nagy, lapos sziklatömbre hasonlított, ezért a felfedezők elnevezték Hellulandnak, azaz Kőországnak." Nos tehát, ez lehetetett talán az a történelmi pillanat, amikor az európaiak először léptek az észak-amerikai partokra.
A skandinávok folytatták útjukat és felfedeztek még egy harmadik területet is. Ez tűnt aztán a legígéretesebbnek.
Kihajóztak a tengerre, és már két napja hánykódtak a tengeren az északkeleti szélben, amikor megpillantották a szárazföldet
– folytatja a saga. – „Ezt a földet olyan kellemesnek találták, hogy úgy döntöttek, házakat építenek, és ott töltik a telet. Télen soha nem volt fagy, és a fű is alig-alig száradt el.”
Az időjárás enyhe volt, a patakokban pisztrángok úszláltak és a mezőkön dús fű sarjadt.
Később az egyik viking felfedező bogyókra és vadszőlőre bukkant.
Feltehetően ezért nevezte el a földet Leif Eriksson Vinlandnak, amely szó szerinti fordításban Szőlőországot jelent. A skandinávok csak a következő tavasszal hajóztak vissza Grönlandra, ám hajóikat bőségesen megrakták Vinland terményeivel.
Bár a vikingek kemény és gyakran agresszív harcosok hírében álltak, letelepedésük után igyekeztek jó kapcsolatot kialakítani a Vinland területén élő, őshonos törzsekkel. Találkoztak az észak-amerikai indiánokkal, és meghívták azok előkelőségeit egy kellemes lakomára.
A kapcsolatépítő találkozó azonban balul sikerült, ugyanis a felszolgált tejre az indiánok túlságosan érzékenyek voltak (valószínű tejcukor-érzékenységet tapasztaltak, amely hasfájással járt és különböző, kellemetlen tüneteket okozott).
Az indiánok persze azonnal arra gyanakodtak, hogy az idegenek megpróbálják őket megmérgezni,
így a jó kapcsolat kialakítására tett kísérlet végül nem vezetett sikerre.
Bár a sagák eléggé hiányosak és több helyen rejtélyesek, a történészek igyekeznek összeegyeztetni ezeket a leírásokat a mai földrajzzal.
A kezdetleges helyrajzi leírás szerint Vinland lehetett a mai Új-Fundland területe,
és néhány itt feltárt település-maradvány is arra utal, hogy a normannok bizonyíthatóan ellátogattak a szigetre.
A legfontosabb bizonyíték, amely amellett szól, hogy a viking felfedezők már Kolumbusz előtt is jártak Amerikában egy falu, ami L'Anse aux Meadows közelében fekszik. Az 1960-as és 1970-es években a régészek itt olyan házak romjaira bukkantak, melyek tagadhatatlanul a skandináv kultúrára hajaznak, valamint találtak egy vastűzhelyet és más tárgyakat is, melyek származását bizonyosan Leif Eriksson idejére teszik.
Emellett Új-Fundland déli részén nemrég egy gondosan megmunkált kősúly került elő, amelyet valószínűleg viking hajón használtak.
A viking felfedezők természetesen szívesen tudatták a világgal, hogy merre jártak és mit tapasztaltak. A nyugatra tett hosszú hajóutakról és
az új földekről Leif Eriksson hazatérése után azonnal beszámolt a norvég királynak.
Az 1080 körül élt német teológus, történetíró és földrajztudós Brémai Ádámnak, aki az akkori Dániába utazott, Svend király részletes leírást adott Vinlandról, és a terület méltán híres borairól.
Brémai Ádám többek közt ezeknek az ismereteknek a birtokában lett a középkori Észak-Európa, illetve a viking történelem egyik legfontosabb krónikása. Így ismerték meg később más európai országokban is azokat a nyugati földeket, ahová a skandinávok eljutottak.
Néhány feljegyzés arra is rávilágít, hogy Kolumbusz Kristóf nagy valószínűséggel
szintén tudott azokról a vinlandi utazásokról, amelyek még mintegy ötszáz évvel az ő kora előtt történtek.
Egy Vinlandról szóló könyv szerint még arra is akadnak utalások, hogy az itáliai származású, a portugál, majd a spanyol korona szolgálatában álló felfedező a híres 1492—93-as hajóútja előtt elutazott Izlandra, hogy tanulmányozza az ott fellelhető feljegyzéseket.
Bár az első, Amerika földjére lépő európaiak ennek tanulsága szerint tényleg a 10. századi viking hajósok voltak, de művelődéstörténeti szempontból Kolumbusz Kristóf felfedezése bizonyult mérvadónak.
Ez vezetett ugyanis a korabeli világkép dinamikus kitágulásához,
és Kolumbusz felfedezése nyomán indulhatott csak el az amerikai kontinens feltérképezése és kolonizálása.
Ma már a legtöbb amerikai államban egyaránt elismerték mind a Kolumbusz-napot, mind a Leif Eriksson napot. Az előbbit elsősorban a római katolikus szervezetek, és számos olasz-amerikai csoport támogatja.
„Kolumbusz úgymond győzelme Eriksson felett részben az olasz amerikaiak korai lobbizásának köszönhető” – mutat rá Becky Little írása a National Geographic-ban. – „Már azért is, mert még ha nem is ő volt az első, Kolumbusz vitathatatlanul nagyobb szerepet játszott az európaiak életében.”
„Ha a kezdődő európai hódításról és annak későbbi történelméről gondolkodunk, akkor ez bizonyosan Kolumbusztól származik, és nem Leif Erikssontól" – mondja JoAnne Mancini, az Ír Nemzeti Egyetem vezetője, a Maynooth és a Discovering Viking America című könyv szerzője.
– „Érdekes, hogy a vikingek át tudtak haladni az Atlanti-óceánon, de... Kolumbusz sokkal inkább hosszabb távon volt befolyással a történelem további alakulására."
Mára azonban szinte teljesen elhalványult a két felfedező közti vita.
Abban ugyanis szinte kivétel nélkül egyetértenek, hogy mindketten „felfedeztek” egy olyan helyet, ahol korábban csak a madár járt, és ahol ma már emberek milliói élnek.
(Juhász Darinka összeállítása)